Rég várt újítás előtt az Apple Watch

Rég várt újítás előtt az Apple Watch

Az okostelefonok esetében mostanra egyre többen kezdik felismerni, hogy OLED technológiás megjelenítőkkel jobb üzemidőről lehet gondoskodni, a viselhető kiegészítőknél pedig emiatt még hasznosabb az OLED használata, és éppen ezért számos olyan fitneszkarperec és okosóra van, ami ilyen panellel rendelkezik. Az Apple viszont a Watch esetében még mindig LCD-t használ, pedig a felhasználók régóta reménykednek abban, hogy váltani fog a cég.

Az Apple Watch Series 4 nagy sikert aratott, de az üzemideje annak az órának sem acélos, inkább csak a belepakolt újításoknak köszönhető a sikere. Szebb lett az összkép az új megjelenítők bevetésével, és megjelent az EKG, amit már Magyarországon is lehet használni. De még ez az okosóra is LCD kijelzővel lett ellátva, pedig lehetett hallani olyan kósza pletykákat, hogy az Apple elszánta magát arra, hogy átálljon az OLED alkalmazására, ahogy azt korábban már meglépte az iPhone esetében is. Most viszont tényleg úgy fest, hogy az Apple Watch Series 5 esetében végre változás jön ezen a téren, és valóban át fog állni az OLED használatára a cég.

Galéria megnyitása

A Reuters kettő, egymástól független, de névtelenséget kérő forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy az Apple OLED technológiás megjelenítőt fog használni az Apple Watch következő generációjától kezdve. És a lap információi szerint az apró kijelzőket a Japan Display Inc. szállíthatja majd, ami éppen most kezd arra rágyúrni, hogy jobb minőségű OLED paneleket legyen képes elállítani az eddiginél nagyobb kapacitással. A JDI már egy ideje rendelkezik OLED-es fejlesztésekkel, csak eddig az Apple beszállítói közé nem tudta magát beverekedni ezzel, de dolgozott azon, hogy révbe érjen, és úgy fest, hogy ha az iPhone-okba nem is, az Apple Watch okosóra számára talán ő gyárthatja majd a kijelzőt. A japánok egyébként LCD-t most is szállítanak a vállalatnak, például az iPhone XR számára, és régóta tartó, szoros együttműködés áll a JDI és az Apple mögött.

Az Apple Watch tavaly már stabil piacvezető szerepet vívott ki magának a viselhető kiegészítők piacán, és idén valószínűleg még tovább fog erősödni, ahogy a komplett szegmens is növekedést mutathat. Tavaly több mint 40 százalékkal emelkedett az órák iránti kereslet, és valószínűleg idén is hasonló lehet a tendencia.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap