A Fairphone alapvetően okostelefonokra fókuszált, de egy ideje már egyéb viselhető kiegészítőket is tervez és szállít a vásárlóknak. Készített már a cég valódi vezeték nélküli fülhallgatót korábban a fenntarthatóság jegyében, és sokak érdeklődését keltette fel a termékkel, a friss konstrukció pedig szinte minden szempontból jobb lett.
A Fairbuds 2 a környezettudatos, moduláris felépítést ötvözi a korszerű audiotechnológiákkal. A cserélhető akkumulátor és az LDAC támogatás találkozik a készülékben, és még az ára sem szállt el.
Egy fülhallgatónál a legfontosabb mindig az, hogyan szólal meg. A fentieknek megfelelően a Fairbuds 2 esetében a kodektámogatással nem lesz gond, akár lossless tartalmakat is lehet majd vele érdemben fogyasztani, az LC3 támogatásról is gondoskodik, Sony hardveres alapokat használ.
Egy 11 milliméteres hangszóró található a fedélzeten, melynek kapcsán úgy fogalmaz a Fairphone, hogy “természetes hangprofilt” kapott – jelentsen is ez bármit. Részletekbe a hangzás kapcsán nem igazán ment bele a cég, csupán annyit ír, hogy mélyebb basszust, melegebb középtartományt és tiszta magas hangokat kínál az eszköz. A hangolást mindenesetre a Form Follows Frequency stúdió szakemberei segítették.
A zavaró környezeti hangokat a 45 dB-es hatékonyságot ígérő hibrid aktív zajszűrés igyekszik majd felszámolni. Az ANC technológia több szintet fog kínálni, és összesen hat mikrofonnal igyekszik majd a lehető legnagyobb csendet megteremteni a zenelejátszás mellett. Elérhető lesz a külvilág hangjait beengedő, áteresztő mód is, hogy ne kelljen kivenni a fülből az eszközt, mikor éppen egy zebrán kel át az ember, vagy rendel egy zajos étteremben. A hívások esetén is lesz zajszűrés, képes a beszédhangot tisztítani és a szélzajt is féken tudja tartani.
A vezeték nélküli kapcsolatot már Bluetooth 6.0 modul biztosítja, egyebek mellett többpontos csatlakozási lehetőséget is támogatva. A Fairphone elmondta, hogy a Fairbuds 2 fél tucat készülékhez tud egyedi beállításokat elmenteni, és egyszerre két forrással tarthatja zökkenőmentesen a kapcsolatot, melyek között bármikor tud automatikusan váltani. Rendelkezik Google Fast Pair támogatással is a gyorsabb társítás érdekében. A mobilokról elérhető kliens app számos beállítási lehetőséget fog nyújtani, innen érhető el a gyári EQ is.
Fekete és zöld színben kerül a boltokba az újdonság. Könnyebb lett a Fairbuds 2, de azért továbbra sem a legalacsonyabb tömegű fülesek között tarthatjuk számon. 5,8 grammot nyom a fülhallgató, a tok pedig 64 grammos, és több mint 30%-kal kisebb lett a térfogata, ami mindenképpen jó hír. A kiegészítő IP54 szabványnak megfelelő por- és cseppállósággal rendelkezik, szóval esőben bátran használható.
Ragasztót a gyártás során egyáltalán nem használ a Fairphone, ami a könnyű szerelhetőség miatt fontos. Ez a termék egészen más filozófia mentén készül, mint más fülesek, tényleg pillanatok alatt lehet akkut cserélni a tokban, és a fülesben is megoldható ez viszonylag egyszerűen. A felhasznált anyagok 49 százaléka “tisztességes forrásból származik és újrahasznosított”, ideértve a ritkaföldfémeket, a kobaltot, az aranyat és az ezüstöt is.
A Fairbuds 2 fülhallgató egyetlen feltöltéssel, kikapcsolt ANC mellett akár 8 órán keresztül bírja majd, ha pedig szükséges az aktív zajszűrés, akkor 6 órás üzemidővel lehet számolni. A tokban, hordozás közben feltöltődik majd a készülék, összesen akár 40 órás üzemidőt lehet belőle kihozni. Adott a gyorstöltési lehetőség az USB-C csatlakozón keresztül, 10 percnyi töltéssel 2 órányi lejátszási idő érhető el – ami azért nem túl acélos.
A prémium fülhallgatók már több száz euróba kerülhetnek, ehhez képest a Fairbuds 2 neve mellett 120 eurós összeg szerepel, ami még a fenntartható kialakítás nélkül is teljesen észszerű lenne. A forgalmazás sem várat magára, már rendelhető a termék.