MÉG SOK A NYITOTT KÉRDÉS A NOTHING PHONE (2) KAPCSÁN, DE MÁR MEGRENDELHETŐ

A Nothing új mobiljára már most lehet elővásárlási jogot jegyezni, de hivatalosan még az ára sem ismert, ám az elszánt fanatikusok jól járhatnak.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. júl. 3. 8:48
Még sok a nyitott kérdés a Nothing Phone (2) kapcsán, de már megrendelhető

Július közepén jön a Nothing második okostelefonja; a startup folyamatosan csinál szokatlan dolgokat, és most a Phone (2) kapcsán egy újabb érdekes lépésre szánta el magát. Indiában már lehetőséget nyújt arra, hogy az érdeklődők előre bejelentkezzenek a készülékért, amiről hivatalosan alig lehet tudni valamit.

2000 rúpiáért, vagyis nagyjából 8500 forintért cserébe „biztosíthatják a rendelésüket” azok, akik már a pletykák alapján biztosak abban, hogy meg akarják venni a Nothing Phone (2)-t.

Meglehetősen erős fanatizmus kell ahhoz, hogy valaki az árak ismerete nélkül – de annak tudatában, hogy az elődnél jóval drágább lesz a készülék –, előre befizessen a termékre. Viszont azok, akik ebbe beleállnak, elsőként férhetnek majd hozzá a mobilhoz, és nem is kell majd azon aggódniuk, hogy jut-e nekik a készletből. Ráadásul azért a Nothing a hálája jeléül némi ajándékkal is készül az elszánt érdeklődőknek.

Galéria megnyitása

Akik befizetik a fenti összeget, azok a Nothin Ear (Stick) valódi vezeték nélküli fülhallgatót féláron vásárolhatják majd meg az új okostelefon mellé, illetve a Phone (2) modellre szabott tokot és védőfóliát is akciósan kapják majd, kevesebb mint az eredeti ár feléért. Továbbá a Nothing (Power) 45 W-os töltőt is olcsóbban szerezhetik meg a vásárlást előregisztrálók.

6650 rúpiányi (28 ezer forint) kedvezményhez lehet hozzájutni, ha a felsorolt dolgokat egyébként is meg akarja majd venni az ember az okostelefonhoz. Azon túl persze, hogy az elsők között veheti majd birtokba a vágyott eszközt.

A készülék kapcsán arról is volt hír a napokban, hogy a Swedish House Mafia nevű banda is beállt a termék mögé, és megtolja a hypevonatot. Az együttes a saját kommunikáció felületein is posztolt a kollaborációról, és a Phone (2)-n elérhető lesz az általuk komponált Glyph Sound Pack, ami olyan speciális csengőhangokat takar majd, amik a mobil hátán található LED-s díszkivilágítással egy összhangban lesznek.

Kiderült az is, hogy az emberek maguknak is komponálhatnak majd egyedi csengőhangokat, ha szeretnék a kreativitásukat megcsillogtatni. Legutóbb ilyen funkcióra a 2000-es évek első felében izgulhattak rá az emberek, de a Nothing trendet teremtene. A Glyph Composer révén lehet majd komponálni, és minden egyedi hangnak egyedi lesz a hátlapon kirajzolódó értesítési világítása is. Ezt megkapja majd az első generációs mobil is frissítés révén, vélhetően a Nothing OS 2.0-val.

Friss előzetes képek is vannak már a készülékről. Ezek több dologra is rávilágítanak. Megerősítést nyert például, hogy a Phone (2) az előzetes rendereknél látottaknak megfelelően kicsit ívesebb keretbe lesz foglalva, nem fog annyira hasonlítani az iPhone-okhoz, mint az első modell. Ennek köszönhetően valószínűleg valamelyes kellemesebb lesz a fogása. A kijelzőben pedig már nem a bal felső sarokban lesz az előlapi kamera, hanem beköltözik középre a képalkotó. A káva pedig vékonyabbra lesz faragva.

Galéria megnyitása

A specifikációról továbbra is azt lehet tudni, hogy 6,7 colos, Full HD+ felbontású, 120 Hz-es, AMOLED képernyővel jön. A Snapdragon 8+ Gen 1 chip dolgozik majd benne, 8 és 12 GB RAM, illetve 128 és 256 GB tárhely mellett. Kisebb lesz a környezeti terhelése a körültekintőbb gyártásnak hála, az akkuja pedig nöni fog 4800 mAh-s kapacitásúra. Az Android 13-mal lép majd a színre a gép, és három főverziós frissítést ígér a Nothing.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére