Shop menü

RÖVIDESEN DRÁGULNAK AZ ALAPLAPOK

A DigiTimes ipari forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az idei év folyamán némi drágulás várható az alaplapok szegmensében, ami bizony sokak számára lehet rossz hír.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Rövidesen drágulnak az alaplapok

A DigiTimes ipari forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az idei év folyamán némi drágulás várható az alaplapok szegmensében, ami bizony sokak számára lehet rossz hír.

Galéria megnyitása
A források szerint az alaplapgyártó vállalatok azért döntöttek áraik emelése mellett, mert az utóbbi időben a nyersanyagok árai – például a rézé – emelkedésnek indultak, de emellett a rezsiköltség, azaz a gyárak üzemeltetési költsége is nőtt – ezek pedig együttesen a jelek szerint akkora költségemelkedést vonnak maguk után, hogy most már elkerülhetetlen az alaplapok árainak emelése. Utóbbiaknak köszönhetően az alaplapgyártó cégek szerint esetenként akár 10%-os áremelésre is lehet számítani. A drágulás a friss információk szerint az idei év első negyedévének végén érezteti majd hatását. A drágulás a neves gyártók termékeit is érinti, így az ASUS, MSI és Gigabyte alaplapok is drágábbak lesznek majd az idei év első negyedévének végétől kezdve.

2011 elején már emelkedtek az alaplapárak: a drágulás mértéke akkoriban 5-10% közötti volt, okát pedig nagyrészt az alapanyagok árának növekedésében lehetett keresni. 2011 áprilisában újabb 3-8% közötti drágulást lehetett megfigyelni az említett szegmensben – utóbbit a Japánban pusztító földrengésnek és az utána érkező szökőárnak köszönhettük, amelyek miatt a Japánból érkező komponensekből kisebb hiány alakult ki, ez pedig rövid időn belül áremelkedéshez vezetett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére