A Reszkessetek betörők hatalmas sikert hozott Chris Colombus rendező számára, és egy csapásra sztárrá tette a gyerekszínész Macaulay Culkint (aki mondjuk ezt azóta is nyögi, de az már egy másik kérdés). Ezt követően még az 1992-ben megjelent folytatás is elég sikeressé vált, azonban közel sem annyira, mint az elődje, a harmadik részt pedig még ennél is kevesebben szerették.

Talán kevesen tudják, de egészen 2011-ig a Reszkessetek betörők volt a legsikeresebb vígjáték, amikor is a Másnaposok 2 átvette a helyét.

Nem csoda, hogy az utóbbi időben egyre több információ kering arról, hogy különböző remake-ek és rebootok készülnének. Ezek közül az egyik legfurcsább az a film, ami Ryan Reynolds bábáskodása alatt készül, és a Stoned Alone nevet kapta, viszonylag ötletesen kifigurázva a Reszkessetek betörők eredeti címét, a Home Alone-t.

A történet egy huszonéves fiatalt követne, aki az eredeti Reszkessetek betörők kezdéséhez hasonlóan lekési a repülőgépet egy családi síelős kirándulásra, majd az otthon töltött idejében azzal foglalja le magát, hogy (a film címének megfelelően) alaposan beszív. Közben pedig természetesen észreveszi, hogy valakik éppen be akarnak törni a házába.

A film tulajdonképpen egy felnőtteknek szóló, és ennek megfelelő besorolású Reszkessetek betörők remake lenne, a most már a Disney alá tartozó 20th Century Fox stúdió égisze alatt. A rendezésért Augustine Frizzell (Never Goin' Back) felel, míg a forgatókönyvet Kevin Burrows és Matt Mider írja (ők a Netflix-féle The Package nevű vígjátékot írták korábban).

Az biztos, hogy Ryan Reynolds producerként vesz részt a projektben, de a jelenlegi állás szerint az sem kizárt, hogy ő lesz a főszereplő.

Mindez azonban nem igazán nyerte el az eredeti két részt dirigáló Chris Colombus tetszését, aki a következőt mondta az ügy kapcsán:

"Ezek a rebootok nagyon bután hangzanak. Amikor olyanokról olvasok, mint a Ryan Reynolds-féle Stone Alone, mindig azt gondolom, hogy ez egyszerűen egy inzultus a filmművészet és a mozi számára. Ha csinálsz egy vígjátékot, musicalt, vagy bármi mást, azt ugyanolyan tisztelettel kell kezelni, mintha a Keresztapát készítenéd. A Reszkessetek betörők persze nem egy Keresztapa, de ugyanolyan tisztelettel kell kezelni, és teljesen fölösleges valamiből remake-et csinálni, ami jól működik. Egyszerűbb csak megnézni az eredetit! Úgyhogy inkább felejtsétek el, sosem lesz olyan jó a remake, mint az eredeti".

De Colombus nem csak a Reynolds-féle projekttel kapcsolatban vélekedik így, ugyanis úgy hallani, hogy a Disney egy hagyományosabb, gyerek főszereplővel készülő rebootot is szeretne tető alá hozni. A rendező szerint ez is pont ugyanolyan felesleges, mint bármi más hasonló próbálkozás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Str33twise
Str33twise
2020. nov. 18. 9:41
#6

Ryan Reynolds-hoz mikor fog már odamenni két herkázás között valami józanabb életű, hogy közölje vele, hogy a "humorérzéke" egy fél bilinyi kukoricadarabkás szarkupaccal egyenértékű?

Str33twise
Str33twise
2020. nov. 18. 21:47

@InGen De az is miért? Nos valószínűleg mert nem engedték belepofázni a forgatókönyvbe, meg a rendezésbe. Oké öcsém, nagyon ügyes vagy meg minden, mint szines-szagos-zenés-táncos-BIODÍSZLET, na tedd gyorsan hasznossá magad, és mondd fel azt a pár sort...

 Nem szeretem, amikor a színészeket "rendezni" hagyják... hirtelen elveszítik a realitásérzéküket.

Szefmester
Szefmester
2020. nov. 18. 9:33
#5

Csipázom RR-t de ez nem feltétlen jó ötlet. 

Mondjuk ha azzal kezdődne hogy a felnőtt Kevin ptsd-s lenne és a családjára figyel, ki is képzi a gyerekeit a védekezésre, és valamiért első alkalommal végre elutazik és magára hagyja a gyereket, de nem tud időben hazaérni, miközben jön a támadás...
Na ez egy valamiféle alternatíva lehetne amit el tudnék fogadni. De pl a reszkessetek 3 is ipari hulladék volt... kár azt erőltetni, a totális remake meg csak meggyalázná a dolgot, és sok probléma fel sem merülne ami Kevinnek még az volt.

pdx006
pdx006
2020. nov. 18. 3:52
#4

Jó film volt mindaddig, amíg karácsonyi viccet nem csináltak belőle az itthoni tv csatornák, mert azóta már hányingerem van tőle, így már egy reboot se érdekelne.

punchman
punchman
2020. nov. 17. 20:50
#3

Valami Deadpool 3 teaser/kampány lesz. Nem tudok rá más magyarázatot adni.

arn
arn
2020. nov. 17. 20:40
#2

a disney meg a remakek... szinonima :D

Merwenus
Merwenus
2020. nov. 17. 19:28
#1

történet egy huszonéves fiatalt követne  |  Ryan Reynolds producerként vesz részt a projektben, de a jelenlegi állás szerint az sem kizárt, hogy ő lesz a főszereplő . 
Ez a kettő kijelentés üti egymást, nem?

Str33twise
Str33twise
2020. nov. 18. 9:44

@fszkivan Viszont egy olyan folytatás el tudnék képzelni, ahol vagy az idősödő családos Culkin / Kevin gyereke marad otthon, és vagy eleve, vagy a film végétől, a vén Pesci - Stern kombó jön majd a bajbajutottnak segíteni...

Vissza az oldal tetejére