Amikor a rendkívül sikeres Mortal Kombat 11 elkezdett kifutni, nagyjából mindenki ugyanarra gondolt. A NetherRealm majd kiadja szépen az újabb és újabb DLC-ket, amikben jön majd néhány új karakter, és ezzel elleszünk, amíg nem érkezik meg a következő rész. De arra legalábbis bizton fogadhattunk volna, hogy a történet nem folytatódik majd, amíg meg nem jelenik az új epizód, elvégre miért is vetemednének ilyenre a fejlesztők.
Aztán érkezett a jó nagy meglepetés, a NetherRealm ugyanis bejelentette, hogy érkezik az Aftermath nevű kiegészítő, valami egészen megdöbbentő, 40 eurós áron. Sok ez egy ilyen jellegű DLC-ért? Persze, hogy sok. De a NetherRealm azért újra bebizonyította, hogy így senki sem tud történetet írni egy verekedős játékhoz. Mert bizony az Aftermath elég frankó lett!
Természetesen maga a történet teljesen nonszensz, és ez így van rendjén. Tele van fan-service-szel, és mindenféle cameóval, az átvezetők pedig remek grafikával, szuper animációkkal lettek megvalósítva. Igaz, itt jön be ugye a dolog másik fele: a kiegészítő lényege, tehát maga a sztori mód folytatása mindössze körülbelül három órás.
A dolgok ott kezdődnek, hogy ugyebár a Mortal Kombat 11 végére Liu Kang elérte az isteni státuszt, csak éppen az utolsó csatája Kronikával széjjelszedte az idővonalat, amit látszólag sehogy nem lehet rendbe tenni. Nagyon úgy tűnik, hogy végső soron Fujin, Nightwolf és Shang Tsung tud valamit kezdeni a helyzettel, főleg, hogy az utóbbi kezében van (látszólag) az idővonal helyreállítása.
Így tehát végső soron egyfajta szövetség jön létre jók és a rosszak között, de azért azt meg kell hagyni, hogy valójában Shang Tsung történetéről van itt szó, aki itt igazán kiteljesedhet. Ehhez persze kell az is, hogy a legendás Mortal Kombat-filmek után ezúttal is visszatért Cary-Hiroyuki Tagawa, aki továbbra is alakítja a karaktert, mégpedig teljesen elképesztő módon. Láthatóan a teljes forgatókönyvet köré írták, így szinte minden létező jelenetben szerepel, és a színészi skála teljes tárházát tudja nyújtani a komolyságtól kezdve, a cinikusságon át a humorig.
A többi karakter szinte teljesen háttérbe szorul, vagy alig-alig jelenik meg a történetben. A sztori kétféle módon fejeződhet be, amiből az egyik tulajdonképpen visszaállítja a helyzetet oda, ahol a Mortal Kombat 11 befejeződött, a másik pedig egy kicsit jobb, de inkább érdekesség, mintsem kánon. Persze, igazából nem számít, hiszen nem valami rettenetesen komoly, teljesen koherens sztorit várunk el a Mortal Kombattól, hanem pont ezt a komolytalan őrültséget, ennek pedig teljesen eleget tesz.
Az új történeten kívül kapunk még három új karaktert. Közöttük van Fujin, aki a széllel tud manipulálni mindenféle extra távolsági támadást végrehajtva, visszatér Sheeva, akit mostanában csak az átvezetőkben láthattunk, és aki leginkább a brutális közelharcban jeleskedik, valamint bekerül a képbe a Robotzsaru az eredeti, 1987-es filmből. Sokak szerint az utóbbit egyáltalán nem sikerült beilleszteni a játékba, szerintem viszont remekül hozza vissza azt a fajta érzést, amit egykor az olyan kiborgok nyújtottak, mint Cyrax és Sektor.
Ezen kívül érkezett még néhány újdonság, melyeknek egy része elérhető ingyenes frissítésként is. Bekerült pár új pályaszakasz, amiken különálló kivégzéseket lehet lefolytatni (visszatérve ezzel a hagyományokhoz), illetve megérkezett a kivégzés helyére a barátság, vagyis a friendship, amivel nagyon szórakoztató és kedves mozdulatokkal köszönnek el egymástól a harcosok a megszokott kibelezés és gerinctépés helyett.
Persze, néhány kisebb-nagyobb módosítást eszközöltek a fejlesztők a játékmeneten is, így például már nagyjából majdnem minden karakter rendelkezik többféle Armor Breakkel, amivel hatékonyan lehet megtörni az ellenfél védekezését. Kisebb-nagyobb módosítások történtek szinte minden karakter sebzésén, és az olyan dolgokon, amik leginkább a profiknak fontosak, mint a frame data és a cancel. Az pedig majd kiderül, hogy ezek mennyire lesznek sikeresek, de egyelőre jónak tűnnek.
Igazából az a helyzet, hogy az Aftermath alapvetően jó, csak eléggé drága. A körülbelül 3 órás sztori szuper, de sok dolgot újrahasznosít az alapjátékból. Az új karakterek is nagyon rendben vannak, mint ahogy a különböző módosítások is, amik egy része persze ingyenes frissítésként is elérhetők. Igazából semmi gond nem lenne ezzel az egésszel, ha nem 40 euróba kerülne a kiegészítő, viszont aki most akar belevágni a Mortal Kombat 11-be, az a teljes csomagot megveheti 60 euróért - ami pedig alapvetően nem egy rossz üzlet, de azért mégiscsak egy két éves játékról beszélünk.
Én azt mondanám, hogy érdemes lehet kicsit várni, amíg egy kicsit lejjebb megy ennek az egésznek az ára, és aztán lecsapni rá, mert maga az Aftermath, és az alap Mortal Kombat 11 is remek anyag, csak éppen így és ebben a formában túlárazott.
































