NOVEMBER ELEJÉN VÁLHAT ELÉRHETŐVÉ A RYZEN 7 9800X3D, A GAMEREK ÁLTAL IGENCSAK VÁRT AMD PROCESSZOR

Az újdonsággal kapcsolatban érkezett néhány új információ.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2024. okt. 15. 12:55
November elején válhat elérhetővé a RYZEN 7 9800X3D, a gamerek által igencsak várt AMD processzor

Az AMD RYZEN 9000-es sorozata az előző generációs modellekhez képest nem kínálnak akkora előrelépést játékok alatt, mint ahogy azt sokan várták, és a jelek szerint az Intel háza táján sem jobb a helyzet, ha az Arrow Lake-S rajt alkalmával bemutatott gyártói játéktesztek eredményeit vesszük alapul. Az AMD térfelén a rövidesen érkező RYZEN 9000X3D modellek fognak javítani a helyzeten, közülük is főként a RYZEN 7 9800X3D, amit már igencsak vár a piac, de a jelek szerint most már tényleg rövidesen megjelenhet. A korábbi információk arról szóltak, hogy valamikor október végén kerülhet sor a bejelentésre, ami azt vetítette előre, hogy ténylegesen majd csak egy picit később, valamikor november elején válhat elérhetővé az új processzor. Nemrégiben az újdonságok várható teljesítményével kapcsolatban is érkezett némi pletyka, ami itt olvasható.

A friss információk alapján úgy tűnik, az AMD egyik illetékese megerősítette az egyik pletykálónak, hogy a RYZEN 7 9800X3D a november 1-től 5-ig terjedő időszakban jelenhet meg a boltok polcain, ami már nincs messze. Egyes szivárogtatók szerint a szóban forgó processzor konkrétan november 7-én jelenhet meg kereskedelmi forgalomban. Akármelyik forgatókönyv is jön be, abban a jelek szerint egyetértenek a pletykálók, hogy az újdonság november elején megvásárolható lesz. A bejelentés ennél előbb, akár már október 25-én megtörténhet, pontosan egy nappal azután, hogy az Intel Arrow Lake-S sorozatának első tagjai megjelennek kereskedelmi forgalomban, és a róluk készített első független tesztek is debütálnak.

Galéria megnyitása

A RYZEN 7 9800X3D mellett két másik modell is debütál majd: a 16 maggal és 32 szállal rendelkező RYZEN 9 9950X3D, illetve a 12 maggal és 24 szállal felvértezett RYZEN 9 9900X3D, ezek viszont majd csak a következő év elején teszik tiszteletüket a piacon. Az újdonságok várhatóan több területen is előrelépést hoznak az eddigi generációkhoz képest, például tuningolhatóak lesznek, méghozzá a normál modellekhez hasonlóan. Noha ez jól hangzik, valamiféle korlátozásra azért lehet számítani a 3D V-Cache sajátosságai miatt.

A RYZEN 7 9800X3D, ami 8 maggal és 16 szállal rendelkezik, egy friss szivárgás alapján 4,7 GHz-es magórajelen ketyeghet majd, az összes mag munkára fogásával pedig 5,2 GHz-es órajelre számíthatunk, legalábbis a kiszivárgott Cinebench R24 teszt erről árulkodik. Az persze nem derült ki, hogy egy mérnöki tesztpéldányt vagy egy végleges verziót teszteltek-e, valamint arról sincs hír, milyen hűtés tette lehetővé az említett értékeket.

Akárhogy is, a RYZEN 7 9800X3D várhatóan rövidesen debütálhat, és tényleg sokkal hamarabb érkezik, mint ahogy azt az eddigi generációknál megszokhattuk. A RYZEN 7000-es processzorok rajtja után nagyjából fél évet kellett várni a RYZEN 7000X3D modellek érkezésére, az első generáció esetében pedig még ennél is több idő telt el a normál verziók és az első X3D modell bejelentése között. A jelenlegi piaci helyzet miatt most igyekeznie kell az AMD csapatának, hogy időben nyújthasson ütőképes alternatívát az Intel processzoraival szemben, és a jelek szerint igyekezni is fognak. A RYZEN 9000-es család első tagjai augusztus folyamán jelentek meg, és ha az első RYZEN 9000X3D processzor tényleg novemberben kerül forgalomba, akkor most lényegében csak három hónapot kell várni a kifejezetten játékosok számára készített verziókra – legalábbis az elsőre. A másik két modell sajnos csak később érkezik, de az igazán fontos úgyis a RYZEN 7 9800X3D lesz, hiszen az számíthat a legnagyobb érdeklődésre.

Az AMD csapata egyelőre hivatalosan még nem jelentett be semmit, így a fenti értesüléseket érdemes távolságtartóan fogadni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

36 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Wizzard
Wizzard
2024. okt. 16. 14:33
#4

2-13%-ot tud a 9000 refresh 

https://videocardz.com/newz/msi-leaks-ryzen-9000x3d-2-to-13-higher-gaming-performance-than-7000x3d

MSI leaks Ryzen 9000X3D: 2% to 13% higher gaming performance than 7000X3D

punchman
punchman
2024. okt. 16. 14:30
#3

Igazából nem látom miért lenne sietős AMD-nek. Már az előző generáció is ütős lett, és Intel tesztek alapján nem is várható hogy megszorongatná Arrow Lake. Az árakkal és a termeléssel is tudnak játszani ha nagyon kell. Akinek meg az abszolút csúcs kell, az ki tudja várni azt a pár hónapot egy másik AM5-ös processzorral, amit aztán átcserélhet amint megérkezik a 9000-es utód.

Busterftw
Busterftw
2024. okt. 22. 15:44

@punchman Az 5000 es a 7000 szerianak emelkedik az ara.

A 9000 szeria nem fogy jol.

"Akkor minek sürgetné AMD az új processzorokat?"
Mar elmondtam, mert a 9000 nem fogy jol, mert a X3D-rol cseszik ra valtani a nep, varjak a 9000X3D-t.

PalMajor
PalMajor
2024. okt. 15. 17:07
#2

Én elleszek a 7800X3D-vel még egy darabig.

csapi26
csapi26
2024. okt. 15. 20:56

@PalMajor helyesen teszed nagyon

hunspirit
hunspirit
2024. okt. 15. 13:38
#1

Hát én nem várom pedig gémer vagyok.

RIP AMD

Dragon3k
Dragon3k
2024. okt. 19. 1:17

@Wizzard már akartam korábban is kérdezni. Ennyire unatkoztok, hogy mindenről képet kell csinálni? Vagy csak azért kell, hogy emlékezz melyik profillal mit írtál?

Vissza az oldal tetejére