Robert Pattinson és Batman kapcsolata

Mint a színész elmondta, hozzá van szokva a furcsa karakterekhez.

Robert Pattinson és Batman kapcsolata

Robert Pattinson először talán a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben vált szélesebb körben ismertté, habár kétségtelen, hogy a Twilight-sorozatban játszott karaktere, Edward hozta meg számára a világhírt. Még akkor is, ha a filmet mind a kritikusok, mind pedig a legtöbb jó érzésű ember utálta, az kétségtelen tény, hogy a dollárok szépen ketyegtek utána.

Pattinson azonban nagyon igyekszik, hogy kitörjön a skatulyából, és az utóbbi években bizony bőven bizonyította, hogy egyébként egy rendkívül tehetséges színész, és évente több filmben is megfordul.

2014-ben játszott például a David Cronenberg által rendezett Maps to the Starsban, de rá egy évre ott volt a legendás Werner Herzog-féle Queen of the Dessertben, 2016-ban a The Lost City of Z-ben, 2019-ben a The Lighthouse-ban, és ugyebár főszerepet kapott a Christopher Nolan által készített Tenetben is.

Kétségtelen azonban, hogy a következő években arról lesz majd híres, hogy ő fogja alakítani Batmant, miközben a DC próbálja feltámasztani a filmes univerzumát. Eredetileg ugyebár Ben Affleck alakította volna továbbra is a Denevérembert, és ő is rendezte volna a filmet, azonban a sztár távozott a projektből, aminek a sorsa bizonytalanná is vált, mielőtt Matt Reeves rendező leszerződött, hogy helyre rakja a dolgokat.

Az biztos, hogy sokaknak nehéz lesz elsőre elfogadni Pattinsont egy ennyire férfias szerepben a Twilight után, de az is biztos, hogy érdemes neki egy esélyt adni. A színész mindenesetre most éppen a Dior számára forgatott egy reklámot, aminek azért örült nagyon, mert végre nem valami őrültet, vagy furcsa karaktert kellett alakítania.

"Az utóbbi öt-hat évben szinte kizárólag furcsa és bolond karaktereket alakítottam. Szinte megkönnyebbülés volt, hogy a Dior számára forgathattam egy reklámkampányt, mert így legalább nem tűnik úgy, mintha teljesen elragadott volna a sötét oldal. Legalábbis egylőre nem."

Pattinson mindenesetre már korábban beszélt arról, hogy mindig is nagyon el akarta játszani Batman szerepét, és ezért egészen odáig is elment, hogy személyesen kereste fel a rendező Matt Reevest, hogy adjon neki egy esélyt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap