Lencsevégen egy különös videokártya, az AMD Radeon R7 250 XE

Az AMD legfrissebb terméke az Nvidia GeForce GT 730-as és GT 740-es modellek ellen szállhat harcba, azaz belépőszintű megoldás lesz – már ha hihetünk a legfrissebb értesüléseknek.

Lencsevégen egy különös videokártya, az AMD Radeon R7 250 XE

Ha hihetünk a frissen megjelent fotónak, illetve a vele együtt érkező információknak, akkor úgy tűnik, hamarosan új vetélytársat kapnak az Nvidia GeForce GT 730-as és 740-es videokártyái, méghozzá a Radeon R7 250 XE személyében.

Az eddig hivatalosan még be sem jelentett videokártya néhány japán üzletben már feltűnt – hasonló korábban egyéb olyan termékekkel is előfordult már, amelyek éppen megjelenés előtt álltak, úgyhogy nincs semmi különös a dologban. A szóban forgó videokártya referencia felépítéssel rendelkezik, és meglehetősen kompakt, hiszen nyomtatott áramköri lapja félmagas, a GPU hűtéséről gondoskodó apró videokártya hűtő pedig csak egyetlen egy slotot foglal.

Ennél sokkal érdekesebb az, hogy az apró videokártya hűtő alatt a 28 nm-es csíkszélességgel készülő Cape Verde GPU frissített, a korábbinál energiahatékonyabban működő kiadása lapul, amely 640 stream processzorral rendelkezik és 128-bites memória adatsínen keresztül kapcsolódik az 1 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriához. A GPU a referencia modelleknél 860 MHz-en ketyeg, a GDDR5-ös memóriachipek effektív órajele pedig 4,5 GHz. A videó kimenetek között a jelek szerint D-Sub, DVI és HDMI csatlakozó lapul.

Az újdonság hamarosan hivatalosan is bemutatkozhat, a videokártya piacon pedig a 60-70 dollár közötti árszintet veheti célba.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward