LEZÁRUL A STARCRAFT II, JÖHET A WARCRAFT IV?

A Blizzard stratégiás csapata a Legacy of the Void után alaposan megfontolja egy Warcraft RTS elkészítését is.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
2015. aug. 12. 15:45
Lezárul a Starcraft II, jöhet a Warcraft IV?

A StarCraft II: Legacy of the Void producere, Tim Morten arról beszélt, mihez kezd a Blizzardon belül az RTS-eket készítő csapat, ha végre befejezik a három részre szabdalt játék utolsó kiegészítőjét.

Morten egyértelműen leszögezte, hogy a Legacy of the Voiddal befejeződik minden karakter története, akit az első részben, valamint a második rész három kiegészítőjében végig követhetünk. "Ez viszont nem jelenti azt, hogy ezzel a történet le is zárul. Nincsenek konkrét terveink, de rengeteg lehetőséget tartogat még ez az univerzum, számos történetet el tudnánk mesélni benne" - nyilatkozta.

A producer egyértelművé tette, hogy a Blizzard tisztán látja a közönségének kívánságait, és jelenleg is hatalmas az igény az újabb és újabb stratégiákra a stúdiótól, azon belül is természetesen nagyon sokan azt szeretnék, ha a Warcraft folytatódna. Ezzel kapcsolatban persze Morten nem tudott ígéreteket tenni: "Az biztos, hogy a Legacy of the Void befejezése után összeül az egész csapat, és megbeszéljük, hogy milyen munka inspirálna minket a következő időszakban. Nem kérdés, hogy alaposan megvitatjuk a Warcraftot és a Starcraftot, de elképzelhető, hogy valami teljesen új is szóba kerül."

Ez tehát azt jelentheti, hogy a Blizzard már egyáltalán nem zárja ki, hogy a Warcraft-világa visszatérjen az RTS műfajhoz, ahonnan indult (korábban még jellemzően azt nyilatkozták, hogy a Warcraft jövője és története a World of Warcraftban megy majd csak előre). Persze könnyen lehet, hogy a Blizzard is lassan belátja, egy idő után nem tudja majd megállítani a World of Warcraft előfizetői számának visszaesését, hiszen már több, mint 10 éves az MMORPG. Ha pedig így nézzük, egy új stratégiai játék akár kiváló felvezetés is lehetne egy új kiegészítőhöz vagy MMO-hoz. Annak idején is a Warcraft III kiegészítője, a The Frozen Throne ágyazott meg a World of Warcraftnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
denielstein
denielstein
2015. aug. 13. 19:46
#16

Furcsa, én amint meghallottam, hogy alternatív idővonalon és világban fog játszódni a WoD már sejtettem, hogy Blizzard ide be fogja illeszteni a W4-et. Igazából logikus, amíg az MMORPG kalandozik az alternatív múltban, addig az eredeti Azeroth-on szabad az út az RTS-nek. Csak majd a címén gondolkodjanak el, de nagyon, nehogy valamelyik marketing zseninek egy ilyen vagy ehhez hasonló jusson az eszébe:

Warcraft IV: Meanwhile at Home (ford: Eközben Otthon)

kiskoller:

Akkor már megemlíteném a Planetary Annihilation-t is. Ugyanaz a mechanika, csak itt akár több bolygón is mehet a harc...vagy több bolygóVAL tekintve hogy használhatod őket lövedéknek, na meg persze ott a kötelező halálcsillag junior.

inverzmouse
inverzmouse
2015. aug. 13. 9:36
#15

Haverommal mind a mai napig generals ZH-t toljuk, mert nincs jó bázisépítős stratégia ami lekötne minket. Esetleg még az AOE2 HD, de aztán kalap. SC-vel az a gond amit már lentebb is írtak, valaki a monitort se nézi csak titkárnőszégyenítő tempóval gépel, és lerushol a franyóba.

Mivel mindketten szeressük a blizzardot (dio2, warcraft3, wow) végigkísérte az életünket ezért határozottan örülnénk egy W4 RTS-nek.

Tudom hogy manapság nagy divat a moba, de vagyunk itt még páran akik a klasszikus bázisépítgetős játékokat kedveljük, amiből manapság elég kevés jó van. EA külön dögöljön meg hogy lefújta a Generals 2-t.

noPublicFG
noPublicFG
2015. aug. 12. 23:54
#14

A helyükben kitalálnék valami mást.

Terror
Terror
2015. aug. 12. 21:48
#13

Gondolom csupa új karakterrel operálnának. A W3-ban sem volt túl sok szereplő a 2-esből.

kiskoller
kiskoller
2015. aug. 12. 21:34
#12

Meg ugye mi van azokkal, akik nem játszottak a WoW utolsó pár kiegjével?

Én kedveltem a W3 történetét, de nem hiszem, hogy kapásból fel tudnám venni a szálat, tekintve hogy a WoW a TBC után kimaradt.

Mondjuk a W3-at is úgy játszottam, hogy fogalmam sem volt a W1-W2 történetéről, és tekintve hogy annyira egyszerű volt a történetmesélés, nem is volt ez probléma.

Én azért elmozdulnék a mostani téridőtől, vagy nagyon távoli jövő, vagy valami másik világba raknám a sztorit, csak minimális kapcsolattal az előző történetekhez.

Vasabroncs
Vasabroncs
2015. aug. 12. 20:34
#11

Én tartok a W4től.

Mint többen írtátok, a WoW utolsó 3 kiegje fos volt és még a saját lorejukat is lehugyozták vele. Ezek után milyen sztorivonalat követhetne a W4? Pandária, Időutazós horda, vagy mi? Sajna a WoW lefektette a Warcraft jövőjét, és nem hiszem, hogy a W3:FT és a WotLK közé tennék időben.

Számomra a WoW meghalt a Pandás szutyok kieggel, és sajnos vitte magával a Warcraftot is.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2015. aug. 12. 19:50
#10

Az utolsó három WoW kieggel már olyan szinten szemen köpte a Blizzard a Warcraft loret, hogy én semmi jót nem remélek single player kampányban egy esetleges új RTS-től. Annak idején a harmadik résszel olyan jó storyt raktak össze, hogy remekül megalapozta az MMO első hat évét (mert végül is az egész Ner'zhul / Arthas vonalat csak a második kieggel zárták le). Már Diablo 3-nál is érződött, hogy nem megy ez nekik, alapjáték meséje elment szódával, RoS meg jó lett, csak kár, hogy szinte ugyanezt már a Titan Quest kiegészítőjében láthattuk. (itt egyébként is az adventure mode a lényeg)

Valószínűleg ezt is csak valami leárazáskor veszem meg, hogy teljes legyen a Blizzard gyűjtemény.

LGx
LGx
2015. aug. 12. 18:46
#9

D3-ra anno előrendeltem. Warcraft 4-nél megvárom a visszajelzéseket majd megjelenés után :) Vagy lewarezolom mint SC2-t, multi sosem érdekelt ezekben, max a fun mapok (TTW, Gem TD, és társaik)

i2k010
i2k010
2015. aug. 12. 17:04
#8

"megbeszéljük, hogy milyen munka inspirálna minket a következő időszakban"

Segítek: nem munka, hanem a PÉNZ.

Terror
Terror
2015. aug. 12. 16:28
#7

Ahány faj, annyi részben jön! A lehetőségek száma végtelen!

Whysper
Whysper
2015. aug. 12. 16:27
#6

Alap pre-order a Warcraft 4 nekem

Mark29
Mark29
2015. aug. 12. 16:27
#5

Adná az isten ... bár inkább ki se adják mint hogy ebből is starcraft féle esport a koreaiaknak játék legyen, W3 mal sokat multiztam ott izgalmas volt a játék de ami a starcraft 2 ben megy az egy vicc. Még ezt a 3 részre vágást is elfogadnám had adják el 3x ugyanazt 2 uj egységgel meg 10 új mappal. Csak ne legyen az amit starcraftban látni hogy leverik a koreai csávó első támadását és feladja mert már "nem tudja visszahozni". Te meg belépsz multiba és ha nem csak haverokkal játszol 10 perc után úgy ver le a gyökér hogy a monitorra se nézet csak a gombokat nyomta ahogy begyakorolta 10 böl 10 szer ugyanazt csinálják egy adott frakcioval egyszerűen vicc semmi változatosság de tenni mégsem tudsz ellene mert az a meta amivel győzni lehet. Félreértés ne essen nem vagyok esport elleni magam is codoztam rengeteget de van az a játék ami arra készül hogy szorakozz és van az ami esportra , ahol egy hiba és vesztettél nem tudsz semmi újat kipróbálni multiban ha győzni akarsz , na ennek az utóbbinak jó a starcraft de a warcraft sosem volt ilyen.

xcomman
xcomman
2015. aug. 12. 17:07

Aztán a "gyökér" kifog egy tapasztalt játékost aki szépen felderíti, hogy mire is készül és 7-8 percnél felkenődik a falra majd gg-vel kilép. Esetleg beírja, hogy "stupid fag". :) Ennyire azért nem egyszerű játék az sc.

xcomman
xcomman
2015. aug. 12. 16:09
#4

Egyébként egy w4 elférne, de új dolgot is szívesen megnéznék tőlük. Annak mondjuk nem örülnék, ha nem lenne több sc :(

VikMorroHun
VikMorroHun
2015. aug. 12. 16:07
#3

Ha lenne Warcraft IV, befizetnék rá...

Sadenal
Sadenal
2015. aug. 12. 15:52
#2

Hát végül is csak idő kérdése volt, hogy mikor jön meg az eszük. A WoW nem sokáig fogja bírni, az is csoda hogy idáig elzötykölődött. Mire befejezik a Warcraft RTS-t mondjuk úgy 2030-ra, addigra biztos kihal a WoW is. :D

Shinjiii
Shinjiii
2015. aug. 12. 18:44

Elég lesz annak a 2020 is. :D

slayer007
slayer007
2015. aug. 12. 15:48
#1

Óh, adná az ég, hogy jöjjön az a warcraft 4... Nem szoktam előrendelni, de azt tuti collectorsban rendelném elő!!!

Blizzard bugos szutykot amúgy sem szokott kiadni, úgyhogy tőlük még meg is merném ezt tenni! :)

xcomman
xcomman
2015. aug. 12. 16:08

Amit egy új kieggel raktak részben rendbe, amiért ismét fizetni kellett... Csak nem erre gondolsz ?:D

Vissza az oldal tetejére