Shop menü

NEHÉZKESEN MEGY A MARVEL ELSŐ SOROZATÁNAK FORGATÁSA A JÁRVÁNY MIATT

A főszereplő elég őszintén beszélt a koronavírus okozta problémákról.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Nehézkesen megy a Marvel első sorozatának forgatása a járvány miatt

Ahogy azt már bizonyára sokan tudjátok, a Falcon and the Winter Solider lesz első nagyszabású Marvel-sorozat, ami már a Marvel Filmes Univerzum részét fogja képezni, és a Disney+-on mutatkozik majd be. Ennek megfelelően nagyon sokan fűznek hozzá komoly reményeket, nyilván maga a Disney is, hiszen kellene a tartalom a streaming szolgáltatásra, mint egy falat kenyér.

A sorozatnak eredetileg augusztusban kellett volna bemutatkoznia, az erre vonatkozó tervek azonban hamar semmissé váltak, amikor márciusban a járvány miatt be kellett szüntetni a forgatást. Ráadásul extra kihívást jelentett, hogy a stáb éppen Prágában dolgozott, így mindenkinek haza kellett utaznia.

Végül a nyár végén újrakezdték a munkát az Egyesült Államokban, majd október elején ismét visszatért a stáb Csehországba, ahol még mindig zajlik a forgatás. Ezzel együtt azonban továbbra sem tudni, hogy mikor mutatkozhat be a Falcon and the Winter Solider. Jelenleg a Disney+ is csak annyit ír, hogy valamikor 2021-ben érkezik.

A főszereplők tekintetében természetesen itt lesz Anthony Mackie (Falcon), valamint Sam Wilson (Winter Soldier), de a filmek után itt is visszatér Emily VanCamp (Sharon Carter) és Daniel Brühl is (Zemo). Azonban Mackie nem tarotta magában, hogy miként érez a forgatás jelenlegi helyzetével kapcsolatban a járvány alatt:

"Mindenki fél mindenkitől. Az étel borzalmas, mert valahol be kell csomagolniuk, és zárható műanyag zacskókban hozzák ki. Szó szerint karanténban kell élni. És ez a karantén nem olyan, mint az NBA-ben, ahol helyben volt minden, a fodrásztól kezdve az összes haverig. Ha másfél méternél közelebb mész valakihez, akkor megjelenik egy cseh srác és elkezd bottal bökdösni, hogy állj odébb. Szóval nem egyszerű" - mondta a színész.

Magától a sorozattól természetesen sokat vár Mackie, és úgy tűnik, hogy lassan a rajongók is elfogadják, hogy félig-meddig ő fog Amerika Kapitány szerepébe lépni. Azonban a színész figyelmezteti is a rajongókat, hogy a sorozat merőben más lesz, mint egy Marvel-film:

"Teljes másnak érződik majd a sorozat, mert teljesen máshogy is forgatják, mint a filmeket. Szerintem sokan meg fognak lepődni, hogy mennyire mélyen ki fogjuk bontani a karaktereket, hiszen két óra helyett 6-8 órányi játékidőnk lesz rá" - mondta. A filmek abból a szempontból is mások, hogy ott az ő karaktere egy csapat része volt, ahol megvolt a saját feladata, szerepköre. Azonban itt az ő karaktereik kerülnek a fókuszba, és láthatjuk majd, hogy "mit csinálnak és hogyan élik az életüket a filmek között".

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére