MINDEN FONTOS ADAT TUDHATÓ AZ NVIDIA ÚJ VIDEOKÁRTYÁJÁRÓL?

A GeForce GTX 1070 Ti a maga 429 dolláros árával igazán érdekes opciónak tűnik, órajelek és hardveres képességek terén pedig szintén ütőképes lehet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. okt. 11. 21:01
Minden fontos adat tudható az Nvidia új videokártyájáról?

Egy ideje pletykálnak egy új Nvidia videokártya, a GeForce GTX 1070 Ti érkezéséről, de egy ideig nem igazán lehetett tudni, tényleg egy létező termékről van-e szó, míg nem a Gigabyte egy elég beszédes reklámmal alá nem támasztotta a feltevést. Az új modell érkezését egyéb jelek alapján most már biztosra vehetjük, de technikai paraméterek terén azért még vannak nyitott kérdések – ezekre próbálnak válaszokat adni a TechArp által kiszivárogtatott táblázatok.

A GeForce GTX 1070 Ti a dolgok jelenlegi állása szerint október 26-án mutatkozik be a nagyközönség előtt, de ténylegesen majd csak november másodikán lehet kapni – ha helyesek az értesülések. Az új modell fedélzetén egy, a GeForce GTX 1070-ről és a GeForce GTX 1080-ról már ismerős GPU, a GP104-s modell teljesít szolgálatot, ami ebben az esetben közel teljes funkcionalitással dolgozhat, hiszen csak egyetlen SM tömbje lesz letiltva. Ez 2432 CUDA mag, 152 textúrázó és 64 renderelő egység meglétét jelenti. Órajelek terén a GeForce GTX 1070 és a GeForce GTX 1080 között helyezkedik el a termék, ugyanis alap órajele 1607 MHz, ami a GeForce GTX 1070-nél alkalmazott 1506 MHz-hez képest érezhető előrelépés, a GPU Boost átlag-órajel azonban változatlanul 1683 MHz lesz (lehet, hogy ez miatt a maximális boost órajel végülis csökken, majd kiderül).

Azért hogy az újdonság ne veszélyeztesse a GeForce GTX 1080 pozícióját, nem kap GDDR5X fedélzeti memóriát, csak 8 GB-nyi GDDR5-ös VRAM lesz rajta. És a fedélzeti memória a korábban híresztelt 9 GHz helyett csak 8 GHz-es effektív órajelen ketyeg, csak úgy, mint a GeForce GTX 1070-nél. A TDP viszont már a GeForce GTX 1080 szintjén, azaz 180 watton helyezkedik el, ami a több CUDA magnak köszönhető.

A GeForce GTX 1070 Ti a Radeon RX VEGA 56 ellen szállhat harcba a maga 429 dolláros árával, teljesítmény és energiahatékonyság terén pedig egyaránt méltó ellenfélnek bizonyulhat, legalábbis a papírforma alapján. Az első tesztek alapján ki fog derülni, a valóságban is így van-e.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

35 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rini
rini
2017. okt. 12. 23:11
#5

Ez csak attól függ, hogy mit értünk a jóval gyorsabb alatt. Szerintem grafikus vezérlőknél például ha 10% különbség van a két kártya közt átlagban, akkor az már jelentősnek számít azonos kategórián belül. Jó példa erre a Forma1. Valójában alig van különbség a kocsik közt de mégis a kicsivel gyorsabb köröket ver a lassabb járműre a verseny végére. Szóval nagy teljesítményeknél az a kicsi 5-10% is nagynak számít.

Benny
Benny
2017. okt. 12. 10:55
#4

A fullhd egy dolog de egyre jobban elfognak terjedni a 100+hz-es monitorok aminek azért nem árt a 100+fix fps ami "csak" fullhd-nál is elég sok kakaót eszik. Az az érzésem a sima 1070 nem lesz elég ehhez. Ha hülyeséget beszélek akkor javítsatok ki nyugodtan. :)

adam.bezzegh
adam.bezzegh
2017. okt. 12. 10:38
#3

A 145-150 ezres 1070 és a 165-170 ezres 1080 KÖZÉ jön? Ajj, de sok értelme van, így elsőre :)

Bihus
Bihus
2017. okt. 12. 11:43

Én arra tippelnék, hogy javult a gyártás minősége, és kevesebb magot kell letiltani a GP104-esekben. Ez azt eredményezheti, hogy kevesebb 1070 lesz, vagy akár ki is vezetik...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. okt. 12. 5:53
#2

Jöhet akármilyen altípus, a mostani generáció a FullHD-hez sok, a fejlett 4K-hoz és HDR-hez pedig kevés, már csak azért is, mert tartalom sincs, legalábbis olyan ami fullosan kihozná magának a technológiának az előnyeit. Most gépet újítani csak áthidalásnak tartok, ami nem feltétlen éri meg, főleg a jelenlegi ár, és játékszínvonalak mellett.

B_Real
B_Real
2017. okt. 12. 14:27

Jogos, az autós játékokat is akartam írni, csak kimaradt.

Busterftw
Busterftw
2017. okt. 11. 23:50
#1

Érdekesség a prohardveres cikkből:

"a kártyák állítólag 429 dolláros ajánlott áron kerülnek majd a piacra. Ez körülbelül 30 dollárral a Vega 56 fölötti szintet jelent.."

Nem értem ez hogy jött nekik össze, amikor a Vega 56 pl amazon/bestbuy stb már $500 felett jár. Játék nélkül.

s_otto
s_otto
2017. okt. 13. 12:51

feltételezés is sértő

Vissza az oldal tetejére