Talán a legtöbb rajongó emlékszik még a Fallout 4 egyik leghangulatosabb élőszereplős előzetesére, mely a The Wanderer nevet kapta. Ha mégsem, akkor itt lentebb betettük, hogy mindenki fel tudja frissíteni az emlékezetét. Most azonban pont emiatt került bajba a játékot kiadó ZeniMax.

A The Wanderer című dalt író Dion DiMucci ugyanis pert indított a kiadó ellen, több okból is. A bírósági iratokból kiderül, hogy zeneszerzőnek a szerződés szerint joga lett volna felügyelni, hogy a zenéjét milyen jellegű előzeteshez használják fel, továbbá lehetősége lett volna tárgyalni licenszdíjról is. A ZeniMax azonban egyikre sem adott lehetőséget.

DiMuccinak azonban elsősorban nem is a pénzügyi dolgokkal van baja. Szerinte az előzetes "visszataszító és morálisan védhetetlen", ami "pozitív színben tünteti fel a gyilkolást".

A perirat szerint DiMuccinak egyáltalán nem tetszett, hogy a videóban az öldöklés egyfajta sport egy sötét, disztópikus világban.

"A gyilkolás és fizikai erőszak nem ártatlan életek védelmében történt, hanem visszataszító és morálisan védhetetlen módon, olyan felvételekkel, melyekkel a fiatal vásárlókra szerettek volna hatni."

A dokumentumok szerint DiMucci úgy írta meg a The Wanderer dalt, hogy az egy önmarcangoló vándorról szóljon, aki nem találja a helyét a világban, ezért városról városra megy, igazi kapcsolatokat azonban sehol nem tud kialakítani. A szerző szerint a dal lényege az elszigetelődés. A perirat kiemeli, hogy DiMucci beleegyezése nélkül használta fel a ZeniMax az anyagot egy olyan videóban, ahol az említett vándor azért jár városról városra, hogy újabb áldozatokat szedjen. Ezt a zeneszerző szerint semmilyen módon nem lehet kimagyarázni.

Az iratok szerint egyébként DiMucci nem feltétlenül tagadta volna meg a szerzeménye felhasználását, ha láthatta volna előre a videót - inkább azt javasolta volna, hogy helyezzék át a hangsúlyt a posztapokaliptikus túlélés nehézségeire a felesleges erőszak helyett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
laszlo19954
laszlo19954
2017. júl. 11. 11:23
#8

Áhh sose a pénzel van a gond, ha nem a etikával... persze.

hici
hici
2017. júl. 11. 10:57
#7

amikor a hozzánemértő ember pereli a hozzáértőt és szintén hozzánemértő ember az is aki elbírálja. vicc az egész.

"A gyilkolás és fizikai erőszak nem ártatlan életek védelmében történt, hanem visszataszító és morálisan védhetetlen módon, olyan felvételekkel, melyekkel a fiatal vásárlókra szerettek volna hatni."

őőő igen, mivel többek között ez a célja a trailereknek..

FaL
FaL
2017. júl. 11. 10:11
#6

15 perc hírnév megvolt? Megvolt. Mostmár ülj le a p&#ba.[off]

Látom egy kis péesnégy Ingenreklám megint befigyelt :)

[/off]

thestock
thestock
2017. júl. 11. 9:38
#5

A Feláldozhatók 2. részében miután az elején poénokkal tűzdelve megöltek vagy egy századnyi katonát, hazafele repülvén ezt a számot hallgatták.Hogy is van ez? Valami baj van a bácsi agyával....

punchman
punchman
2017. júl. 10. 23:25
#4

Asagrim +1

Kubricknak nem engedte a Woody Woodpecker megalkotója, hogy felhasználja a filmjeiben a karaktert. Szerintem nem lenne szabad tiltani a művészi célú felhasználást jogilag.

Pedig általában már az is hír, ha nem a Zenimax perel másokat.

Avisto
Avisto
2017. júl. 10. 20:42
#3

Ha jól számolom egy darab kutya méretű mutáns csótány hal meg a videóban.

Emberünk valószínűleg be akart kerülni a hírekbe és épp nem jutott jobb az eszébe.

Vazul267
Vazul267
2017. júl. 10. 20:36
#2

Úristen rálőtt a Radroachra meg a Supermatentre és már is a gyilkolászásról szól a trailer.

Asagrim
Asagrim
2017. júl. 10. 20:13
#1

"Az iratok szerint egyébként DiMucci nem feltétlenül tagadta volna meg a szerzeménye felhasználását, ha láthatta volna előre a videót - inkább azt javasolta volna, hogy helyezzék át a hangsúlyt a posztapokaliptikus túlélés nehézségeire a felesleges erőszak helyett."

Szerintem meg a suszter maradjon a kaptafánál, egy énekes ne adogasson semmi javaslatot egy olyan rövidfilm tartalmával kapcsolatban, aminek a tematikájához semmit nem konyít. Ha nem tetszik neki, joga van megtagadni a dal felhasználását, volna még miből válogatni. Amúgy szerintem illendő lenne kiegészíteni a történetecskét azzal, hogy megrögzött keresztény, ezért fanyalog az öldöklés láttán.

Vissza az oldal tetejére