Shinji Mikami a japán játékfejlesztés egyik legtiszteletreméltóbb alakja, aki olyan programokat tett le eddig az asztalra a csapatával, mint a Resident Evil, a Devil May Cry, vagy épp a Vanquish című kiváló akciójáték. Legutóbbi alkotása még a SEGA bábáskodása mellett készült el, jövőbeli játékait viszont már a ZeniMax-szal karöltve fogja fejleszteni, ugyanis Mikami bejelentette, hogy Tango Gameworks nevű stúdiójával együtt csatlakozott az id Software-t, a Bethesdát és az Arkane Studios-t is birtokló cégcsoporthoz. A neves játéktervező örömét fejezte ki az egyesüléssel kapcsolatban, hiszen elmondása szerint a ZeniMax egy olyan cég, mely bízik a felsőkategóriás játékok fejlesztésében, és támogatja azt.

"A ZeniMax birtokában lévő AAA kategóriás címek magukért beszélnek. Izgatottak vagyunk, hogy csatlakozhattunk a ZeniMax-hoz, és így egy olyan céggel dolgozhatunk együtt, amely a világ legjobb játékait kívánja elkészíteni" - dícsérte Mikami új kiadóját.

Nem fukarkodtak a pozitív jelzőkkel a másik oldalon sem, hiszen Robert Altman, a ZeniMax fejese a világ egy legjobb játékfejlesztőjeként beszélt Shinji Mikamiról, akinek játékai újra és újra elkápráztatják a kritikusokat és a játékosokat.

Mikami jelenleg a Shadows of the Damned című akciójátékon dolgozik, azt viszont még nem tudjuk, hogy azt követően mihez fog kezdeni csapatával.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Blade0012
Blade0012
2010. okt. 28. 22:34
#3

Amiből nyilván az következik, hogy távoltól sem ő tette le az asztalra. A MGS sem kizárólag Kojima nevéhez kötődik, mert más is dolgozott rajta, ahogy a Fable sem csak Molineux-éhoz, mégis rájuk asszociál először az ember - erre értettem, hogy a DMC és Mikami nem passzol :)

dragon83
dragon83
2010. okt. 28. 22:26
#2

Ha esetleg arra gondolsz, hogy kizárólag Kamiya nevéhez kötődik a DMC, akkor elárulom, hogy Kamiya volt a rendező, Mikami pedig az executive producer.

Blade0012
Blade0012
2010. okt. 28. 22:18
#1

Mikami és Devil May Cry? Nem passzol ;)

Vissza az oldal tetejére