SLI TÁMOGATÁS NÉLKÜL ÉRKEZIK A GEFORCE GTX 1060?

A frissen kiszivárgott fotók alapján erről lehet szó – plusz egy másik érdekességre is fény derült, ami a folyadékhűtő blokk felszerelését nehezítheti meg.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2016. júl. 4. 20:01
SLI támogatás nélkül érkezik a GeForce GTX 1060?

Kiszivárgott néhány fotó az Nvidia harmadik Pascal alapú videokártyájáról, ezeken a képeken pedig nem más, mint a referencia modell csodálható meg. A jó felbontású, eredetinek tűnő fotók nagyon sok információt árulnak el az újdonsággal kapcsolatban – ezek közül egyik-másik igazi hidegzuhanyként hat.

Az első és legfontosabb érdekesség, hogy a referencia nyomtatott áramköri lapról hiányzik az SLI csatlakozó, így a termék nem is rendelkezik klasszikus SLI támogatással. Feltételezhetnénk, hogy az Nvidia külön csatlakozó helyett inkább hídnélküli SLI kapcsolatban gondolkodott, bár egyelőre nem tűnik valószínűnek a HB híd körüli hírverés miatt (ettől még persze nem lehetetlen a dolog).

A referencia nyomtatott áramköri lap egyébként rövidebb lesz, mint a videokártya teljes hossza, ugyanis a gyári hűtés alaposan, mintegy 25-30%-kal túlnyúlik a PCB hátsó végén. Ez nem tragédia és nem is szokatlan dolog, hiszen korábban már több videokártyákon is találkozhattunk a jelenséggel. Ennél sokkal szokatlanabb viszont az, hogy a hattűs PCI Express tápcsatlakozót – a korábbi felhasználói visszajelzéseket megfogadva – a videokártya oldalának hátsó részére pozícionálták, a közte és a PCB között „tátongó hézagot” pedig néhány kábellel hidalták át. Ez alapvetően nem baj, de ha hűtőt cserélnénk a terméken, akkor már okozhat kellemetlenségeket.

A videokártya alap esetben nem rendelkezik hátlapi hűtőlemezzel, ami most jól is jött: a PCB fotója alapján úgy tűnik, valóban 192-bites lesz a memória-adatsín, azaz a 3 GB-nyi és 6 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriáról szóló hírnek lehet alapja.

A GeForce GTX 1060 várhatóan hamarosan bemutatkozik, kereskedelmi forgalomban azonban majd csak később találkozhatunk vele.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

32 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
R.Soma
R.Soma
2016. júl. 6. 21:31
#10

Egy kis adalék: csak nem bírtam magammal és megcibáltam Afterburnerrel, +100 core clock, +500 memory clock, így 9ghz effektív a vram és 2025MHz-re boostolt, kb. 10% növekedés benchmarkban és fps-ben is, a kártya pedig marad 70 fokos és max 1200-at forognak a ventik. Kemény.

R.Soma
R.Soma
2016. júl. 6. 17:53
#9

Na itt ígértem, hogy kitesztelem a 1070-est és összehasonlítom a 970SLI-vel :) Röviden akkor: egy MSI Gaming X-ről van szó, elvileg három módban használható az MSI Gaming app segítségével, de az egy nagy rakás szar, és ha OC-ba raktam, ugyanannyira turbózott, mint ha simán, és mint amikor nincs is fent a program a gépen. Csak egy fölösleges kacat ami fut a háttérben, javaslom a mellőzősét. A kártya magától akkorát megy, hogy úgy döntöttem, hogy hagyom úgy, ahogy van :O Dobozból kivéve 1936MHz-re boostolt és ott tartotta magát stabilan játék alatt (amikor indokolt volt), memória 8014MHz, manuális OC-val ezt elvileg 9,4GHz köré fel lehet húzni és amúgy Afterburnerrel cibálva olyan 15% környékét még ki lehet hozni a kártyából. De annyira erős, hogy gyakorlatilag fölösleges, majd ha meglesz a második SLI-ben, akkor lesz majd szignifikáns ugrás, addig csak hő meg zaj.

Mert hogy a kártya hangtalan, a jelzett órajeleken 1100rpm környékén forog (40-45% fan speed), nulla hangja van, játék közben a CPU hűtője elnyomja, pedig a Dark Rock 3 nem egy hangos valami. Brutális ez a hűtés.

De akkor az összehasonlító eredmények: minden játékon úgy hagytam a beállításokat, ahogy a 970SLI-vel játszottam. A régi konfig pontos adatai nincsenek előttem, legyen elég annyi, hogy egy darab 1070-es ugyanazokkal a beállításokkal élvezhetőbb, stabilabb, kiegyensúlyozottabb és játszhatóbb, nincsenek dropok, és az fps sem számottevően kevesebb, sőt! Konkrétan:

  • Shadow of Mordor: ultra/very high, AA és pár baromság nélkül 45-50 FPS, 6048MB vram használat (!)

  • Far Cry Primal: high/very high, AA nélkül, 40-45 FPS, 5098MB vram

  • Fallout 4: minden ultrán, pár kacat kivéve (pl godray), AA nélkül, 16x anisotropic - beltérben 45-50 fps, kint 60 vsync, 3735MB vram

A 970-esek 1480MHz/7700MHz-re voltak húzva, így tudtak kb. 5400 pontot Fire Strike Ultrán, a 1070 dobozból kivéve egyedül 4387-et gurított (OC mode, Gaming mode, app nélkül, pontosan ugyanannyit mindig). A szintetikus benchmark pont egy ezressel kevesebb, de a x2 VRAM miatt összehasolíthatatlanul kiegyensúlyozottabb az élmény. És azt hiszem, kijelenthetem: 4k-ban a 6 giga kevés. Nem voltak kimaxolva a játékok, sehol nem volt AA, és volt ami így is elszaladt 6 fölé, és mi lesz 2 év múlva? SLI-ben egyébként ezek Fire Strike Ultrán 8000+ pontot tudnak, úgy számítom, hogy játékokban ez +25-30 FPS átlagosan, tehát mindent ki tudok majd maxolni, feltéve, ha van megfelelő szoftveres támogatottság. Egyelőre a manuális OC-t nem érzem szükségesnek ennél a kártyánál, mert azért a +150MHz-ért minek? A memóriát lehet jobban húzni, de szerintem az se éri meg. Most egyelőre hagyom így, ahogy van. Hihetetlenül combos darab.

Ja, hőmérséklet: A 970-esek 80/70 fokosak voltak kb terhelésen, erősen hallható ventik mellett, alapon nyilván sokkal halkabbak voltak, de ez a 1070 őrületes, 67-68 fokon tartotta magát a jelzett fordulatszámok mellett. Nem csak a kisebb fordulat miatt kussol, hanem az új fajta ventilátor miatt is, ugyanilyen fordulatnál az ugyanekkora twin frozr 5 ventik már hallhatóak voltak, alig ugyan, de hallottad, ez meg totális csend.

Jakeluhrs
Jakeluhrs
2016. júl. 8. 8:42

Ja, én kérek elnézést akkor :D

Vine
Vine
2016. júl. 5. 12:36
#7

Jó kis kártya lesz, mondjuk én már túlnőttem igényekben rég a középkategóriát, de van aki csak ezt tudja megfizetni, rájuk is gondolni kell.

HozeManuel
HozeManuel
2016. júl. 5. 12:52

Az olcsóbb kártyákra mindig lesz vevő. Nem csak azért mert nem futja többre hanem mert sok embernek egy ilyen kártya is kielégíti az igényeit. Kb ott tartunk hogy a középkategória lassan azt jelenti hogy a játékok 75%-a fut 60FPS-el High beállításokon.

vorosokt
vorosokt
2016. júl. 5. 8:28
#6

Azt eltudná nekem mondani valaki hogy egy NYÁK képről, hogy állapították meg hogy 192 bites a mem sín?

trek99
trek99
2016. júl. 5. 9:00

Nem vagyok expert a témában, de úgy látom, hogy a vga chipset(középen) körüli 8 memória slotból, csak 6 van bekötve.(6*32 = 192)

arn
arn
2016. júl. 5. 7:40
#5

Nincs is sok ertelme, amig hasonlo teljesitmenyt adnak a single kartyak. Ha efole tudunk menni talan... Bar korabeli tapasztalatokbol kiindulva utalom a tobbgpus megoldasokat, szinte csak hatranya van.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2016. júl. 4. 21:45
#4

Nem tudom, hatással lesz-e ez a hiány kártya árára, de nem haragudnék érte, ha emiatt pár dollárral olcsóbb lenne. (tudom, naív vagyok :D )

Gunther
Gunther
2016. júl. 4. 21:09
#3

Az még érthető lenne ha a HB Bridge-el nem lenne kompatibilis mert elég valószínűtlen hogy valaki ezt akarná 4k felett vagy 4k 60hz feletti képfrissítéssel használni.

De az SLI támogatást kihagyni nagy hiba lenne.

BReal
BReal
2016. júl. 6. 9:26

Nem írtad, hogy milyen 970 SLI-hez hasonlítod. De ha nálad a 970 SLI nálad referenciát jelent alapból, oké, de azért ha végignézed néha a kérdéseket, jobb, ha egyértelművé teszed mindenki számára. :)

hunspirit
hunspirit
2016. júl. 4. 20:41
#2

Úgy tudom, hogy a 3GB-s modellen nem lesz sli.

Amúgy meg szerintem teljesen felesleges a SLI, Crossfire egy középkategóriás kártyára. Inkább vegyen eggyel nagyobb kártyát, aki akar.

Derivel
Derivel
2016. júl. 4. 21:35

Én is így tudom, hogy csak a 3GB-os modellen nem lesz SLI. De ki akarna két kártyával (valószínűleg a GTX 1080 erejével) csak 3GB VRAM-ot használni?

Habár így hiányzik egy opció, és ezért nem tudok megbocsátani nekik.

Dante73
Dante73
2016. júl. 4. 20:41
#1

Hogy nincsen SLI, nem hat meg, talán felesleges is. De az, hogy a tápcsatlakozó nem a nyákon, hanem a hűtés "dobozán" kapott helyet, számomra gyanússá teszi.

Vissza az oldal tetejére