Úgy tűnik, hogy a Scarlett Johansson főszereplésével készülő Black Widow-filmben végre ki fogják fejteni, hogy mi is történt a karakterrel Budapesten. A karrierjét orosz kémként kezdő Black Widow háttértörténetére számos alkalommal utaltak a különböző Marvel-filmekben, de most teljes mértékben ő kerül a középpontba, és mivel a karakter meghal a Bosszúállók: Végjáték végén, a film egyértelműen egy előzmény lesz.

A történet középpontjában a Taskmaster elleni harc áll majd, és hogy Black Widow miként jut el odáig, hogy végül majd csatlakozik Amerika Kapitány csapatához, de jelenleg arra lehet számítani, hogy megtudhatunk majd fontosabb részleteket a múltjából is, és talán végre kiderül, hogy mi is történt azon a legendás küldetésen Budapesten, ahol Hawkeye-jal együtt harcolt.

Ha visszaemlékszünk, erről a két karakter az első Bosszúállókban beszél, amikor a nagy New York-i csata közepén Black Widow azt mondja, hogy megismétlődik Budapest, mire Hawkeye úgy reagál, hogy akkor ők ketten elég máshogy emlékeznek Budapestre.

Scarlet Johansson most megerősítette, hogy fény derül majd a dolgokra az új filmben:

"Mindannyian egyetértettünk abban, hogy meg kell tudnunk, mi is történt Budapesten. Ezt Josh Wedon egyébként csak úgy poénból dobta be a Bosszúállók forgatásán, és akkor még semmit nem gondoltunk mögé, egyszerűen csak Clint és Natasha felidézett valamit a múltból, amin aztán a rajongók agyalhatnak kicsit. Most már úgy érezzük, hogy ha nem megyünk vissza és nem mutatjuk meg, mi történt Budapesten, akkor az emberek csalódottak lesznek. Engem is érdekelt, hogy mi történt ott" - kezdte a színésznő, majd folytatta:

"Sokat beszéltünk arról, hogy mi játszódik le Natasha fejében, és én úgy gondolom, hogy Natashát kísérti valami a múltból, ami miatt bűntudatot érez. Van egy befejezetlen ügye, ami miatt ez a múlt vele marad, és mindez Budapestről ered. Black Widow karakterének lényege nem az, hogy mi történt Budapesten, de egy fontos pillanata a karakter történetének, amiből megérthetjük, hogy milyen súly nehezedik rá."

Érdekes tehát, hogy amit eredetileg csak egy vicces kis szóváltásnak írtak bele a forgatókönyvbe, az végül annyira felkeltette a rajongók érdeklődését, hogy a készítők most úgy érzik, hogy meg kell mutatniuk ezeket az eseményeket.

Ez persze egyben azt is jelentené, hogy Jeremy Rennernek is vissza kellene térnie Hawkeye szerepében ebben a filmben, hiszen a kettejük karakterei együtt akcióznak drága fővárosunkban. Mindenesetre, ha az események tényleg olyanok, mint a Bosszúállók New Yorkjában, akkor Budapest nem sok jóra számíthat, legalábbis a pusztítás mértékét tekintve.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. nov. 15. 20:51
#4

De mikor? :D

mtrx220
mtrx220
2020. nov. 13. 21:51
#3

"Ne. Ne hitegess."
Sólyomszem örökbecsű beszólása a Végjátékban. :)

tomchee
tomchee
2020. nov. 13. 19:56
#2

sztem csak kifogytak az ötletekből, így thanos után :D

wintercounter
wintercounter
2020. nov. 13. 15:34
#1

Ezt miert most? Csaknem 1 eves a trailer.

kadarivi
kadarivi
2020. nov. 13. 22:51

@Ch00ler Mivel nem csak a mozik zártak be, hanem a forgatások is leálltak, így nem fogják egymást taposni a blockbusterek, hanem szépen eltologatják. Senkinek nem érdeke, hogy egy hét után földbe álljon a filmje nézettsége. A nagy mozis bevételhez hosszú lefutás kell.

Vissza az oldal tetejére