Az Elder Scrolls kiadója, a Zenimax figyelmeztetést küldött annak a rajongónak, aki a Dragon Shout című ingyenes térképprogramot készítette a Skyrimhoz. A figyelmeztetésben a cég szerzői jogok megsértésére hivatkozott, de nem fejtette ki, hogy ebben az esetben ez mit takar, és egyelőre nem is szólította fel a szerzőt, Blalockot, hogy távolítsa el az alkalmazást, melyet az Apple sem szedett le az App Store-ból.

Blalock már többször próbált kapcsolatba lépni a Zenimax jogi képviselőivel, hogy megtudja, pontosan mi is a probléma, de eddig még nem kapott választ. "Mindent megtettem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a programom nem sért semmiféle szerzői jogot. Kikerestem az USA-ban bejegyzett védjegyeket, de Dragon Shoutot sehol sem találtam. Szándékosan nem használtam sem olyan grafikát, sem olyan megfogalmazást, amely a Bethesda jogait sértené. Még mindig nem tudom, mi a problémájuk."

A Zenimax híres arról, hogy mindent megtesz márkanevei védelmében, már pereskedett a Mojanggal a Scrolls névvel kapcsolatban, és idén még a népszerűvé vált "Fus Ro Dah" kifejezést is bejegyeztette.

Galéria megnyitása

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tibaimp
tibaimp
2012. máj. 19. 14:51
#9

Hegesztik már a dlc hozzá, tud róla valaki valamit?

csab959
csab959
2012. máj. 19. 15:12

A Dawnguard DLC jön majd valamikor június-július folyamán remélhetőleg.

Antiserver
Antiserver
2012. máj. 19. 2:26
#8

Ezt én sem látom át.

Mit gondol a Zenimax? Hogy majd X emberrel kevesebb fog Skyrimozni, mert hogy letöltik ezt a térkép appot, és hirtelen rádöbbennek, hogy "jéé, hát ez olyan térkép, mint ami a Skyrimban van, akkor én azzal már nem is játszok, ez sokkal jobb!" ???

Edviiin89
Edviiin89
2012. máj. 19. 9:41

Hát te tényleg nem látod át. Nem a játék eladásait veszélyeztetik. Ha például egy fizetős program felhasználja a játék népszerűvé vált kifejezéseit, dolgait akkor bizony sikeres lesz a program bevétele is. És nem a program készítő érdeme, hanem a játék fejetők érdeme lenne.

De úgy, hogy ingyenes és nincs benne egy Skyrim kifejezés sem így érthetetlen a dolog. Szerintem az lesz, hogy közlik vele vegyek ki a térképprogramból a Skyrim térképét. Vagy valamit biztos kifogásolni fognak most már.

A lényeg, hogy még most gyorsan le kell tölteni akinek kell mielőtt a Zenimax tönkre vágja. Viszont ez a pereskedés most jó reklám volt neki eddig.

uristen
uristen
2012. máj. 18. 18:12
#7

Az a bajuk, hogy mar tul sokan vettek meg a jatekot, azaz a Skyrimot... szoval marad a torrent, es hatha nem lesznek olyan idegesek a Zenimax es a 7 torpe.

Bj007
Bj007
2012. máj. 18. 10:41
#6

Tényleg szánalmas, az emberke egy rajongó, aki ingyér', saját munkát beleölve készített egy alkalmazást a többi rajongó számára. Ezt jobb helyeken jutalmazni szokták (lévén, hogy ezzel is a játékot népszerűsíti emberünk), ők meg bíróság elé citálnák..lol:D

solefaldthetroll
solefaldthetroll
2012. máj. 18. 10:34
#5

Szánalmas, múltkor a bethesda pattogott egy fallout rajongóval, most ez. Nevetséges, úgy fest most az a divat ezeknél a cégeknél hogy veszítsenek rajongókat, vásárlókat.

Simba
Simba
2012. máj. 18. 10:00
#4

Szánalmas, mint a Scrolls-os fiaskójuk.

Edviiin89
Edviiin89
2012. máj. 18. 9:30
#3

Vagy ezeket is lehetne perelni ennyi erővel 2.

Tuti, hogy most benézték és azért nem válaszol a Zenimax a program készítőjének.:D

Stormrage
Stormrage
2012. máj. 18. 9:29
#2

:D headhunterz hollandiaban van, ide nem er el a zenimax keze, elektronikus zene NL egyik legnagyobb export cikkje, zenimax nyugodtan felkotheti magat

Edviiin89
Edviiin89
2012. máj. 18. 9:08
#1

És ez, hogy áll a perrel? :O Vagy csak én nem értek valamit. Múltkor találtam rá nem is olyan nehéz "Dragonborn".

Vissza az oldal tetejére