Éppen csak két napja jelent meg a Trine 3 a Steamen, azonban a fejlesztő Frozenbyte máris kénytelen komoly problémákkal szembenézni. A játék fogadtatása ugyanis nem volt éppen kiemelkedő, ami így a készítők szerint veszélybe is sodorta a sorozat folytatását.

A vásárlók főleg a Trine 3 rövidségére panaszkodnak, valamint a relatív könnyűségére az elődjéhez képest. Ezen kívül rengetegen felháborodtak a cliffhangerrel végződő történeten, valamint a második rész karakterfejlesztési rendszerének teljes kukázásán. A felhasználók egyértelműen úgy érzik, hogy a 20 eurós ár túl sok, hiszen sokan viszonylag könnyedén végigmentek rajta 4 óra alatt, sőt, néhányan még hamarabb.

Joel Kinnunen, a stúdió vezetője elmondta, a vásárlóktól érkező kritikák és a sajtó viszonylagos érdektelensége meglepetésként érte őket, és így egyáltalán nem biztos a folytatás. "A cliffhangerrel végződő történetet és a relatív rövidséget elfogadom kritikaként, azonban sosem gondoltam volna, hogy ezek ennyire kiábrándítják majd a közönséget" - írta.

A probléma persze a költségvetés volt. A Frozenbyte eredetileg jóval több dolgot szeretett volna megvalósítani, és sokkal hosszabb történetet írt, azonban csak a fejlesztés végéhez közelítve jöttek rá arra, hogy ehhez a kijelölt 5 millió dolláros büdzsé kevés lesz. Valójában nagyjából 15 millióra lett volna szükség, mindezt úgy, hogy a Trine 3 már eleve háromszor annyi pénzből készült, mint a második rész.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
myckie2
myckie2
2015. aug. 26. 17:00
#10

A Trine, Trine 2 + Goblin Menace tökéletes és csodálatos volt, ezzel szemben ez az új rész hatalmas csalódás. Ugyan az a menü, ugyan az a grafikai motor mint eddig (csak a színeken változtattak). Az egész játékon látszik a hanyagság és pénz éhesség. A betöltőképernyő is valami durván gagyin néz ki. Az Early Accessel is le akarták nyúlni a pénzt, amit eddig a cég nem csinált és kétlem, hogy rá lettek volna szorulva. (Trine, Trine 2-nél sem volt beta vagy early acces és mégis hibamentes volt a játék)

A legviccesebb az egészben a hozzá állásuk az egészhez. "Ha nem tetszett a játék amit összedobtunk, akkor nem csinálunk többet és nem is fejezzük be."

Lazahunter
Lazahunter
2015. aug. 26. 14:39
#9

"A probléma persze a költségvetés volt. A Frozenbyte eredetileg jóval több dolgot szeretett volna megvalósítani, és sokkal hosszabb történetet írt, azonban csak a fejlesztés végéhez közelítve jöttek rá arra, hogy ehhez a kijelölt 5 millió dolláros büdzsé kevés lesz. Valójában nagyjából 15 millióra lett volna szükség, mindezt úgy, hogy a Trine 3 már eleve háromszor annyi pénzből készült, mint a második rész."

Az ilyen hülye indokokat sosem fogom megérteni ...... nem tudtuk befejezni, kevés volt a pénz, de azért ugyanúgy azon az áron adjuk, mint amennyiért akkor adtuk volna, ha sikerül teljesen befejezni ..... Miva????

Min az árat is harmadolni kellett volna ... ennyi.

RaVer86
RaVer86
2015. aug. 26. 13:06
#8

Szerintem a második rész egy csoda volt, a harmadikban pedig gyengébbek a zenék idegesítőek az "újdonságok", a grafika sem fejlődött igazán. A kötelező "bónuszpályák" meg iszonyatosan idegesítőek. Szerintem visszalépés ez a "folytatás".

F2Face
F2Face
2015. aug. 26. 8:22
#7

Mint a nagyi, aki megunta a sima dióstekercs receptjét és úgy gondolta beletosszantja a szipi-szupi kaviárt egy kis darálthússal.

Reakció? Az unokák amúgy sem tudják, mi az a kaviár és a következő karácsonyt biztosan a McDonaldsban töltik. Nagyi rá....ott.

peti19870621
peti19870621
2015. aug. 26. 2:08
#6

Annyit tehetnek, hogy ingyen befejezik a többit xD az év végéig.. :D

Nehogy kiesést tapasztaljanak a játékmenet terén :*

twollah
twollah
2015. aug. 25. 22:49
#5

Tul sokat akartak markolni es keveset fogtak.

gabesz7630
gabesz7630
2015. aug. 25. 19:58
#4

Nem csodalom, hogy szukos lett a koltsegvetes.

Ahelyett, hogy maradtak volna a jol bevalt 3dgfx 2d gameplay-nel (ami jo volt es szerintem mindeni szerette)elkezdtek eroltetni a fullos 3d palyakat. Igy nem jutott ido arra, hogy meg szebb es jobb legyen mint a ketto.

Sebaj hulyek voltak mennek a kukaba..

"evolucio mr. anderson. evolucio."

KaiotEch
KaiotEch
2015. aug. 25. 18:13
#3

Hova ment el az 5 millió dollár? Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen játékhoz kell ennyi pénz, nemhogy a háromszorosa...

YellowFlash
YellowFlash
2015. aug. 25. 16:05
#2

Mégis mi a fenét gondoltak? Mindent elrontottak, ami miatt a Trine 2 jó volt.

Meteorhead
Meteorhead
2015. aug. 25. 15:44
#1

Tökéletes példája annak, hogy fölöslegesen megpróbálja egy stúdió feltupírozni a grafikát egy olyan játékba, ami elsősorban a játékmenetre koncentrált. Rosszul mérték fel, hogy mekkora többlet terhet ró a grafika egy olyan hosszú történetre, amit elképzeltek. Teljesen fölösleges erőfeszítés.

Ha nekiállok a Lost Vikings című csodának, ma is épp úgy élvezem, mint 20 évvel ezelőtt. És nem azért mert szép, hanem mert a játékmechanika ma is élvezetes. Inkább csiszolták volna tovább a fejlődési rendszert, vagy tettek volna bele más újdonságot, de ilyen kamerakezelést egy platformer játékba... Az XCOM-ba teljesen elfér az akciókamera, ahol a mesterlövés válla felett elnézve látjuk a lövést, mert nincs köze a játékmenethez. Pici (kikapcsolható) csicsa, amit 3 perc volt lekódolni. De fölösleges kamerautakat belerakni, ami játék közben van ráadásul...

mindegy. Elrontották.

VikMorroHun
VikMorroHun
2015. aug. 25. 20:13

Feltupírozták a grafikát? Szerintem a 2. döbbenetesen jól néz ki, főleg 3D vision esetén.

Ja, hogy a játékmenetet írták át 3D-re. Értem.

Vissza az oldal tetejére