A Sony bejelentette, hogy augusztus 15-től megszünteti PlayStation Now támogatását a PS3-on, a PS Vitán és a PS Vita TV-n, az összes Bravia televízión, az összes Sony Blu-ray lejátszón és az összes Samsung televízión.

Ez tehát azt jelenti, hogy a PlayStation Now onnantól kezdve csak PS4-en és PC-n lesz elérhető. A döntés logikusnak tűnik: az érintett eszközökön nagyon kevesen vették igénybe a szolgáltatást, ráadásul a PS3-on valójában nem sok értelme van streamelve PS3-as játékokat tolni.

A hivatalos közlemény szerint úgy tűnik, hogy ezt a Sony is belátta, és a jobb felhasználói élmény érdekében döntöttek úgy, hogy csak PS4-re és PC-re koncentrálnak, így a PlayStation Now sokkal gyorsabban is tud majd fejlődni a jövőben.

A Sony emlékeztet mindenkit arra, hogy a mentéseink a felhőben tárolódnak, így ha az eddig használt eszközünk helyett PC-re vagy PS4-re váltunk, akkor azokhoz minden további nélkül hozzáférünk majd.

Ezzel együtt a cég megérti, hogy sokaknak ez csalódást okozhat, így akik le szeretnék mondani az előfizetésüket, azok számára azt tanácsolják, hogy július 15-ig tegyék meg, hiszen így kifut augusztus 15-ig (illetve bizonyos Bravia tévéken már egy hónappal előtte).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ch00ler
Ch00ler
2017. febr. 17. 14:14
#2

Jah, csak anno XY azert vett Bravia televiziot, mert ez a szolgaltatas elerheto volt rajta. Vagy azert vett dragabbat, mert tudta ezt a ficsort. Veluk mi lesz?

Ez egy szokasos kamu szovegeles:

"az érintett eszközökön nagyon kevesen vették igénybe a szolgáltatást.."

ES? Vazze, merte volna fel rendesesn a Sony az igenyeket akkor, amikor ezzel reklamozta a teveket, vagy belerakta a feature listaba. A hozza tartozo penzt pedig mar reg zsebre raktak, most pedig nem akarnak cserebe szolgaltatni.

De most irhatnam a Samsung es a Skype esetet is, vagy a tobbit, amikor egyoldaluan megszuntetnek szolgaltatasokat, feature-oket a teveken, vagy egyeb eszkozokon.

Ennek jo lenne most mar veget vetni. Pl. egy olyan formaban, hogy a vetelkor biztositott szolgaltatasok, amiket hivatalosan felsorolnak es tud az adott hardver, meg minimum X ideig megmarad. De ez max akkor lesz, ha az EU, vagy az USA vegre kiall a fogyasztokert rendesen.

Az autokhoz sem veletlenul kotelezo olyan sokaig biztositani a szervizalkatreszeket, meg akkor is, ha azt a modellt nem gyartjak mar...

Szefmester
Szefmester
2017. febr. 17. 10:08
#1

Ehh.. ps3-on nincs értelme ps3-as játékokat streamelni.. Azon kívül hogy nem kell azokat megvenni?

Vajon miért kellett megszüntetni a többi platformon a streamelt játékot? Ha eddig elbírta a TV/Vita a streamet akkor ezután miért nem bírja?

Busterftw
Busterftw
2017. febr. 17. 20:58

Én sem értem az appok miért nem támogatják már a Froyot meg a Gingerbreadet androidon, pedig a hardver vinné! Hogymerészelikezek?

Vissza az oldal tetejére