NETGEAR CABLE ORBI: ÚJ, KÁBELMODEMES MESH WIFI CSOMAG

A kábelmodemmel egybeépített router külön, illetve szatellit egységgel egybecsomagolva egyaránt megvásárolható, így akár 370 négyzetméteres terület is ellátható megbízható WiFi kapcsolattal.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2018. máj. 10. 13:00
Netgear Cable Orbi: Új, kábelmodemes mesh WiFi csomag

A Netgear egy új WiFi routert dobott piacra, ami egyben kábelmodemként is funkcionál, így egyszerre két eszközt tud kiváltani.

Galéria megnyitása

Az Orbi Cable névre keresztelt eszköz a hagyományos kombó termékekkel ellentétben két nyomtatott áramköri lapot használ: az egyiken a router, a másikon pedig a kábelmodem komponensei foglalnak helyet. A két rendszerhez két különböző firmware tartozik, így a router szükség esetén külön is frissíthető, míg a kábelmodem rész frissítéséről maga a szolgáltató gondoskodhat. A hagyományos kombinált eszközökkel szemben ez azért is előny, mert így a router gyártója által készített firmware bármikor telepíthető, ezáltal a sérülékenységeket hamarabb be lehet foltozni, valamint az esetleges újításokban rejlő lehetőségeket is ki lehet aknázni. A kombó eszközöknél, amelyeket a szolgáltatók frissítenek, ez a folyamat esetenként sokkal kényelmetlenebb és lassabb lehet, valamint a router rész újításai sem biztos, hogy bekerülnek egy-egy frissítésbe, ami aggodalomra adhat okot. További jó hír, hogy az új eszköz aktiválása is egyszerű, hála az Orbi mobilalkalmazásnak.

Galéria megnyitása
A Cable Orbi kétféle csomagban érhető el. Az alapcsomag, azaz a Cable Orbi Router csak a routerrrel egybeépített kábelmodemet tartalmazza, de rendelkezésre áll egy Cable Orbi Kit is, ami már egy szatellitet is rejt, így nagy területeken biztosítható WiFi lefedettség. Maga a router egy Qualcomm Atheros IPQ4019-es hálózati processzort kapott, amihez WiFi SON támogatás, illetve külön 2x2 WiFi rádió modulok is járnak, hogy a klienseszközök és a mesh eszközök közötti kommunikáció zökkenőmentes lehessen – utóbbiak a FastLane 3 technológiát használhatják.

A kábelmodemes rész az Intel Puma platformját használja és már megkapta azt a frissítést is, ami javítja a hálózati késleltetéssel kapcsolatos hibákat. A 32x8 Channel Bonding támogatással érkező kábelmodem DOCSIS 3.0 megfelelőséggel bír, sebessége pedig kellően magas ahhoz, hogy a modern hálózatokban rejlő lehetőségek kiaknázhatóvá váljanak.

A letöltési sávszélesség 1,4 Gbps-os, a feltöltési sávszélesség pedig 262 Mbps-os értékkel bír – ezek természetesen maximális sebességek. A router rész ezen felül négy darab Gigabites Ethernet portot, illetve egy koax csatlakozót nyújt, míg a szatelliten két darab Gigabites Ethernet csatlakozó lapul. A WiFi alrendszer AC2200-as sebességosztályú, ugyanis két darab 866 Mpbs-os 5 GHz-es, illetve egy darab 400 Mbps-os 2,4 GHz-es sávot kezel, természeteseb BeamForming támogatással, vendéghálózat-kezeléssel és a szükséges titkosítási opciókkal. Extraként még az Amazon Alexa és a Google Assistant szolgáltatásával is kompatibilis az új szett, azaz hang alapú parancsokkal is vezérelhető. A router és az RBS20-as szatellit között dedikált 5 GHz-es866 Mbps-os (2T2R) WiFi kapcsolat húzódik.

A Netgear Cable Orbi Router (CBR40) 300 dollárba kerül, míg a szatellit egységgel érkező Cable Orbi Kit (CBK40) már 400 dollárért vihető haza. A szatellittel megtámogatott csomaggal ideális esetben akár 370 négyzetméteres területen is biztosítható stabil WiFi kapcsolat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére