A GeForce RTX 3080 Ti várható megjelenési ütemtervével kapcsolatban éppen néhány napja röppent fel egy friss, hihetőnek tűnő pletyka, amely alapján május 18-ra várhattuk volna a rengeteg csúszást elszenvedett videokártyát, ám a jelek szerint már ez a dátum sem aktuális: egy picivel később rajtol el az újdonság. Ráadásul a GeForce RTX 3080 Ti mellett egy másik friss videokártya, a GeForce RTX 3070 Ti is ugyanazon a napon mutatkozhat be, de kereskedelmi forgalomban majd csak később találkozhatunk velük.

Most arról szólnak a pletykák, hogy a két említett videokártya 2021. május 31-én jelenhet meg, viszont ezen a napon csak formális rajtra számíthatunk, vagyis az Nvidia elárulja, milyen tulajdonságokkal rendelkeznek a termékek, mennyibe kerülnek majd, valamint vélhetően abból is ad ízelítőt, teljesítmény tekintetében mire számíthatunk velük kapcsolatban.

A május 31-i debütálást követően két külön dátum lesz érvényben a két kártyánál, már ami a piacra kerülés idejét illeti: a GeForce RTX 3070 Ti már 2021. június 2-án feltűnhet az üzletek polcain, míg a GeForce RTX 3080 Ti csak egy héttel később, 2021. június 9-én bukkanhat fel kereskedelmi forgalomban. Reméljük, ezek a dátumok most már tényleg véglegesek és nem lesz több csúszás.

Galéria megnyitása

A GeForce RTX 3080 Ti esetében a GA102-225-ös GPU alkalmazására számíthatunk, ami 10240 aktív CUDA maggal rendelkezik, a 384-bites memória-adatsínjére pedig 12 GB-nyi GDDR6X fedélzeti memória kapcsolódhat. A GeForce RTX 3070 Ti ezzel szemben már a GA104-400-as grafikus processzort vetheti be, ami 6144 aktív CUDA magot állít csatasorba, a 256-bites memória-adatsínre pedig 8 GB-nyi GDDR6X VRAM csatlakozhat.

Mivel a GeForce RTX 30-as sorozattal kapcsolatban már kiderült, hogy Hash Rate Limiter funkciót kapnak egy új revízióval a meglévő videokártyák is, erősen valószínű, hogy a GeForce RTX 3080 Ti és a GeForce RTGX 3070 Ti is megkapja ezt a funkciót.

A legutóbbi hírek alapján szerencsére jelölni fogják a partnerek a termékek dobozán, hogy az adott modell korlátozott bányászteljesítményt kínál-e, ám ennek pontos módjáról még nem érkezett hír. A döntés mindenképpen jó, ugyanis átláthatóságot és kiszámíthatóságot biztosít a vásárlók számára, legyen szó gamerekről, vagy éppen bányászokról, akik az új csúcsra ugró Ethereum iránt érdeklődnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
peti19870621
peti19870621
2021. máj. 6. 21:21
#5

"Aranyszoknya, aranybugyi vettem az én türcsi torcsi pigucimnak, h legyen hova szalmába színesen prüszkölnie" -Hófehérke, otthon; az árgyélus led szolár fényében tündöklő bányából szénné égve.. Rendeli meg raklapra mindkét terméket.

joelka1974
joelka1974
2021. máj. 6. 16:51
#4

Lehet nem leszek népszerű, de ez a bányászkodás a mintapéldája az emberi marhaságnak. Mindenki ezen akar effektív munkavégzés nélkül meggazdagodni, közben évente egy Argentína nagyságú ország által elfogyalsztott villamos energia mennyiség megy a levesbe. Az egész egy piramisjáték, ami abban a pillanatban maga alá fog temetni nagyon sok embert, hogy vagy a kormányok fognak fellépni vele szemben keményebben, vagy a közbizalom párolog el egy pilanat alatt irántuk. Aki most vesz, az fizeti azok nyereségét, akik régebben alacsonyabb áron vettek. Mihelyst elfogynak az új belépők, lesz gond... És ami igazán szerintem itt bennünket érdekel, hogy ma 670.000 Ft-ért vesztegetnek egy RTX 3070-es kártyát, senki nem tud játékgépet építeni, fejleszteni, mert a sok agyatlan tonnaszámra vásárolja fel a videokártyákat. A gyártók meg menjenek a francba, a társadalmi felelősségvállalás pont arról szólna, hogy értem én, hogy az Nvidia nyeresége a csillagos egekben, de közben mindenki szív amiatt, hogy hardveresen nem korlátozzák a bányászalgoritmusok futását a kártyákon! És mindenki pingvinezik most, hogy hát ez van, várni kell, hátha lesz egyszer megfizethető árú és jó teljesítményű videokártya. Azokhoz is szóltam, akik ezen nyerészkedtek, gondoljátok végig mit okoz ez az egész szarság. Egy újabb lufi, a végén sok síró ember, elpazarolt energia, mérhetetlen mennyiségű kiégett videokártya, rengeteg nehézfémmel, szennnyezőanyaggal, mehet Idiában a szemétlerakóba mind. Esetleg el kéne menni dolgozni helyette, tudom, vérciki ma már a munka, főleg a kétkezi, de hát mégis csak működtetnie kellene valakinek a társadalmat, nem?

darazszsolt
darazszsolt
2021. máj. 6. 16:42
#3

Mennyire mókásan nem érdekelnek senkit az új videókártya hírek. :D

Gpety
Gpety
2021. máj. 6. 15:32
#2

Nem értem miért erőlködnek új kártyákkal, ha az eddigiek is hiánycikknek számítanak.

rfj1989
rfj1989
2021. máj. 6. 11:13
#1

Még egy kártya mit nem lehet majd megvenni és az ára is a duplája lesz a beharangozottnak :P

Vissza az oldal tetejére