LENCSEVÉGEN AZ ASUS EGYEDI RADEON RX 5700-ASAI

Az ASUS újdonságait a korábbi hírek szerint szeptemberre várjuk, ám már most is ízelítőt kaphatunk abból, mivel készül a gyártó a második rajtra.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2019. aug. 5. 10:05
Lencsevégen az ASUS egyedi Radeon RX 5700-asai

Az AMD AIB partnerei várhatóan augusztus közepén mutatják be egyedi felépítéssel rendelkező Radeon RX 5700-as sorozatú videokártyáikat, amelyek között alighanem tuningolt példányok is szép számmal lesznek. A legfontosabb szempont persze nem ez, hanem az egyedi hűtés, amelynek köszönhetően remélhetőleg hűvösebben üzemel majd a GPU terhelés alatt, mint a referencia megoldással.

Az ASUS – a többi partnerhez hasonlóan – számos új modellel rukkol majd elő, ezek közül most három újdonságról érkezett hír: az RX 5700 Rog Stirix OC-ről, valamint a TuF sorozatú Radeon RX 5700-as és RX 5700 XT modellekről.

A Radeon RX 5700 RoG Strix OC esetében egyedi nyomtatott áramkört használ a vállalat, amelyre a DirectCU III-as hűtő kerül. Utóbbi hőcsöveket és alumínium lamellákat használ a hő átvételéhez, a friss levegőt pedig három darab AxialTech ventilátor szállítja. A tápellátásról két darab nyolctűs PCIe tápcsatlakozón keresztül gondoskodhatunk, a videó kimenetek között pedig egy HDMI 2.0b, valamint három darab DisplayPort 1.4-es csatlakozó sorakozik.

Ez a modell számos extra szolgáltatással is fel lesz vértezve, vagyis dupla BIOS-t kap, a ventilátorok alacsony terhelés alkalmával leállnak, az RGB LED alapú világítás kikapcsolható lesz, de feszültségmérő pontokat is elhelyeznek a NYÁK-on. Extra még, hogy kapunk egy négytűs ventilátor csatlakozót, amelynek köszönhetően a rendszerhűtést a videokártya terheléséhez igazíthatjuk, maga az RGB LED alapú világítás pedig címezhető lesz és a többi komponenssel is szinkronizálhatjuk. A sort egy elegáns hátlapi hűtőlemez zárja.

A TuF sorozatot erősítő videokártyák már egyszerűbb, könnyebb hűtőt kapnak, amely felett ismét csak három darab ventilátor pörög, valamint a hátlapi hűtőlemezről sem kell majd lemondani. Az egyelőre nem világos, hogy ezek a modellek milyen extrákat kapnak majd, az viszont már nem titok, hogy a RoG Strix sorozatú modellhez hasonlóan a TuF család tagjai is gyári tuningon esnek át.

Az új videokártyák az elkövetkező hetek folyamán jelenhetnek meg kereskedelmi forgalomban, várható ajánlott végfelhasználói áraikról azonban még nincs hír.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2019. aug. 6. 19:17

@croix Rövidebbek lesznek, de vékonyabbak a jelek szerint nem, 5700XT-ből mindenki 2,5 slot vastagságút jelentett be. :-|

Bár az a PowerColor-féle talán jó lesz azoknak, akik húznák a kártyákat, jó hűtéssel a referenciadarabokból is érdekesen nagy előrelépéseket mutogattak már.

Fiku
Fiku
2019. aug. 6. 10:05

@Whysper  eddig ez nézki a legjobban szerintem! semmi cicoma rgb aorus strix faxom gaming meg társai, egyszerű és letisztult

croix
croix
2019. aug. 5. 11:47
#2

én inkább megvárom a Sapphire kártyáit, nincsenek agyoncicomázva, plusz ninc coil weep mint sajnos nagyon sok asus kártyánál :/

Busterftw
Busterftw
2019. aug. 5. 10:13
#1

Az "RX 5700 Rog Stirix" az olyan mint a kínai McDenver vagy a Starbrucks?

csabi02
csabi02
2019. aug. 5. 16:48

@Busterftw :-D

Vissza az oldal tetejére