Még a nyáron indult Redditen egy topik, amiben valaki azt állította magáról, hogy éppen kirúgták a Blizzardtól, ezért most kiteregeti a szennyest. Akkor efölött átsiklottunk valamiért, és persze nem is lehetett biztosan tudni, hogy mennyire valósak az információk. Azóta viszont eltelt már némi idő, és a szivárogtató által akkor közölt információk jelentős részéről már látjuk, hogy igaznak bizonyultak.

A szivárogtató például akkor leírta, hogy jelentős leépítések folynak a cégnél, és aki nem dolgozik legalább 15 éve a vállalatnál, annak csökkentik a fizetését, vagy felajánlják neki, hogy távozzon. Ezen kívül a World of Warcraft: Battle for Azeroth-tal kapcsolatos információi is helyesnek bizonyultak, és több más dolgot is megerősítettek azóta különböző források, így úgy tűnik, hogy megbízható az úriember.

Mindenesetre a névtelen szerző azt mondja, rendkívül nagy a pánik a Blizzardnál: a Starcraft 2 halott, a Diablo 3 halott, a World of Warcraft előfizetőinek száma 1 millió alá esett, és a Battle for Azeroth alapvetően egy katasztrófa. Ennek következtében a stúdiónál elképesztően depressziós a hangulat, nem csoda, hogy a vezetőség egy része már korábban dobbantott, és a helyükre próbálnak újakat találni, akik talán rendbe tudják szedni a céget.

De térjünk rá a Diablo 4-re. A részvényesek körében nagyon rossz visszhangra talált a mobilos Diablo Immortal, így elkezdték komolyan presszionálni a Blizzardot a rendes Diablo 4-gyel kapcsolatban, amit a szivárogtató szerint rekord sebességgel kezdtek el gyártani, folyamatos a crunch, a projekten dolgozók már most az irodában alszanak az asztalok alatt.

Az információk szerint a Diablo 4 egy FPS-nézető looter-shooter lesz az Overwatch motorjára építkezve, amivel kifejezetten a Destiny által hagyott űrt szeretné bepótolni az Activision. A szivárogtató szerint ugyanakkor szörnyű az egész: a Blizzard létre szeretné hozni az "első fantasy FPS looter-shootert" de nem nagyon áll össze a dolog, a lootrendszer nagyon problémás, és az Anthem visszhangja is alaposan megrendítette a fejlesztőket. 

Innentől történetre vonatkozó spoilerek jöhetnek, úgyhogy aki nem biztos benne, hogy tudni akarja ezeket, inkább ne olvasson tovább!

A tervek szerint a játék három karakterosztállyal indul, amit később fizetős kiegészítőkkel ötre bővítenek majd, a történetben pedig ezúttal a démonok oldalán harcolunk. Az történt ugyanis, hogy egy évszázadnyi béke után az angyalok átmentek mindent irányító autoriter diktátorba, és meg akarják "tisztítani" Sanctuary világát.

A karaktereknek lesz egy ultimate képessége az Overwatch-hoz hasonlóan, ami egy démoni eredetű képesség. A szivárogtató szerint a főellenség jelen állás szerint Diablo "fénnyel átitatott verziója lesz", aki jelenleg Diabael Primus néven fut. A szivárogtató szerint a sztori végén kiderül, hogy minden eddigi Diablo-játék egy nagy átverés volt, ugyanis titokban Diablo végig egy jófiú volt, aki csak meg akarta találni a legerősebb nephelimet, felkészítve a világot egy invázióra a Void irányából.

Úgy tűnik, a megjelenést 2021 tavaszára lőtték be PC-re, PS5-re és az új Xboxra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

34 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Antantenusz
Antantenusz
2019. nov. 11. 22:11
#20

Néztem néhány bemutató videót az új Diablo IV-ről - hát, semmi egyedi, kb. tíz éve ugyanezeket az effekteket tudta egy átlagos koreai online játék. Nem jön le semmi a történetből, csak a rohanás, hentelés, meg a skillhasználatot/találatot jelző effektek. Kb. tucatsz@r.

Ha lesz kis időm az ünnepek alatt, előveszem a Witchert meg a Mass Effectet, azokban még volt valami eredeti.

Fiatalok, mondhattok még jó címeket, kösz' előre is.

Trolltaxi
Trolltaxi
2019. nov. 1. 23:46
#19

Kijött a cinematic trailer, és pár másodperc hivatalos gameplay sorceresshez, druidhoz és barbarianhez (-hoz) (-höz)... pont nincs benne semmi újdonság és meglepő, kb mint a Triablo, csak szebb.

Stormrage
Stormrage
2019. nov. 2. 17:17

@Trolltaxi igen, a looter-shooter mostmár hivatalosan is cáfolva, viszont garancia még nincs rá, hogy nem csak egy d3 új köntösben lesz.

ElEvEn11
ElEvEn11
2019. okt. 31. 10:00
#18

Nem hiszem, hogy a Blizzard valaha is vissza tud kapaszkodni erről a lejtőről. Sok eredeti fejlesztő és kreatív már régen a környéken sincs. Az újrafelhasznált ötletek már el lettek sütve és nem is nagyon maradt más. Újat vagy legalább is újnak tűnőt, meg nem tudtak letenni az asztalra hosszú évek óta. Szóval RIP Blizzard. Ki a következő? Nem véletlenül egyre inkább a kis fejlesztők játékai felé fordulok és maximum 1-2 év múlva veszek meg AAA játékokat, ha valamiért nagyon kíváncsi vagyok rá. ...de azokban is sokszor csalódom. A független vagy kis fejlesztők viszont fojton megleptek az elmúlt 10 évben. Szóval oda megy a "hajrá" részemről, a nagy fejlesztő-kiadók meg kuka.

macman507
macman507
2019. okt. 30. 16:55
#17

Dehogy lesz FPS játék a Diablo-ból... elgurult a gyógyszer.

AaReE
AaReE
2019. okt. 30. 15:53
#16

"...titokban Diablo végig egy jófiú volt..."     PFFF de szar...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. okt. 30. 9:47
#15

A halloween az új áprikis 1?

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. okt. 30. 9:47
#14

A halloween az új áprikis 1?

Nago
Nago
2019. okt. 30. 9:45
#13

Ha ennyire műfajt akarnak váltani, csinálhatnának egy Dark Souls klónt, az illene a Diablohoz. Bár ilyen hozzáállással abból se sülne ki túl sok jó. Gondolom azért akarnak looter shootert mert abban a műfajban tudnák a legjobban lehúzni a felhasználót a sok loot boxxal meg szezon bérlettekkel.

Szefmester
Szefmester
2019. okt. 30. 10:52

@Nago A diablóhoz az nem illene annyira, de egy dead rising még beleférne. A diablóban ugye ritkán volt egy az egy elleni küzdelem a DS meg hát..

Sadenal
Sadenal
2019. okt. 30. 9:10
#12

Remélem a Warcraft 3: Reforged még el tudja hagyni a dokkokat, mielőtt felrobbanna az állomás. Legalább az....Egyébként meg de jó lenne, ha bejelentenék a Diablo 2 felújítását is. Starcarft meg Warcraft után pont az maradna ki?

Antantenusz
Antantenusz
2019. nov. 11. 22:07

@Humbuk

@Sadenal "Mellesleg a Diablóra van már ingyenes alternatíva nem is kevés, ami jobban is néz ki és mélyebb is." Tudnál tippeket adni, hogy mely szoftvereket érdemes megnézni?

knier
knier
2019. okt. 30. 8:29
#11

Sajnálom a blizzardot....Amióta az Activison lényegében kilóra megvette őket, csak a lejtő van. Ha igaznak bizonyul ez a pletyka, és looter shooter lesz a következő diablo cím, akkor akár be is zárhat a blizzard részleg.

pepeno1
pepeno1
2019. okt. 30. 8:13
#10

Amúgy ezt az álom volt az egész hülyeséget, megpróbálták belemagyarázni a Mass Effect sorozatba is több kevesebb sikerrel. Mondjuk az az EA volt az Activision-Blizzard helyett. DE ilyen téren kb. egy kutya. :D

pepeno1
pepeno1
2019. okt. 30. 8:08
#9

Ha ezt tényleg meglépi a Blizzard, hogy csak álom volt az egész Diablo 1-2-3, na akkor lesz az, hogy elválnak útjaink a Blizzarddal. Többet biztos, hogy egy forintot sem adok nekik. Amúgy meg nézzük már meg melyikek a legsikeresebb játékai. Diablo 2(?) meg WoW Classic. (Esetleg még Warcraft 3 illetve SC) Nyomatják az ipari hulladékot futószalagon, ahelyett, hogy ezeket a címeket erősítenék.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 30. 17:49

@pepeno1 A wow classic nem volt a legsikeresebb játéka, még a wowon belül sem, wotlk-nek 2szer annyi playere volt, de bc és még cata is több usert számlált. Diablo meg végkép nem volt az. Persze megvették sokan, de nem votl a legsikeresebb.

SyRew
SyRew
2019. okt. 29. 22:40
#8

Volt valami váll feletti nézetes prototípus de azt már rég törölték.2021-es megjelenés mellett meg aligha lehet crunch időszak.Fake de hétvégén úgyis kiderül mi a helyzet.

macman507
macman507
2019. okt. 30. 16:58

@talgaby Ez a Diablo része kétlem, hogy igaz lenne. Már évek óta fejleszik a D4-et, és semmi nem utal rá, hogy FPS nézetű lenne.

ZoliS
ZoliS
2019. okt. 29. 19:32
#7

Az egész baromság. Még a Blizznek sem menne el annyira az esze, hogy egy felülnézetes hack and slashből valami szar shootert csináljon xD

macman507
macman507
2019. okt. 30. 16:59

@talgaby Ha így nézzük nem, de jól tudják, hogy a Diablo fanok nagyon nem egy teljesen másik játékot szeretnének kapni, hanem rendes Diablo-t, ami hack & slash.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. okt. 29. 19:13
#6

Nem kaphatnánk inkább egy olyan Hellgate: London-t, ami ténylegesen van olyan jó, mint amilyenek a trailerei voltak, ha már shooter?

Mark29
Mark29
2019. okt. 29. 18:50
#5

Enyire csak nem ostobák , bár mindig van lejjebb.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2019. okt. 29. 19:01

Bethesda-ról sem gondolta senki, hogy fullba tolják, aztán tessék, Fallout 1st

Str33twise
Str33twise
2019. okt. 29. 18:28
#4

Ilyen az, amikor a Shitzzardnál egyszerre fogynak el mind a külvilágból lopható ötletek, mind az évtizedek óta a saját kloákában cirkuláltatott, és újra-meg-újra-meg-újra-meg-újra felhasznált exkrementum - is. Hál istennek, pont ideje volt. Annyi jó címet tett tönkre a marketingstratégiájuk - legalább most nem egy értékes valamit emészt föl az emberi ostobaság.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 29. 19:19

@Str33twise Jo hát majd legfelejbb raknak ebbe is homokosokat meg transzgendereket, azt madj ezt is eladja az, mint tették az overwatchal...

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 29. 18:20
#3

Helyes, mélto folytatása lesz a diablo immortálnak :)

mtrx220
mtrx220
2019. okt. 29. 18:17
#2

hát ha ezt belépik akkor instant bukás, blizz megy a klotyóba

Benny
Benny
2019. okt. 29. 17:48
#1

Mindig van lejjebb. Főleg blizzéknél.

Vissza az oldal tetejére