PENTIUM GOLD NÉVRE VÁLTANAK AZ INTEL AKTUÁLIS PENTIUMJAI

A meglévő asztali modellek november másodikától Pentium Gold név alatt kerülnek forgalomba, a Gemini Lake SoC egységek pedig a Pentium Silver nevet kapják.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. okt. 4. 16:01
Pentium Gold névre váltanak az Intel aktuális Pentiumjai

Az Intel meglepő lépést tett az aktuális, azaz Kaby Lake lapka köré épülő asztali Pentium processzoroknál: átnevezte őket, így november másodikától már Pentium Gold márkanév alatt találkozhatunk velük. Az átnevezés a Pentium G4560-as, G4600-as és G4620-as modelleket érinti.

Galéria megnyitása

Az érvényben lévő logó

Az új nevezéktant a Xeon processzoroknál már sikerrel alkalmazza a gyártó, ahol a különböző jelölések más és más termékkategóriát jelentenek. Ott a belépőszintű Bronze modellektől a csúcskategóriás Plantium szintig terjed a rangsor, a Pentiumok esetében azonban csak a Silver és a Gold jelölés kerül bevezetésre. A Pentium Gold modellek között a fentebb említett három asztali processzort találjuk, amelyeknél a név mellett csak a logó, valamint a csomagolás dizájnja változik, hardver terén azonban a már megszokott tartalmat kapjuk.

Galéria megnyitása

Az új logó

Az új elnevezésre a Gemini Lake SoC egységek érkezése miatt van szükség, ezek ugyanis alacsonyfogyasztású, alacsonyabb teljesítményű megoldások lesznek, mint normál asztali társaik, így a gyártó egyértelműen szerette volna elkülöníteni a két kategóriát, hogy tisztább legyen a kép. A Gemini Lake SoC egységek Pentium processzorai a Pentium Silver márkanév alatt futnak majd, megjelenésükre pedig rövidesen számíthatunk. Erre utal az a tény is, hogy az új „nevezéktan” november másodikával lép életbe, azaz könnyen lehet, hogy a Pentium Silver család tagjai pont e napon mutatkoznak be.

Balra a régi, jobbra az új doboz dizájnjai láthatóak

A névváltozás miatt sem BIOS frissítésre, sem egyéb teendőkre nem lesz szükség a 100-as és 200-as sorozatú lapkakészletekkel szerelt alaplapoknál, azaz egyszerű név- és dizájnváltásról lesz szó, semmi többről.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 6. 11:40
#4

A társaság egyértelművé akarja tenni, hogy más kategóriát képviselnek a Core és a Pentium G, valamint az Atom architektúrás CPU-k, ezért az előbbiek neve Pentium Gold lesz, míg az utóbbiaké Pentium Silver. A következő generációs - Gemini Lake kódnév alatt fejlesztett - Pentium J/N processzorok viszont Pentium Silver név alatt kerülnek értékesítésre. Az ok egyszerű: ezek a CPU-k nem a Core (Kaby Lake), hanem az Atom (Goldmont+) architektúrára fognak épülni.

http://ranker.sisoftware.net/show_run.php?q=c2ffcfe988e9d4ecddeadaeadafc8eb383a5c0a598a88efdc0f8&l=en

Az Intel abban bízik, hogy a Gold és Silver szavak alkalmazásával a felhasználók számára egyértelműbb lesz, hogy melyek az erősebb illetve lassabb, gyengébb processzorok.

tibaimp
tibaimp
2017. okt. 5. 14:09
#3

Egy előnye van, legalább így könnyebben kiszúrhatóak lesznek a HT-s példányok!

5hR3kY
5hR3kY
2017. okt. 5. 9:13
#2

Én nem lepődtem volna meg, ha csak új alaplappal mennek ezek az átnevezett példányok. xD

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 5. 0:37
#1

Az Intel meglepő lépést tett az aktuális, azaz Kaby Lake lapka köré épülő asztali Pentium processzoroknál: átnevezte őket, így november másodikától már Pentium Gold márkanév alatt találkozhatunk velük. Az átnevezés a Pentium G4560-as, G4600-as és G4620-as modelleket érinti.

Pentium Silver és Pentium Gold

A névváltozás miatt sem BIOS frissítésre, sem egyéb teendőkre nem lesz szükség !

Durva hogy nem nőtt ki több lába :D

Arany-os húzás :D

Vissza az oldal tetejére