Dél-Koreában ugyanis korábban egy ügynökséget bízott meg a vállalat a különböző processzorainak értékesítésével, illetve helyi rendezvények és játékok szervezésével, ez az ügynökség pedig érdekes akcióba kezdett: nemrégiben egy tippelős játékot indított, amelynek főnyereménye két következő generációs processzor. Az ügynökség tevékenységi körébe látszólag nem tartozik bele a PR, és az AMD munkatársaihoz sincs semmi köze, azaz egy rendhagyó magánakcióról lehet szó, amiről azért valószínűleg időben tájékoztatták az AMD-t is.
A résztvevőknek a játék keretén belül mindössze azt kell eltalálniuk, hogy a RYZEN 7 3700X és a RYZEN 5 3600X esetében milyen CineBench R15 pontszám jöhet össze több szálon futó terhelés mellett, és aki a lehető legközelebb kerül a tényleges számokhoz, nyerhet egy-egy olyan processzort, amelynek a teljesítményére tippelt. A játék december 14-ig tart, a helyi nyertesek azonban majd csak akkor kapják meg az új processzorokat, ha azok hivatalosan is elrajtolnak – addig friss BIOS hiányában úgysem tudnák őket használni a meglévő alaplapokban.
A korai játékfelhívás egyébként két dolgot jelenthet: vagy hamarabb érkeznek az új generációs processzorok, mint azt gondolhatnánk, vagy pedig elhúzódó marketingkampányt épít a megjelenés előtti időszakra a gyártó, hogy minél nagyobb figyelmet vívjon ki ígéretes termékeinek. Hivatalos reakció hiányában egyelőre nem tudjuk, melyikről lehet szó, talán előbbire lehet nagyobb esély, de az elkövetkező hónapok során úgyis minden kiderül.































