Andrzej Sapkowski lengyel író, a The Witcher-könyvek szerzője egy érdekes figura, aki láthatóan nem mindig azt és úgy csinálja, ahogy a legjobb érdekei megkövetelnék. Mint emlékezetes, annak idején, amikor a CD Projekt Rednek eladta a könyvek licencét, nem részesedést kért a játék bevételei után, ahogy az jellemzően szokás, hanem előre kért inkább egy összeget:

"Felajánlották nekem a profit egy részét, mire azt mondtam, hogy nem kell, mert egyáltalán nem lesz profit, inkább adjanak egyben egy összeget. Nagy hülyeség volt. Nagy hülyeség volt mindent az ő kezükben hagyni, de nem hittem a sikerükben. De ki látta volna ezt előre? Én biztos nem." - nyilatkozta Sapkowski még 2017-ben.

Ezt követően nem is alakult jól a hangulat az író és a stúdió között, Sapkowski szerint ugyanis a licenc csak egy játékra szólt, nem pedig háromra. Mindenesetre tavaly végre meg tudott egyezni a két fél, ami lehetővé teszi, hogy a továbbiakban is készüljenek játékok a The Witcher alapján, és az író egy nagyobb összeget is kapott. A pontos összegről ugyan nem esett szó, de források szerint még így is jóval kevesebb, mint a 16,1 millió dollár, amit Sapkowski szeretne behajtani a stúdión.

Akárhogy is, a drága író most egy elég őszinte és vicces interjút adott annak apropóján, hogy a Netflix által készített sorozat mekkora sikert aratott. Viszont amikor arról kérdezték, hogy mennyire működött közre a sorozat elkészítésében, meglepő választ adott:

"Nem túl sokat, és ezt így is akartam. Nem szeretek túl sokat és túl hosszan dolgozni. Igazából egyáltalán nem is szeretek dolgozni. De az vesse rám az első követ, aki..." -mondta.

Galéria megnyitása

Hozzá tette, azért is döntött így, mert nem akar befolyásolni másokat: "Nagyon hiszen az alkotói szabadságban, és a művészek önkifejezésében. Nem avatkozok bele más művészek munkájába és nem kényszerítem rájuk az akaratomat. Nem ragaszkodom semmihez, és nem harcolok semmiért. Legfeljebb tanácsokat adok, ha szükséges, és ha kérnek".

Amikor arról kérdezték, hogy mi szól a tényhez, hogy a sorozat miatt a könyvek új erőre kaptak a piacon, és az Egyesült Államokban például 500 ezer példányt kellett ismét nyomtatni, ezt válaszolta: "Mégis mire számítasz, mit fogok válaszolni? Kétségbe estem? Könnyeket hullajtottam? Öngyilkosságot fontolgattam? Nem uram, az érzéseim elég egyértelműek voltak és nem túl összetettek".

A jövővel kapcsolatban viszont még így sem derülátó, legyen szó a sorozatról, vagy bármiről: "Engedd meg, hogy Joe Abercrombie-t idézzem egy könyvéből, amit nagyon szeretek, miszerint az élet tulajdonképpen nagyon sz*r, úgyhogy jobb az elvárásaidat alacsonyan tartani, és talán kellemesen meglepődsz".

Sapkowski egyébként elmondta, hogy a múltban számos megkeresést kapott a könyvek licencével kapcsolatban, de mivel jellemzően rossz tapasztalatai voltak, így a Netflix-sorozathoz sem állt hozzá pozitívan először. Végül azonban megváltozott a véleménye: "Ez az ajánlat kifejezetten üzletszerű volt, és a mögötte álló emberek szimpatikusak voltak nekem".

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Flextra-Lab
Flextra-Lab
2020. febr. 1. 10:44
#7

Jo tudni, hogy az iro nelkul sikerult egy ertelmes sorozatot osszerakni.

Ez pozitiv jovot jelent a tovabbi evadokkal kapcsolatosan.

Talan rajonnek a sorozatgyartok, hogy marha nagy igeny van igenyes fantasy sorozatokra.

Elvileg toljak mar az Ido Kereke sorozatot, ami szerintem nagy falat lesz szamukra, de majd meglatjuk :)

Egy Forgotten Realms sorozat viszont tutira tarolna. Talan abbol is lesz valami. Valamikor.

Szefmester
Szefmester
2020. febr. 2. 9:54

@Flextra-Lab A tömegek inkább emésztenék meg Waterdeep urainak játszmáit, mint egy random dnd sessiont...

Lásd trónok közt sikere...

humaniod
humaniod
2020. jan. 31. 23:12
#6

Egy igazi kishítű k-európai őslény házmester, de legalább maximálisan őszinte. Most jöttem rá, hogy Geralt az ő.

arn
arn
2020. jan. 31. 18:17
#5

Nagy arc :D jol csinalja. Amikor irta oket, nem tudom mennyire hitt egy ilyen reneszanszban.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2020. jan. 31. 17:36
#4

Bírom az öreget, pofátlanul őszinte és gátlástalan. Nem is baj, hogy alig járult hozzá a sorozathoz, így legalább a sorozat alkotói többet merítettek a már eleve sikert aratott játékból. Cavill is szó szerint megszólalásig hasonlít a CDPR Geraltjára.

fox
fox
2020. jan. 31. 17:27
#3

"Andrzej Sapkowski ugyanis elmondása szerint nem szeret sokat dolgozni." - LOL! Ezt a mondatot, öcsém!

fox
fox
2020. jan. 31. 23:21

@peti19870621  lehet xar az a fordítás, de én akkorát röhögtem rajt :D

Busterftw
Busterftw
2020. jan. 31. 16:49
#2

71 evesen mit akar meg 16 milliot behajtani a studion...

thestock
thestock
2020. jan. 31. 20:27

@h_gyuri  nekem még nem sikerült elolvasni gyuribá' máj plén című könyvét.

hunspirit
hunspirit
2020. jan. 31. 16:49
#1

Jó nagy kurafi ez az ember az már biztos.

Vissza az oldal tetejére