A Warhorse Studios készülő középkori szerepjátékáról már mi is többször írtunk. A Kingdom Come: Deliverance sokkal realisztikusabb lesz, mint az átlag fantasy videójáték és az eddigiek alapján meglehetősen impozáns alkotás várható. 2014-ben több, mint 1,1 millió fontot gyűjtöttek hozzá a Kickstarteren a 300 ezer fontos célkitűzés helyett. A megjelenést valamikor a jövő évre tervezik, de úgy tűnik, a fejlesztőknek máris vannak további terveik.

A kickstarteres kampányvideóból az derült ki, hogy a játékot három fejezetre akarták osztani. Ezek mindegyike más időpontban jelent volna meg, új elemeket adva a már meglévőkhöz (az első rész például egy kilenc négyzetkilométernyi területet kínált volna, nagyjából 30 órás játékmenettel). Azóta az egész projekt iránya megváltozott: valószínűleg a kickstarteres sikernek is köszönhetően mindez egy csomagban érkezik majd.

A GameWatchernek adott interjújában aztán Tobias Stolz-Zwilling, a stúdió PR-menedzsere meg is erősítette, hogy elvetették a kisebb részek ötletét és egy lezárt történettel rendelkező, kerek egész Kingdom Come: Deliverance fog megjelenni. Azt is hozzátette, hogy a következő játék a még hivatalos cím nélküli Kingdom Come 2 lesz, új sztorival, új térképpel és egyebekkel.

Az első részhez kapcsolódó megjelenésről annyit árult el, hogy még nincs pontosan kitűzött dátum, de szeretnék olyan koraira tenni, amennyire csak lehetséges. Jelenleg már a teljes játékot tesztelik, a következő hetekben, hónapokban akár bejelentés is várható az indulással kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Meteoreso
Meteoreso
2016. dec. 2. 20:42
#1

Tegyünk ehhez egy fontos infót hozzá.

A játék megjelenhetett volna már PCre de mivel túl sok pénz gyűlt össze csak tolták tolták.

És most majd kiadják PS4re XBOXra ÉS PCRE.

Magyarán mivel túl sikeres volt a pénzgyűjtés lemondtak a PCexclusiveről

Mert a nagy kaszát majd konzolokon csinálják.

Ez nem lenne gusztustalan ha nem a PCsek pénzéből fejlesztették volna ki.

Asagrim
Asagrim
2016. dec. 2. 20:52

Ennyi. Nem értem miért nem lehet azt mondani, hogy köszönjük, elértük a finanszírozási összeget, többet nem kérünk, megvalósítjuk az eddig kitervelt dolgokat belőle.

Vissza az oldal tetejére