Shop menü

PÓKEMBER: IDEGENBEN – OSZTÁLYKIRÁNDULÁS ÉS APOKALIPSZIS

Kapkodhatja a (pók)ember a fejét, ha a szuperhős teendők mellett még a magánéletében is helyt akar állni.
Villányi Gergő
Villányi Gergő
Pókember: Idegenben – Osztálykirándulás és apokalipszis

Szerzői értékelés

Olvasói értékelés

  • Megint vége a világnak?

A jól-rosszabbul sikerült Pókember rebootok után most már bátran kijelenthető, hogy a Bosszúállók filmekbe szövődött részek nagyon is jót tettek a Marvel film univerzumával. Lehet, hogy unalmas egy harmadik nekifutásos eredettörténettel indítani, de a recept nemcsak működőképesnek bizonyult, de mostanra be is érett. A középiskolás szuperhős kalandjaival elég valószínű, hogy a fiatalabbakat is meg akarták célozni, hiszen a hálószövőnek nem csak csatákban és a világ megmentésekor kell helyt állnia, hanem egy másik, hasonlóan bonyolult helyzetben is: a suliban.

A történet folytatódik

Az Idegenben közvetlenül a Végjáték után kezdődik. A világ a porrá vált emberek visszatérése felett örvendezik, de ez érdekes helyzeteket és anomáliákat is okoz. A „blip”-nek elkeresztelt történés ugyanis az eltűntek számára megállította az időt. A Marvel univerzum most épp 2023-ban jár és akik Thanos csettintésének áldozatul estek porrá omlottak, majd a Végjátékban hirtelen újra megjelentek. Számukra, az eddigi magyarázatok szerint kiesett az az 5 év, ami közben eltelt. Így eshet meg, hogy egy nagykorúnak számító srác kezéből kiveszik az alkoholos italt a repülőn, mert a „blip időszámítás” szerint még nem számít felnőttnek. Egy másik szereplő pedig arról panaszkodik, hogy az öccse visszatértekor már idősebb, mint ő.

Galéria megnyitása

Mindez azonban eltörpül amellett, hogy Tony Stark feláldozta magát, Amerika Kapitány, Fekete Özvegy, Vízió is a veszteséglistára került, vagyis a Föld védelmi ereje jócskán megcsappant. Ennek a terhe is az ifjú Peter Parker (Tom Holland) vállát nyomja, akinek oroszlánrészt szántak a Bosszúállók feladatai között. Ő azonban épp egy európai osztálykirándulásra indul az osztályával. A lelkiismeretfurdalás nem hagyja nyugodni, de semmi kedve szuperhősként bejárni a világot. Helyette inkább sokkal földhözragadtabb és valljuk be, érthetőbb tervei vannak: szeretné szíve választottját, MJ-t meghódítani. A helytállás azonban nem épp egyszerű egy olyan világban, ahol hatalmas hiányokat kell(ene) pótolni és a főszereplő is keresi még a helyét.

Tony Stark öröksége nem apróság legyen szó a tech-géniusz eszközeiről vagy épp bolygónk megvédéséről. A Vasember azonban példakép és mentor is volt - egyáltalán betölthető ez az űr Peter lelkében és életében?

Tini szuperhős, felnőtt köntösben

Akár ketté is lehetne bontani a filmet a kamaszos, road tripes részekre, ami remekül beillene egy tini komádiának, de a világot akkor is meg kell mentenie valakinek és ha Pókember nem ér rá éppen, akkor Mysterio (Jake Gyllenhaal) veszi fel a harcot. Az új szuperhős a semmiből, vagyis egy alternatív Földről érkezik, ahol az elementálok elleni harc utolsó túlélőjeként figyelmeztetni jön. A mi dimenziónkra is ugyanaz a sors vár, ha nem teszünk gyorsan valamit. Nick Fury a maga morcos stílusában azonnal a probléma megoldására utasítja a közkedvelt Pókembert, vagyis utasítaná, de hősünk még a telefont sem veszi fel. Ha pedig ez nem lenne elég, a világ pusztulása mellé a becsajozás nehézségei, egy hatalmas átverés, valamint Happy Hogan és May néni flörtölése is tovább kuszálja a szálakat, vagyis Pókember élete káosz a köbön, minden színtéren.

Galéria megnyitása

Mi azonban remekül fogunk szórakozni az egészen, ugyanis jó érzékkel gyúrták össze a film megalkotói a történetet. Pókember komoly dilemmákba kerül, ahol a magánélet, a vágyai és a kötelesség mind mást kíván tőle. Más szempontból is fel kell nőnie és habár egyik pofont kapja a másik után az élettől, azért szövetségesekben és sikerekben sem lesz hiány. A film végé fele még egy – a mai világot nagyon is érintő – utalást is kapunk arról, hogy vajon minek, kinek hihetünk? A deepfake, a megvágott hírek, félinformációk és a fake news világában lassan már annak sem szabad, amit látunk, hallunk. Kis túlzással szuperhős képességeket kell kifejlesztenünk, hogy minél kevésbé tudjanak minket megvezetni. Addig viszont hős lehet a gonoszból és kegyetlen gyilkos a szuperhősből. Ki tudja mi az igazság?

Összefoglalás

Szerzői értékelés

A közkedvelt Pókember útja a Végjáték után Európába vezet, ahol egy tini komédiába oltott szuperhős film kalandjai várnak rá.
Jól összerakott folytatás, ami a Végjáték és a Hazatérés eseményei után zajlik...
...és néhol nehezen tudja eldönteni, hogy tini gimi-paródia vagy szuperhősös akciófilm.

Az értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére