A húsz kiváló játékkal előtöltött, két kontroller érkező PlayStation Classicról egyelőre nem tudjuk, mennyire sikeres. Azt viszont már igen, hogy érdekes módon a Sony egy nyílt forráskódú, közösség által fejlesztett emulátorral futtatja a kis gépen ezt a bizonyos húsz játékot.

A szóban forgó emulátor a PCSX ReARMed, ami már hosszú-hosszú évek óta rendkívül népszerű, és amivel ugyebár PC-n lehet futttatni a klasszikus PlayStation konzol CD-it.

És habár úgy tűnhet, hogy a Sony ezzel megpróbált spórolni, a videojátékok archiválásával foglalkozó szakértő, Frank Cifaldi a dologgal kapcsolatban elmondta, hogy az emulációval foglalkozó közösségek kollektív tudása egy idő után mindenképp nagyobb, mint az adott vállalat saját, belső tudása. "Ez egy elismerés a PlayStation alkotóitól, hogy egy ingyenes emulátor is lehet annyira jó, hogy hivatalossá váljon".

Ezen kívül vélhetően a Sony alaposan kigyúrta és kitesztelte az emulátort kifejezetten erre a húsz játékra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére
Nyílt forrású emulátort használ a PlayStation Classic - iPon.hu