Az MSI első kézi játékkonzolja, ami a Claw nevet viseli, kategóriáján belül elsőként támaszkodik Inteles alapokra, egészen pontosan a Meteor Lake sorozat egyes tagjaira, ám a korai tesztek eléggé lehangoló eredményeket mutattak, már ami az AMD alapú megoldásokhoz viszonyított teljesítményt illeti. A kézi játékkonzol teljesítményére több panasz is érkezett, éppen ezért a vállalat fejlesztőcsapata nekiállt a szoftveres optimalizációknak, a munka első jelentősebb gyümölcsei pedig már be is értek.
Az MSI egy új BIOS-t tett elérhetővé a kézi játékkonzolhoz, ez az E1T41IMS.106 verziószámot viseli, valamint egy új iGPU driver is érkezet, ami az Intel 31.0.101.5445-ös kiadása köré épül. Ezek együttesen jókora gyorsulást produkáltak, ugyanis egyes címek alatt akár 150%-kal is nőtt a teljesítmény az előző BIOS-ból és az előző iGPU driverből álló pároshoz képest, igaz, nagy átlagban inkább 30% körüli gyorsulásról beszélhetünk, egyes címek pedig 10% alatti gyorsulást produkáltak.
Az MSI belsős tesztjében összesen 19 játékot mértek le, amelynek során az előző BIOS és iGPU driver mellett elérhető teljesítmény képezte az összehasonlítás alapját. A mérések alkalmával a 7 Days to Die mutatta a legnagyobb gyorsulást, hiszen 150%-kal javult az eredmény, ami igencsak impresszív. A következő a sorban a Monster Hunter World, a Cyberpunk 2077 és a Grand Theft Auto V, amelyek 64% és 40% közötti gyorsulást mutattak. A Hunt: Showdown, a MIR 4, illetve a BeamNG.drive esetében már csak 35% és 28% közötti gyorsulás mutatkozott. A Fortnite, a Lethal Company, a Dead Island 2, a Diablo 4, illetve az F1 23 ezzel szemben már csak 16% és 13% közötti mértékben gyorsult. A sor végén az NBA 2K24, a Hogwarts Legacy, a Rainbow Six Siege, a Helldiver 2, a Palworld, a Stray és a Red Dead Redemption 2 kullogott, amelyeknél 10% alatti gyorsulás mutatkozott.
Az optimalizációknak köszönhetően mindenképpen javult az MSI Claw versenyképessége a rivális termékekéhez képest, ám ez egyelőre nem lesz elég ahhoz, hogy jelentősen jobban szerepeljen a termék például az ASUS RoG Ally-hoz képest. Az irány mindenképpen jó, az Intel csapata korábban bizonyította, hogy a folyamatos fejlesztőmunka révén igencsak komoly gyorsulást tudnak elérni iGPU terén, hála a friss drivereknek, azaz benne van a pakliban, hogy a következő körben tovább gyorsulhat az MSI Claw is.