1. oldal
A technika diadalának hála, gyorsan és fillérekért juthatunk el planétánk szinte tetszőleges pontjába, sőt, a vagyonosabbak a végtelen űrt is meghódíthatják, ezért el sem tudjuk képzelni, hogy mit jelenthetett az 1800-as években élő embernek a mai szemmel nézve lomha gőzmozdony. Holott a többi alternatívával összevetve hallatlan teherbírású járműnek hála, a hosszú, nemritkán életveszélyes, egyben méregdrága, kínszenvedésszámba menő utazások hirtelen megfizethetőek és kényelmesek lettek. Valamint magától értetődő módon a kereskedelem is megélénkült, nagyban emelve az életszínvonalat.
Ennek tükrében aligha meglepő hogy valamennyi, fejlettebb országban a pénzemberek krémje igyekezett hasznot húzni a modernizációból. Így nemritkán harcnak, sőt, háborúnak is beillő vetélkedés kezdődött meg a kincset érő koncessziókért, mivel a tét a legmerészebb álmaikat is felülmúlta. Az Amerikai Egyesült Államokban az első Transzkontinentális Vasút munkálatainak előkészítése során például egy mérföldnyi szakaszért egy 1862-es törvény tizenhat és negyvennyolcezer dollár közötti summát hagyott jóvá a vállalatoknak. Miközben egy béreslegény keresete ebben az időszakban alkutól függően hozzávetőlegesen napi 70-90 centre, míg egy asztalosé két dollár tizenöt centre rúgott, és egy átlagos, ellátást is kapó nő heti két dollár nyolc centnek is örült.
A Gaming Minds stúdió jóvoltából mi is kipróbálhatjuk, hogy mire mentünk volna az USA ezen korszakában. Lássuk hát, hogy miképpen muzsikál a leginkább az 1800-as évekre fókuszáló, de a huszadik század elejére is kikacsintó Railway Empire!
Bár a program nem kevesebb, mint négy, markánsan eltérő játékmódot is felvonultat, hacsak nem a fantáziánk kiéléséhez ajánlott, korlátok nélküli sandbox-opciót választjuk, szinte mellékes, hogy a kampányba, az időhiányban szenvedőknek kitalált szcenárióba, vagy a véletlenszerűen generált feladatokkal lekötő, végtelen újrajátszhatósági értékű szabad-módba vágunk bele. Elvégre, a sikerhez minden esetben azonos út, jelesül a gondos tervezés vezet. Hiszen, eleinte szűkös anyagi keretünk és szerény eszközparkunk miatt aligha van más választásunk, mint hogy gyorsan összekötünk pár farmot a székhelyünkkel, ám később, amikor már megengedhetjük magunknak, hogy komolyabb léptékben gondolkozzunk, az efféle lépések könnyen romba dönthetik vérrel-verítékkel összeharácsolt birodalmunk.
Ennek oka, hogy egyrészt a nagyobb városok más és más igényekkel bírnak. Ergo, ha nem figyelünk oda, megeshet, hogy még akkor is ráfizetünk egy beruházásra, ha az adott farm egy köpésnyire fekszik, mert egyszerűen nincs kereslet az ott megtermelt portékára. Hasonlóképpen, a túlzott merészség sem sűrűn vezet jóra, mivel hiába ér vagyonokat a régió másik végéből átszállított ritka nyersanyag, ha túlzottan elszállnak a költségek, örülhetünk, ha épphogy megtérül a nagyravágyásunk emlékművébe ölt tekintélyes summa. Másrészt, azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a kötött pályás közlekedés sajátosságai miatt értelemszerűen egy vonalon egyszerre egy lokomotív haladhat át. Emiatt jelzőlámpákkal, illetve váltókkal kell szabályoznunk, hogy ki és merre menjen. Sajnos azonban, ezek közül csupán a legegyszerűbb megoldást használhatjuk és nincs módunk arra, hogy egymást átszelő felépítményekkel vagy hasonló, komplexebb praktikákkal könnyítsük meg a dolgunk. Ez pedig épp annyira meglepő, mint amennyire szomorú.
2. oldal
A logisztikai kihívások mellett a személyzeti kérdéseket és a kutatást sem hanyagolhatjuk el. Szakemberek felbérlésével változatos, többnyire a költségeinket csökkentő bónuszokra tehetünk szert, míg a havonta kapott feltalálás-pontokból a gépparkunkat korszerűsíthetjük az adott korszak legjellegzetesebb mozdonyaival és találmányaival, vagy éppen olyan hasznos kunsztokat sajátíthatunk el, mint a kreatív könyvelés kincset érő mesterfogásai. Az alapigazság viszont itt is érvényes. Nem azt kell tudnunk, hogy mit csinálunk a jövő héten, hanem hogy mi a hosszútávú stratégiánk, mert a koncepció nélküli, ad-hoc jellegű fejlesztgetés nem hogy nem kifizetődő, hanem egyenesen árt az üzletnek.
Emellett, mivel általában kíméletlen versenytársak lesik árgus szemekkel, hogy mit csinálunk, a saját, jól felfogott érdekünkben velük is foglalkoznunk kell. A békésebb megoldásokat preferálók megpróbálhatják felvásárolni a konkurenciát, ám ehhez elkél egy vaskosabb tárca. Ezért lényegesen takarékosabb, bár kevésbé tisztességes megoldás az időnként az ajtónkon kopogtató alvilági specialistákra támaszkodnunk, mert egy rafinált ipari kém, vagy cseles szabotőr a javunkra billentheti a mérleg nyelvét.
Amennyiben pedig ezekhez azt is hozzávesszük, hogy tőzsdelovagként is megmérettethetjük magunk, ráadásul különféle bónuszokat, vagy egyenesen komplett technológiákat adó árveréseken is licitálhatunk, és hasznos épületekkel, valamint gyárakkal felvirágoztathatjuk a cégünk, illetve a településeket, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy egy kismillió opciót kínáló címhez van szerencsénk. Végül az, hogy az esetek javában mi dönthetjük el, hogy melyik, más és más előnyökkel bíró, például szaporább tempóban kutató, vagy a bűnözőkkel baráti viszonyt ápoló milliomos-jelölttel vágunk bele a nagy kalandba, már csak a hab az ízletes tortán. Ezzel együtt azonban fontos leszögezni, hogy messze nem kell annyit bogarásznunk a statisztikákat és a táblázatokat, mint más, hasonló címeknél. Ergo, ugyan primitívnek nevezni a programot hazugság lenne, tény mi tény, hogy a műfaj keményvonalas rajongói nem feltétlenül azt kapják, amiben reménykedtek, de a többség jó eséllyel nem fog panaszkodni.
3. oldal
A korábban olvasottak alapján adná magát a következtetés, hogy a könnyedebb gazdasági és vasútszimulátorok iránt érdeklődők előszedhetik a különleges alkalmakra tartogatott pezsgőjüket. Sajnos azonban, azzal együtt, hogy tényleg nem mindennapi élmény mágnássá válni, vagy éppen a masiniszta szemszögéből végignézni, ahogy átszeljük az Egyesült Államok egy régióját, akad pár, az amúgy tetszetős összképet elcsúfító szégyenfolt.
A gondok már szó szerint a bevezető küldetésnél megkezdődnek, mivel itt szembesülhetünk azzal, hogy a Railway Empire a keveset, de azt is pongyolán magyarázó játékok közé tartozik. Ezért az első egy-két-három órában ahelyett, hogy kikapcsolódnánk, kétségbeesetten igyekszünk rájönni, hogy miképpen működnek a fontosabb funkciók, és az sincs kizárva, hogy pár igencsak keresetlen szó is elhagyja a szánkat. Főleg akkor fenyeget ez a veszély, amikor átépítenénk az egyik vonalunkat és túl későn vesszük észre, hogy egy kicsiny szakasz ledózerolása helyett az egészet az enyészettel tettük egyenlővé, ám garantált, hogy más stresszforrásokba is belefutunk.
Az érdekesnek tűnő tőzsdézés is bántóan kidolgozatlan, mert bár ha sokat veszünk egy árutípus részvényeiből, az valósághű módon megemeli az árfolyamot, de ha eladnánk a plakettünket, csalódottan konstatálhatjuk, hogy azt csak névérték alatt tudjuk értékesíteni. Ergo vagy horribilis összegeket vagyunk kénytelenek invesztálni a manővereinkbe, hogy garantáltan zsebre vághassunk némi szerény, ám biztos hasznot, vagy marad a szuggesztió, illetve a véletlenszám-generátornak bemutatott kecskeáldozat. Márpedig, ez jelentősen csökkenti azt az illúziót, hogy egy kulcsfontosságú ágazat sarokkövének számító pénzemberként ténykedünk.
Ezek a problémák azonban elhomályosodnak amellett, hogy az amúgy nem túl erős mesterséges intelligenciára alapesetben más szabályok érvényesek, mint ránk. A gép ugyanis nem valósághűen, hanem könnyített módon játszik, tehát szerelvényei áthajthatnak egymáson, és bár ezt némileg ellensúlyozza, hogy cserébe drágábban építi a síneket, a pálya egyértelműen felé lejt. Arról nem is beszélve, hogy egy elvileg a szimulátorok sorát erősítő műnél annak a beismerése, hogy a fejlesztők nem tudtak, vagy akartak érdemben foglalkozni a riválisok szellemi képességeivel, ha nem is öli meg a hangulatot, de többször combon szúrja egy megborsozott pillangókéssel.
Az élményromboló kettős mérce más területeken is tetten érhető, mivel megfigyeléseim szerint riválisaink cégei többnyire egészen addig tűnnek tőkeerős, szárnyaló vállalkozásoknak, ameddig át nem vesszük felettük az irányítást, utána rendszerint kiderül, hogy egy hitelektől fuldokló, katasztrofális állapotban lévő nyomortanya megszerzéséért trükköztünk, taktikáztunk és terveztünk hosszú órákon át. Természetesen, a korrektség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy többnyire ha szeretnénk, kikapcsolhatjuk a gépi ellenfeleket, sőt, nekünk is módunk van arra, hogy ezzel a jelentősen leegyszerűsített módszerrel éljünk, ám akinek a fejében ez megfordul, az aligha ruház be az alkotásba.
Így nem marad más, mint a frusztrált mérgelődés, mert míg mi vért izzadunk egy 10-15 várost és kétszer-háromszor ennyi farmot összekötő hálózatnál azon, hogy olajozottan forogjon a kerék, addig riválisainknak nem fő a fejük a logisztika miatt. Emiatt a kivásárlásuk is kész tortúra, hiszen a már meglévő felépítményeinek alig látjuk hasznát, mivel azokat más elvek és elvárások mentén építették fel. Azaz, minél később csapunk le, annál nehezebb a dolgunk. Érthetetlen, hogy egy multi nélküli programnál miért nem fektettek nagyobb hangsúlyt arra, hogy valóban úgy érezzük, hogy kompetens ellenfelekkel vesszük fel a harcot, és nem olyan, más elbírálás alá eső protekciós svihákokkal, akik pecsétes engedéllyel rakják le egyik cinkelt lapot a másik után. Persze, a félreértések elkerülése végett: távolról sincs szó arról, hogy az M.I. legyőzhetetlen lenne. De ezzel együtt, rémségesen kínos, hogy bevallottan és deklaráltan előnyhöz jut, főleg, hogy hallatlanul olcsó módon teszi.
4. oldal
Mindent összevetve tehát, nem egyszerű a Railway Empire értékelése. Mivel, bár a pozitívumok vitán felül túlsúlyban vannak, a kisebb-nagyobb negatívumok és a mesterséges intelligencia körüli galiba jelentősen lerontják az amúgy kedvező benyomást. Főleg ez utóbbi jelent problémát, így ha meg tudjuk bocsátani a gépnek, hogy csal, a többi gyengeséget jó eséllyel fel sem fogjuk venni, ergo, egy percig se habozzunk a vásárlással.
Azok viszont, akik hozzám hasonlóan nehezen, vagy egyáltalán nem tudják megemészteni, hogy egy szimulátor egy ennyire olcsó, kattintgatós mobiljátéknál is kínos húzással él, jobban járnak, ha kivárnak egy leárazást, mert számukra nem ér meg ötven eurót a program. Ezzel együtt ők is tartsák rajta a fél szemüket, mivel valószínű, hogy a közösség felhördülése miatt a készítők már teljes gőzzel dolgoznak egy remélhetőleg expresszgyorsasággal megérkező, a szégyent jótékonyan elfedő tapaszon.
