A 2021-es év még viszonylag jól sikerült a Microsoft videojátékos részlegének, megjelent a Forza Horizon 5, a Halo Infinite, az Age of Empires 4 és a Psychonauts 2. Abban az évben a Microsoft nyerte a legjobb pontszámokat a Metacriticen, a megjelenéseik összesen 87,4%-os átlagos értékelést kaptak a kritikusoktól.

Azonban a 2022-re tervezett nagy megjelenéseik elcsúsztak, így a tavalyi évben nem teljesítettek valami fényesen.

Ezt maga Phil Spencer ismerte el, aki szerint felelősséggel tartoznak a felhasználóik iránt. "Eltökéltek vagyunk abban, hogy folyamatosan szállítsunk nagyszerű tartalmakat azok számára, akik a platformjainkon játszanak, és sajnos 2022-ben ez nem sikerült maradéktalanuk. Ez végső soron pedig az én hibám, hiszen én vezetem az üzletágat" - mondta Spencer.

Az idei évvel kapcsolatban viszont nagyon bizakodó, hiszen megjelenik a Redfall, a Starfield és a Forza Motorsport új része is. Spencer ezzel kapcsolatban igazi generációs előrelépést ígér, és ugyan konkrét dátumot még nem tűztek ki, de újra igyekezett leszögezni, hogy biztosan 2023-ban érkezik majd. Ezen kívül a múlt héten meglepetésszerűen kiadták a horrorjátékairól ismert Tango Gameworks zenés játékát, a Hi-Fu Rush-t, ami egyelőre nagyon sikeresnek mutatkozik. Spencer elmondta, hogy a fejlesztők ötlete volt a mindenféle bejelentés nélküli, azonnali megjelenés.

Spencer szerint az ilyen kisebb, kísérletezőbb játékok, mint a Hi-Fi Rush, vagy az Obsidian-féle Pentiment leginkább a Game Passnak köszönhetően tudnak elkészülni. Ezek ugyanis minden bizonnyal nem teljesítenének olyan jól az előfizetős szolgáltatás nélkül, így viszont lehetőségük van akár új közönséget is megszólítani. "Játékosként mindenki elgondolkozik azon, hogy vállalja-e a kockázatot azzal, hogy pénzt ad egy olyan játékért, amit aztán nem biztos, hogy élvezni fog, mert nem biztos benne, hogy neki való. A Game Pass segítségével azonban csak egy kattintásba kerül kipróbálni, és így mindenki meggyőződhet róla, hogy tetszik-e neki az adott játék vagy nem" - véli Spencer.

Az Activision Blizzard felvásárlásával kapcsolatban azt mondta, hogy az egész procedúra lezárására 18 hónapot jelöltek meg, jelenleg pedig a 12. hónapban vannak. Spencer továbbra is optimista, hogy végül be tud fejeződni az akvizíció, de kétségtelen, hogy nem egyszerű a dolog: rengeteg utazással, tárgyalással, és munkával jár, hiszen a világ különböző pontjain eltérő aggodalmai vannak az illetékes hatóságoknak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Lazahunter
Lazahunter
2023. febr. 7. 15:55
#4

A túlárazott games pass-en ésa már bejáratott kiadók, IP-k megvásárlásán kívül nem tud ez az MS már semit sem ... tartalmat gyártani végkép nem.

Azt nem értem miért nem távolítják már el ezt a csókát onnan, az iparág szégyene ....

Terror
Terror
2023. jan. 31. 21:24
#3

Valaki magyarázza már el ezt az érvelést, mert eskü nem értem:

"Játékosként mindenki elgondolkozik azon, hogy vállalja-e a kockázatot azzal, hogy pénzt ad egy olyan játékért, amit aztán nem biztos, hogy élvezni fog, mert nem biztos benne, hogy neki való. A Game Pass segítségével azonban csak egy kattintásba kerül kipróbálni, és így mindenki meggyőződhet róla, hogy tetszik-e neki az adott játék vagy nem"

Szóval ahelyett, hogy látatlanban kifizetnéd a játék árát, kifizeted a GamePass-t, amivel ugyanúgy nem tudod, hogy mit fizettél ki, és csak akkor jössz rá, amikor a már szintén kifizetett GamePass-szal játszod? És különben is, ha tényleg az lenne a cél, hogy játékokat próbálj ki, nem lenne egyszerűbb demókat kiadni belőlük a millió előre renderelt trailerek helyett, amikből sok minden kiderül, csak az nem, hogy milyen a játék?

Vagy lehet, én vagyok túl naív, hogy itt értelmet próbálok keresni, és a válasz ennél sokkal kézenfekvőbb: ez az egész kinyilatkozás simán csak egy GamePass reklám, minden más, amit mondott, csak sóder.

doneschwartz
doneschwartz
2023. febr. 1. 8:42

@Terror Szerintem félreérted a Game Pass konstrukcióját. Ez egy előfizetés, amivel hozzáférést (vagy lehetőséget) kapsz arra, hogy telepíts és játsz - megszámoltam - most 448 játék közül bármelyikkel, ami a listán szerepel. Ez a lista rendszeresen változik, néha bekerülnek új címek, néha ki, de a lényeg, hogy amúgy korlátozás nincs. (Ellenben van kedvezmény, 10%, ha valamit szeretnél megvásárolni tartósan.)

Tehát egy évre két-három játék áráért játhatsz több száz játékkal. Nem demókkal. Nem is az a lényeg, hogy kipróbáld, tetszik-e, hanem, hogy egy amúgy egyszer végigjátszható, 1-2 hét alatt kivégzett játékért van aki nem akar kifizetni 15-20.000 Forintot. Ezzel szerintem az MS is tisztában van, meg valószínű azzal is, hogy a világ egyes részein amúgy elég sokat warezolnak.

Én ezt egy fair ajánlatnak tekintem a részükről. Főleg úgy, hogy szinte minden AAA-s címük azonnal belekerül.

grrrgo
grrrgo
2023. jan. 31. 16:51
#2

...Ja és ez a sok utazás és tárgyalás! Jó hogy nem kap izomlázat az állkapcsa! Phil nem hallottál még a Skype for Business-ről? Állítóleg ezt is az MS fejleszti ! (felvásárolta)

doneschwartz
doneschwartz
2023. jan. 31. 20:38

@grrrgo  Mivel az MS-nél dolgozik, tisztában van vele, hogy már nincs skype for business. (lánykori nevén Microsoft Lync, vagy Office Communicator.) Teams van, azt meg biztos használja. (és tisztában van vele, hogy ez a skype-al ellentétben saját fejlesztés és nem felvásárlás.)

Egyébként, az utóbbi időben tök jó az ms gaming, több játékot vettem, mint annak előtte.

grrrgo
grrrgo
2023. jan. 31. 16:48
#1

Na ez a PHIL SPENCER is jól megírta ezt a kis tweet-et! "Ma is halálra dolgoztam magam" gondolja magában és csendesen felveszi a múlt évi (több millió dolláros) bonusz jutalékot ,amit az MS vezetők szépen kiosztogattak maguk közöt. De legalább magára vállalta! Büszke vagyunk rád Phil!

Vissza az oldal tetejére
Phil Spencer elismeri, hogy a 2022-es évet elszúrtak - iPon.hu