RISC-V PROCESSZORRAL SZERELT MINI-ITX ALAPLAPRA DERÜLT FÉNY

Az újdonság csak bizonyos Linux disztribúciókkal használható, de igény szerint akár egy egyszerűbb NAS is építhető köré.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. júl. 3. 10:38
RiSC-V processzorral szerelt Mini-ITX alaplapra derült fény

A RiSC-V ökoszisztéma egyre nagyobb lendülettel fejlődik, amelynek köszönhetően újabb és újabb RiSC-V alapú termékek jelenhetnek meg, igaz, a szoftveres támogatás még gyerekcipőben jár, de az is gőzerővel fejlődik, ennek köszönhetően egyre több feladatra lehet majd befogni a szóban forgó architektúra köré épülő rendszereket. Az egyik neves mikrokontroller-gyártó, aki egyébként a RiSC-V architektúra szekerét is tolja, éppen a minap jelentett be egy új alaplapot, ami kétféle RiSC-V processzorral érhető el, méghozzá Mini-ITX formátumban.

Galéria megnyitása

A Milk-V csapata által megtervezett és legyártatott alaplap a Jupiter nevet viseli, alapterülete 170 x 170 milliméter, fedélzetén pedig nyolcmagos RiSC-V processzor teljesít szolgálatot, ami SpacemiT X60-as magokkal rendelkezik. A gyártó SpacemiT K1 és SpacemiT M1 kódnévvel ellátott központi egységeket említ az új alaplap kapcsán, ám a kettő közötti különbségeket igazából nem részletezi a hivatalos weboldal.

A processzorok az információk alapján 1,6 GHz és 2,4 GHz közötti tartományban ketyegő magokat tartalmaznak, valamint egy iGPU is a kínálat részét képezi, ami egy Imagination BXE-2-32 típusú megoldás, 819 MHz-es órajellel. Az iGPU rendelkezik OpenCL 3.0-s és Vulkan 1.3-as támogatással, az AI feladatok kapcsán felmutatott teljesítménye 2 TOPs-os szinten tetőzik, azaz nem túl acélos.

Galéria megnyitása

Az új alaplap nem tartalmaz memóriafoglalatot, ugyanis a fedélzeti memória LPDDR4X típusú chipek formájában érkezik, amelyek alaplapra forrasztott kivitelben foglalnak helyet a rendszerben. A memória kapacitása 4 GB, 8 GB, illetve 16 GB lehet. Az adattárolókat egy M.2-2280-as slot fogadja, ez viszont csak PCI Express 2.0 x2-es sebességet kínál, ami 500 MB/s-os adatátviteli sávszélesség elérésére ad lehetőséget.

A slot az M.2-2280-as mellett a jelek szerint 2260-as és 2242-es formátumú PCIe NVMe SSD kártyát is fogad, természetesen vagy/vagy alapon. Ezen felül egy microSD memóriakártya-olvasót is kapunk, valamint egy eMMC csatoló is rendelkezésre áll. Az új alaplap egy PCI Express 2.0 x8-os bővítőhellyel érkezik, amit régebbi videokártya, vagy különböző bővítőkártyák segítségével foghatunk munkára, akár SATA portokkal ellátott bővítőkártya is bevethető, ha NAS építése a cél. A slot elektronikailag csak PCI Express 2.0 x2-es sávszélességet kínál, csak úgy, ahogy az M.2-es slot is.

Galéria megnyitása

A csatlakozók között két darab USB 3.0-s és két darab USB 2.0-s Type-A port, egy USB 3.0-s és egy USB 2.0-s tüskesor, valamint egy USB Type-C port sorakozik, utóbbi USB 2.0 szabványú és kifejezetten firmware-frissítéshez használható. Az alaplap tartalmaz még egy mikrofon- és egy fejhallgató-kimenetet, két darab SATA tápcsatlakozót, valamint két darab Gigabites Ethernet portot, amelyekhez külön modullal PoE támogatás is járhat. A vezeték nélküli kommunikációt Wi-Fi 6 és Bluetooth 5.2 támogatással ellátott kártya segíti. A sort egy HDMI videó kimenet zárja, ami maximum 1920 x 1440 pixeles natív felbontás és 60 Hz-es képfrissítési ráta mellett dolgozó monitort szolgálhat ki.

Az alaplap kapott még RTC foglalatot is, amire CR1220-as elem/akkumulátor kapcsolódhat, de van rajta előlapi kivezetésekhez passzoló tüskesor (bekapcsoló- és reset gomb, állapotjelző LED-ek, stb…), illetve egy PWM támogatással ellátott ventilátor-csatlakozó és egy SoC UART port is jelen van a kínálatban. A tápellátást 12 V-os DC tápadapteren keresztül is meg lehet oldani, de egy 24-tűs tápaljzat is jelen van a terméken.

Az új alaplap egyelőre csak az Ubuntu és a Fedora disztribúciókkal használható, vagyis csak és kizárólag Linux alapon működik. A teljesítménye nem túl acélos, de a CASA OS bevetésével azért NAS célokra is befogható. A termék egyelőre még csak Kínában jelent meg, de a későbbiekben az Amerikai Egyesült Államokban, illetve egyéb térségekben is elérhető lesz, a globális rajtot július első hetére tervezik. Arról egyelőre nincs hír, pontosan mennyibe kerül a különleges alaplap.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
croix
croix
2024. júl. 3. 11:33
#1

koncepciónak nem rossz, de ha már házi nas építésére is szánják, lehetne belőle olyan opció, hogy azt a microsd-t egy sima sata-ra cserélhetnék opsys célokra, az m2-t és a pcie kárty aslotot meg ismét sata csatlikra cserélni, és akkor nem kéne bővítő kártya, simán rá tudna menni 4-6 sata csatli csak a nas adattárolók céljára

Vissza az oldal tetejére