A legfrissebb hollywoodi hírek szerint egy Netflixen futó új sorozat készülne a Resident Evil-játékok alapján. A Milla Jovovich főszereplésével készült, hat filmből álló mozisorozat nem tartozott épp a rajongók kedvencei közé, hiszen nem igazán foglalkozott a játékok eredeti történetével, viszont összesen 1,2 milliárd dollárt termelt, úgyhogy a készítők nem is nagyon akarták abbahagyni.
Miután azonban lement 2017-es utolsó rész, a Constantin Film bejelentette, hogy valamilyen formában rebootolni szeretné a dolgot, akár filmként, akár sorozatként. Most úgy néz ki, hogy az utóbbi lesz a befutó, és a sorozat a Netflixre érkezne. Az egész még korai fázisban leledzik, egyelőre a megfelelő showrunnert keresik.
A Deadline annyi információt tudott egyelőre kiszedni nevük elhallgatását kérő illetékesektől, hogy a sorozat kibővítené a Resident Evil univerzumát és mitológiáját. A filmhez hasonló ez is meghagyná az alapfelállást, de alaposabban bemutatná az Umbrella Corporation szörnyű belső dolgait, valamint a T-vírus elszabadulása utáni új világrendet.