A tavaly év első negyedéhez képest az idei év első negyedévében alig a felére esett vissza a CD Projekt Red profitja. Az ismert hibákkal, és az előző generációs konzolokon gyakorlatilag játszhatatlanul megjelent Cyberpunk 2077 továbbra sem elérhető a PlayStation Store-on, ami a stúdió szerint jelentősen befolyásolta a pénzügyi teljesítményüket, hiszen elmondásuk szerint a legtöbbet PC-n és konzolokon a digitális áruházakon keresztül értékesítenek.

A profit éves összehasonlításban 64,7%-kal zuhant be, így 32,5 millió zloty lett a piaci elemzők által várt 80 millió zloty helyett. A bevétel azonban csak 2%-os esett, így 197,6 millió zloty a negyedév végeredménye. 

A helyzet azért problémás, mert a CD Projekt Red ugyan nem közölte, hogy pontosan mennyi kelt el a játékból, de piaci elemzők szerint körülbelül 15 millió példánynál tartanak jelenleg. A gond, hogy ebből körülbelül 13 millió előrendelés volt, és emellé a decemberi megjelenést követően elfogyott még 1 millió; így az idei évben - tehát a fentebb elemzett első negyedévben - már csak mindössze további 1 millió példányt talált gazdára.

A megjelenés előtt a CD Projekt Red és a befektetők azt várták, hogy a Cyberpunk 2077 csak a 2021-es év végére 27 millió példányban fogyhat el, azonban ennek egyelőre éppen csak a felét sikerült átlépni, és egyelőre úgy tűnik, hogy nagyobb változtatások nélkül nem is várható további nagy kereslet.

Nyilvánvalóan újabb lendületet adhat a játéknak a next-gen frissítés megjelenése, azonban a CD Projekt Red most már azt mondja, hogy ez csak valamikor a jövő évben érkezhet meg, holott eddig még arról volt szó, még az idén számíthatunk rá. Most azonban a frissített idővonalon már az látszik, hogy további ingyenes kiegészítőkre, egyéb frissítésekre és a next-gen verzióra már csak 2022 második felében csaphatunk majd le.

Adam Kiciński, a CD Projekt Red vezetője az eredmények láttán újra megerősítette, hogy nem hagyják magára a játékot: "Meg szeretnénk felelni annak, amit a vásárlóinknak ígértünk januárban. Habár már jelenleg is tettünk komolyabb előrelépéseket, a csapat nagy része továbbra is a Cyberpunk 2077-en dolgozik, hogy végül jobb lehessen az anyag".

Kiciński később kifejtette, hogy mindez számszerűleg azt jelenti, hogy a Cyberpunk 2077 fejlesztőcsapatának több mint fele továbbra is a játékon dolgozik, míg két kisebb csapat már a következő játékok előkészítési fázisain tevékenykedik. Ennél többet azonban nem volt hajlandó elárulni, ugyanis nem szeretne "előre bejelenteni semmit".

Mindenesetre azt még elmondta, hogy a korábban tervezett változások a csapaton belül, nevezetesen az, hogy két különálló brigádra bomlanak, és mindegyikük egy-egy új AAA-kategóriás játékon dolgozik majd, valamikor a jövő évben lépnek majd életbe, vélhetően azután, hogy a nagyobb frissítéseket és a next-gen változatokat leszállították a Cyberpunk 2077-ből.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

39 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Enno
Enno
2021. jún. 5. 15:37
#15

Nem is olyan rég volt itt iponon egy cikk arról milyen jól megy nekik és hogy még nagy vállalati bónuszokat osztogattak még a droidoknak is. LOL :D  Melyik hir lett akkor épp aktuálisan faxság?

adampeter
adampeter
2021. jún. 6. 15:02

@Enno Ez, mert a bevétel "csak" 2%-ot esett. A bónusz bérköltség, ami a profitot csökkenti :)

Delludus2
Delludus2
2021. jún. 5. 11:25
#14

Szutyok jatek. Szar sztori, rovid, 70%a hianyzik a jateknak, tele van majommal, dagadt gecivel, buzival, de legalabb ronda.

koromok
koromok
2021. jún. 5. 9:24
#13

Hülye.

hawat333
hawat333
2021. jún. 10. 14:48

@koromok Azokbó túlkínálat van. Melyik? :D

Terror
Terror
2021. jún. 4. 22:39
#12

Szeretném Pulitzer-díjra jelölni inGent az újabb színvonalas címadásért.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. jún. 9. 12:38

@Wentrion Nyugodj meg kisbarat, legalabb akkor afszfej vagy mint az altalad anyazottak.

Mindket oldal suttyoi max futoelemnek lennek jok.

errorcode06
errorcode06
2021. jún. 4. 22:34
#11

Érdekel a játék, és ha lenne értelmes áron vga, már rég megvettem volna... A mostani kártyám már gyenge hozzá :(

koti02
koti02
2021. jún. 4. 22:24
#10

Én is látom a hibáit, de még félkészen is jobb mint a nagy átlag (khm.. AC Valhalla). A witcher után mindenki egy erős történet és karakter-központú játékra számított, de ez csak részben teljesült. A főszál rövidsége miatt nincs idő senkit jobban megismerni, az egy Silverhand kivételével. Panam túlértékelt, Judy unalmas, Kerry és Jackie viszont hatalmas arc, de velük is alig vagyunk. A többiek felejthetők. Igaz a történet megindokolja ezt a nagy rohanást, mégis egy lassabb tempó jót tett volna neki.

A főszál kipörgetése után mi motiválja az embert hogy a játékban maradjon? Igazából semmi. Van pár érdekesebb mellékszál, de nagyrészt önismétlő grindolás. Menj oda, hozd el ezt, öld meg azt, vedd fel a jutalmad, ha csendben dolgozol még bónuszt is kapsz... Ennél azért jogosan vártunk volna többet. Azt hiszem ha nem nyílt világú lenne jobban működne és nem érte volna ennyi kritika sem. Hiszen a történet és főleg Keanu elviszi a hátán. Kaptunk volna egy moziszerű élményt kínáló 20 órás, akciódús, pörgős cyberpunk csőjátékot és egy rossz szót nem lehetne mondani rá.

lc
lc
2021. jún. 4. 22:12
#9

Én speciel megvenném, de a vidkarim már a bg 3 alatt is nagyon nagyon köhög legalacsonyabbon. Így meg CP-vel meg se próbálkozok. Szerintem azért vannak így még páran.

nanotek
nanotek
2021. jún. 4. 17:09
#8

Aki másnak vermet ás maga esik bele. Ez a játék ékes példája ennek, a pénzünk jó, a játék már kevésbé. No Man's Sky-tól lehetne példát venni, annyira remélem még sikerül, ha nem meg nyugodtan paskolják meg lapáttal a sír tetejét.

Akarkinek
Akarkinek
2021. jún. 4. 16:21
#7

Nem kellett volna az "F" betűt befoglalniuk! Emiatt bojkottálni fogom az összes elkövetkezendő játékukat!

j.panzer
j.panzer
2021. jún. 4. 15:23
#6

Lehet, hogy a játék fejlesztésére kellett volna koncentrálni ahelyett, hogy ilyen gendersemleges LMBTQ baromsággal faszakodtak volna. Megérdemlik. Egy szórakoztató cég a szórakoztató tartalommal foglalkozzon, ne aktuálpolitizáljon.

Busterftw
Busterftw
2021. jún. 4. 14:40
#5

Mamint mindenki megvette akinek kellett, eladtak kb 15 millio darabot. Nem ertem mi a gond, ez nem online jatek ahol havi szinten fix bevetel van.

Resike
Resike
2021. jún. 9. 21:13

@Busterftw 30.000 ez jó vicc. És a digi store-ok mennyi refundot nyeltek be? Mert az ne akard nekem bemesélni hogy a PS-en 30k-t vittek vissza.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. jún. 4. 14:18
#4

Nekem azt mondták az Interneten, hogy már minden bug ki lett javítva, meg igazából előtte sem volt semmi baja a játéknak, és csak azok húzzák le akiknek nincs pénze rendes hardverre! A cikk címe is félrevezetés, mert nem említi, hogy azért nem veszik meg, mert már mindenkinek megvan, annyira jól sikerült! De nem akarok nekik rosszat, meg is vettem még két újabb példányt, az egyiket a tengerimalacomnak, a másikat a muskátlimnak.

peti19870621
peti19870621
2021. jún. 4. 21:46

@Mosdatlan_falusi Alakul-alakul! :D Így lett malaca a szőr muskétásnak. :3 Valóban kár ezért a játékért.

csendesmark
csendesmark
2021. jún. 4. 13:49
#3

2022~2023-ban amikor majd véget ér az alpha és beta teszt lehet megveszem 10€-ért :D

KikiGames
KikiGames
2021. jún. 4. 14:36

@csendesmark Majd ha ingyenes lesz (mint a többi "kis indie" játék 2-3 éven belül) akkor letöltöm hogy meglegyen. Aztán lehet hozzá sem nyúlok soha.

Amenophis
Amenophis
2021. jún. 4. 13:02
#2

Ott az élő példa, meg lehet nézni, hogy mit csinált a Hello Games a No Mans Sky botrányos startja óta. Ha ezt hajlandóak követni, akkor idővel a CP2077 is jó lehet.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. jún. 7. 13:36

@PARASZT A Valheim sikeresebb volt és tovább tudott releváns maradni, pedig már azt is egyre kevesebbet látni mostanában...

Saabtroll95
Saabtroll95
2021. jún. 4. 12:54
#1

Na akkor lassan megkapják a surmókságuk jutalmát.

https://www.youtube.com/watch?v=VMXpV_okTBk

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. jún. 9. 12:43

@Saabtroll95 Csak nekem tunt az fel, hogy az osszes problema csak a fos konzolokon jon elo.

Az elozo generacioban pl. nincs processzor.

Vissza az oldal tetejére