Bár a Suicide Squad – Öngyilkos osztag finoman fogalmazva sem nyerte el a kritikusok tetszését, elég pénzt hozott ahhoz, hogy a folytatás egy pillanatig se legyen kétséges. Ahogy azt nem nehéz kikövetkeztetni, az alkotás első spin-offja, a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) a kalapácslóbáló mániákusra fog fókuszálni. A maga köré kisebb bandát gyűjtő antihős ezúttal a Fekete Maszkként gengsztervezérrel, és annak csatlósaival veszi fel a harcot.

A drámák rajongói három alkotás közül választhatnak majd. A Clive Owen, illetve Tim Roth főszereplésével készült A nevek dala a második világháború idején játszódik, és a barátság, a megbocsátás, valamint az árulás körül forog.

A Sajnáljuk, nem találtuk otthon ezzel szemben a fokról fokra egyre jobban lecsúszó amerikai munkásosztály létbizonytalanságát mutatja be egy csomagkézbesítő és szerettei sorsán keresztül.

Míg az A feltaláló a Béres Cseppet kikísérletező Dr. Béres József kalandokkal és kihívásokkal teli élete előtt tiszteleg.

Felsorolásunk az A búcsú zárja. Lulu Wang dramedy-jében egy kínai család más-más elveket valló tagjainak egységes álláspontra kell jutniuk egy fontos kérdésben. Jelesül, hogy megmondják-e az egy súlyos betegségben haldokló nagymamának, hogy nem fog felépülni, vagy inkább kegyes hazugságokkal aranyozzák be utolsó napjait?

A heti mozipremierek az alábbiak:

Február 6.

  •  Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)
  • A nevek dala
  • Sajnáljuk, nem találtuk otthon
  • A feltaláló
  • A búcsú

2020. 6. hét - Melyik filmet várod a legjobban?

Eddig 12 szavazat érkezett
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Str33twise
Str33twise
2020. febr. 5. 16:33
#1

Ragadozó madarak? Most komolyan? Nem volt még elég a női Szellemírtók, a Charlie Angyalai, meg a Vaginator 88,5 féle lebőgés?

Vissza az oldal tetejére