A Samsung úgy jelentette be az új Galaxy Z szériát, hogy “ez a legteljesebb felhozatal eddig”. És meg kell hagyni, a vásárlók most válogathatnak a legszínesebb felhozatalból, ha valamilyen hajtogatható készülékre vágynak.
A Galaxy Z Fold7 utódja a Galaxy Z Fold8 Ultra lett, a Galaxy Z Fold8 pedig egy teljesen új termék a palettán. Az Ultra jelzőt ezúttal csak azért vetette be a Samsung, hogy a két új Z Fold variánst megkülönböztesse, jól hangzik a Galaxy Z Fold8 Ultra név, de emögött semmilyen plusz fejlesztés sincs. Ezt mindenképpen érdemes leszögezni, még mielőtt bárkiben extra elvárások merülnének fel emiatt.
A tervezők a Galaxy Z Fold8 Ultránál megtartották a külső 6,5 és a belső 8 hüvelykes megjelenítőket. A fedlapra szabott képernyő marad Full HD+ felbontású, a belső panel viszont egy kicsit jobb részletességgel szolgál majd, 368 helyett 422 PPI-s pixelsűrűség jellemzi majd a 2504 x 2256 pixelre növelt felbontás révén. Az alapot minden esetben a Dynamic LTPO AMOLED 2X technológia jelenti.
A teljesen új Galaxy Z Fold8 5,5 colos panellel szolgál kívül, a széthajtást követően pedig egy 7,6 hüvelykes felület üdvözli az érdeklődőket 4:3-as képaránnyal. A külső megjelenítő 1972 x 1248 képpontos felbontást használ, ami 428 PPI-s pixelsűrűséget szül, a hajtogatható képernyő meg 2448 x 1828 képponttal szolgál, ami 403 PPI-s értéket eredményez. Mindkét okostelefon mindegyik képernyője 120 Hz-es képfrissítésen fog üzemelni.
Nagyszerű hír, hogy az Android 17 operációs rendszerrel debütáltak a Galaxy Z Fold modellek, felvonultatva a One UI 9 grafikus felhasználói felületet is. Minden eddiginél több Galaxy AI extra várja majd itt a vásárlókat. Itt már elérhető a Gemini Intelligence, amellyel különböző feladatok automatizálhatók a mesterséges intelligencia révén. Továbbá adott a Now Nudge, ami képes a kijelző tartalmát elemezni, és hasznos információkat vagy releváns műveleteket javasol kontextuálisan.
A képernyőkbe épített kamera minden esetben 10 megapixeles, szóval a Galaxy Z Fold8 és a Z Fold8 Ultra is két darab ilyen képalkotót vonultat fel. Nem bonyolította túl a dolgot a Samsung, a 4K Ultra HD videós lehetőséget is ugyanúgy, 60 FPS-sel támogatják az újdonságok.
A Galaxy Z Fold8 két darab 50 MPixeles kamerával a hátán lépett a színre, de persze a szenzorok különböznek. A főkamera 1/1,57 colos érzékelőt használ Dual-Pixel AF támogatással és F/1.8-as rekesznyílással, valamint optikai stabilizálással. Emellett van egy ultraszéles látószögű kamera, amellyel lehet makrózni is, és egy 1/2,5 colos érzékelőt foglalkoztat. Ebben az esetben 4K60 videózás jelenti a plafont, de van HDR opció és fejlett elektronikus stabilizálás is.
A Galaxy Z Fold8 Ultra egy 200 megapixeles főkamerát használ 1/1,3 colos szenzorral és F/1.7-es apertúrával, valamint optikai stabilizálással. Ezzel akár 4-szeres lossless zoom is elérhető. Az ultraszéles látószögű kamera ugyanazt tudja, mint a Z Fold8-nál, vagyis 1/2,5 colos, 50 MPixeles szenzor lett munkára fogva makrózást is lehetővé téve. A sort pedig egy dedikált zoomkamera zárja, mellyel 3-szoros optikai zoom érhető el, és az alapját egy 10 megapixeles, 1/3,94 hüvelykes érzékelő biztosítja. A zászlóshajóval már 8K Ultra HD videózás is megoldható.
Az újdonságok egyaránt a Qualcomm Snapdragon 8 Elite Gen 5 for Galaxy rendszerchipet alkalmazzák az akár 4,74 GHz-es üzemi frekvenciával és a csúcsra járatott Adreno 840 integrált grafikus egységgel. Mindkét eszköz elérhető lesz 12 vagy 16 GB rendszermemóriával, a háttértár kapacitása pedig egyaránt 256 GB és 1 TB között mozog – bővítési lehetőség természetesen nincs.
A kapcsolati lehetőségek lajstromát az 5G modem nyitja, mely csak a Galaxy Z Fold8 Ultra esetén nyújt mmWave opciót is a teljesebb élményért. A Dual-SIM és az eSIM támogatás része mindkét “csomagnak”. Van a masinákban Wi-Fi 7, Bluetooth 6.0 modul aptX kiterjesztésekkel, adott a fejlett, többsávos A-GPS vevő, valamint az NFC chip is. Az extrák között található UWB kapcsolati lehetőség is.
A Galaxy Z Fold8 Ultra maradt nagyjából akkora, mint volt, ennek megfelelően 8,9 milliméter összehajtva, a tömege pedig 215 gramm. Egyedül kihajtva lett elvileg egy hajszállal kecsesebb, már csak 4,1 milliméterre emelkedik ki a síkból. A Galaxy Z Fold8 ezzel szemben nyitva 4,5 mm vastag, összehajtott helyzetben pedig 9,7 milliméteres vastagság jellemzi, a tömege pedig 201 gramm. A páros egyaránt a Flex Titanium belső felépítéssel rendelkezik, ennek köszönhetően szinte teljesen gyűrődésmentes lesz a képernyőjük és ellenállóbb is a felépítésük. Korábban a Flex Titaniummal egy teljes hírben foglalkoztunk.
A Samsung a készülékeket IP48 tanúsítványhoz elegendő szigeteléssel ruházta fel. A keret mindkét esetben ellenálló alumíniumötvözetből lett kialakítva, és a Corning Gorilla Glass Ceramic 2 üveg védi a felületüket. Rendelkeznek a készülékek USB-C 3.2 csatlakozóval is egyebek mellett, és sztereó hangzás jellemzi a párost. Az ujjlenyomat-olvasó ugyanúgy az oldalukra került.
Most először a Samsung már szilícium-szén akkumulátorokat használ, ennek köszönhetően sokkal jobb üzemidő jellemzi majd az okostelefonokat, mint a korábbi hajtogatható Galaxy Z modelleket. A Galaxy Z Fold8 Ultrába összesen 5000 milliamperórányi telepet zsúfoltak bele a tervezők a korábbi 4400 mAh után, a Galaxy Z Fold8 pedig 4800 mAh-s kapacitással rendelkezik. A gyorstöltés továbbra is csak 45 W-os teljesítménnyel támogatott, ami azért kicsit szomorú, de ez már így is jobb, mint a korábbi 25 W. A vezeték nélküli töltés is gyorsult, már 20 W támogatott ilyen formában, és töltésmegosztásra is képesek a szerkezetek.
A Galaxy Z Fold8 Ultra ajánlott fogyasztói ára 830 ezer forint lett 256 GB-os tárkapacitással, 900 ezer forintért cserébe nyújt 512 GB helyet, az 1 TB-os csúcsvariáns pedig 1,05 millió forintot kóstál. Ezzel szemben a Galaxy Z Fold8 760 ezer forintról indul (256 GB), és 830, illetve 970 ezer forintot kell leszurkolni az 512 GB-os és 1 TB-os változataiért. Sajnos nincs nagy árkülönbség a két megoldás között, hiába a kisebb méret és a gyengébb fotós képességek. A Samsung a mobilokhoz ajándékban ad 6 hónapra Google AI Pro előfizetést is 5 TB tárhellyel, hogy ne legyen gátja a mesterséges intelligencia extrák használatának.