A héten alaposan megkapta a magáét a be nem tartott ígéreteiről hírhedt Peter Molyneux. Először, ahogy mi is megírtuk, kiderült, hogy a Godus Kickstarteren tett ígéreteiből nem lesz semmi. Ezt követően az Eurogamer lehozott egy cikket arról, hogy a Curiosity nyertese - akinek Molyneux annak idején azt ígérte, megváltozik az élete - sem kapott semmit. Valójában az ígéret annyi volt, hogy bizonyos feltételek teljesülése mellett megkapja a Godusból származó bevételek 1%-át, ezek a feltételek azonban sosem váltak valóra.
Molyneux-val szemben az utóbbi időben egyre kritikusabban viselkedik mind a sajtó, mind pedig a játékosok - utóbbiaktól az úriember saját bevallása szerint halálos fenyegetéseket is kap most már rendszeresen. Szerinte ennek véget kell vetni, és erre az a legjobb megoldás, ha a jövőben egyáltalán nem beszél a sajtóval.
"Imádom a játékaimat, és imádom megosztani őket az emberekkel. Nagyon örülök, hogy így élhetem az életemet: ötletelhetek és megoszthatom azokat másokkal. A probléma azonban, hogy ez az egész nem működött. Büszke vagyok arra, hogy a játékipar részese lehetek, de megértem, hogy az embereknek hányingere támad az ígéreteimtől. Valójában már évek óta hányingerük van a mondanivalómtól. Szóval őszintén úgy gondolom, hogy ez egyetlen megoldás erre, ha nem beszélek a sajtóval. Szóval ennyi volt." - zárta a dolgot.
Nekünk lenne tippünk más megoldásra is, de rendben van.






























