Bob Iger, a Disney vezérigazgatója bejelentette, hogy lemond pozíciójáról, a helyét pedig Bob Chapek veszi át. Ezzel együtt Iger továbbra is az igazgatótanács elnöke marad 2021-ig
Bob Iger még 2005-ben került a Disney élére, amikor is átvette a pozíciót Michael Eisnertől. A vezetésével a vállalat egy egészen brutális birodalommá alakult, hiszen már alatta vásárolták fel 7,4 milliárd dollárért a Pixar Animationt, a 4 milliárdért a Marvelt, szintén 4 milliárdért a LucasFilmet, és persze legutóbb 71 milliárdért a Fox mozis és tévés részlegét.
A dolog érdekes, mert tavaly, amikor a Fox felvásárlása lezajlott, Iger bejelentette, hogy a 2021-ig tartó szerződésének idejét mindenképp szeretné kitölteni. Közben sikeresen elindult a Disney+, a vállalat streamelős szolgáltatása, úgy látszott tehát, hogy minden sínen van, így a lemondása némileg meglepetést okozott.
"A Disney+ üzletág elindítása, valamint a 20th Century Fox sikeres integrációjának elindítását követően úgy gondolom, hogy ez a megfelelő idő arra, hogy a vállalat átállhasson egy új vezérigazgató alá" - nyilatkozta hivatalos közleményben Iger.
A 69 éves Iger kommunikációs (televízióra és rádióra szakosodva) diplomával rendelkezik, és az egyetem után első igazi állása az amerikai televíziós óriásnál, az ABC-nél 1974-ben kezdődött, ahol fizikai háttérmunkásként akkor 150 dollárt keresett hetente. 1989-ben már kinevezték az ABC Entertainment vezetőjévé, 1993-tól az ABC Network elnöke lett. A Disney-hez 1996-ban csatlakozott, amikor a vállalat megvette az ABC-t.
Az őt leváltó Bob Chapek egyébként eddig a Disney vidámparkjaiért felelős elnök volt, és a vállalat hetedik vezérigazgatója lesz, mióta 1923-ban Walt Disney és testvére megalapította azt.
Bob Chapek, az új vezérigazgató
Az mindenesetre biztos, hogy Chapek egy nagyon erős céget örököl, melynek filmjei már évek óta uralják a mozipénztárakat, és már eljutott odáig a dolog, hogy egy évben több, az 1 milliárdos álomhatárt is átlépő filmet tudnak piacra dobni. Ezen kívül a Disney sikeresen indult el Iger vezetése alatt azon az úton, hogy a klasszikus meséiket átültetik élőszereplős mozira vagy CGI-re, hiszen mind az Aladdin, mind az Oroszlánkirály 1 milliárd dollárt felett tartolt.
Eközben sokan attól tartottak, hogy Iger egy nagyon durva monopóliumot épít ki, ezek az aggodalmak pedig csak tovább erősödtek azt követően, hogy megvásároltak a 20th Century Foxot.
De akármennyire is óriáscég a Disney, a jövő azért tartogathat veszélyeket. Habár a Disney+ indulását sikeresnek tartotta a cég, sok kritikát kaptak amiatt, hogy a The Mandalorianon kívül nem igazán van ütős egyedi tartalom rajta, és állítólag az első évad befejezését követően nagyon sokan le is mondták az előfizetésüket. Ezen a Disney próbál majd változtatni 2020-ban egy rakás saját tartalommal, és persze elindul majd több régióban is a Disney+, például Európa fontosabb piacain.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy habár a Marvel Filmes Univerzum elképesztően erős, de a következő években el fog szakadni az eddig bejáratott szuperhősöktől és olyan, viszonylag ismeretlen címekkel jelentkezik majd a stúdió, mint a The Eternals és a Shang-Chi, továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a korábban arany tojást tojó tyúknak tartott Star Wars-filmeket is pihentetik 2002-ig.
Nem biztos tehát, hogy Bob Chapek helyzete minden szempontból egyszerű lesz, de hát a Disney-ről tudjuk, hogy ami nem megy sok pénzzel, azt legfeljebb megoldják majd még több pénzzel.

































