A finn Frozenbyte stúdió bejelentette, hogy a Shadwen néven érkező, teljesen új játéka már májusban megjelenik. A Shadwen esetében különlegesség volt, hogy a fejlesztők eredetileg kijelöltek neki egy 35 dolláros árat, amit azzal lehetett csökkenteni, hogy a játékosok kipróbálták a bétát.

És bizony sokan kipróbálták: 20 ezren töltötték le, 3,5 millió pontot gyűjtöttek és több, mint 100 ezer őrt tettek el láb alól. Ennek köszönhetően a Shadwen ára mindössze 14,55 dollár lesz a megjelenéskor, de ez csak a kezdeti akció, később majd kicsit feljebb kúszik. A játék PC-re és PlayStation 4-re készül, és a készítők figyelmeztetnek, hogy az árak régiótól függően eltérhetnek egy kicsit.

A történet szerint Shadwen egy bérgyilkos, aki meg akarja ölni a királyt, közben azonban összefut egy árva lánnyal. Lily úgy dönt, hogy követi Shadwent, nem tudván arról, mi is a bérgyilkos hölgy valódi célja. Mit teszel azonban, ha rád ront egy őr? Erőszakhoz folyamodsz, és ezzel azt kockáztatod, hogy a lány bizalma meginog benned, vagy megpróbálod máshogy megoldani a helyzetet?

A Shadwenben nagyon fontos a lopakodás. Az őrök nem csak a mozgásra, de a hangokra is érzékenyek, és ki tudnak nyírni minket. Nekünk azonban az árnyék a barátunk, meg a kampós kötelünk, amivel könnyedén a magasba lendülhetünk. Ráadásul a játék fejlett fizikai motorral érkezik, amit könnyedén kihasználhatunk, és balesetnek állíthatunk be egy-egy helyzetet.

Szintén érdekes, hogy lehet az időt manipulálni. Amikor Shadwen nem mozog, akkor ugyanis megáll az idő, de vissza is tekerhetjük, így változtatva meg a múltat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Pogg
Pogg
2016. ápr. 15. 23:59
#1

"Mit teszel azonban, ha rád ront egy őr?" a demó alapján semmit, simán meghalsz és game over :D

Pont az a lényeg, hogy ne vegyenek észre, nincs esélyed még a sima őrrel szemben sem, hát még a páncélos pajzsos turbó-őrökkel szemben, azok ellen sokkal ütősebb cuccok kellenek - mondjuk egy nagy láda a fejére elég jót tud ütni.

Sőt, ha egy sima őrt el is kapsz hátulról, de meglátja az action-t egy másik őr valahonnan, akkor is game over, fellármázza a többit és rohan kongatni a harangot... jó kis game lesz.

Ja, nekünk demót játszó gamereknek köszönhetően 20 dollárral kevesebb az induló ára, nem tesz semmit, szívesen máskor is :D

Vissza az oldal tetejére