A Blizzard ma bejelentette, hogy lemond Mike Morhaime társalapító az elnöki pozíciójáról, a helyét pedig egy másik veterán, J. Allen Brack veszi át. Morhaime stratégiai tanácsadóként azért még a stúdiónál marad, de fontosabb szerepet már nem fog betölteni.

Morhaime hosszú nyilatkozatban fejtette ki, hogy mennyire hálás az egész csapatnak, akik nem csak a jó időkben, de a rosszban is ott voltak vele, és mindent kreativitásukat, energiájukat beleadták, hogy a lehető legjobb játékok készüljenek a cégnél.

"Egy dolog biztosan nem változik a jövőben: továbbra is a játékmenet az első, mindenben a minőségre törekszünk, és nagyon figyelünk a közösségünkre" - mondta J. Allen Brack.

Az Activision Blizzard vezérigazgatója, Bobby Kotick is megszólalt: szerinte Brack a lehető legjobb választás a stúdió vezetésére, hiszen 12 éve a cégnél van és a World of Warcraftért felelős csapatot irányította eddig.

Érdekes, hogy más változások is várhatók: a szintén társalapító Allen Adham visszatér a céghez egy vezetői pozícióba, ahol "több új játék fejlesztését is felügyelni fogja", illetve Ray Gresko megkapta a fejlesztési vezető címet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
FELULET
FELULET
2018. okt. 4. 8:33
#1

Menekülés a sülyedő hajóról...

"Egy dolog biztosan nem változik a jövőben: továbbra is a játékmenet az első, mindenben a minőségre törekszünk, és nagyon figyelünk a közösségünkre"

Azt a kurva, ennek a tagnak aztán rohadt vastag bőr van a pofáján, így belehazudni az emberek képébe...

Egy dologra eddig mindig kivétel nélkül minden játéknál szartak: a közösség véleményére...
Irtózatosan nagy egója van a fejlesztőknek a blizznél, soha egy percig nem hallgatnak a playerekre, azt ha besülnek, akkor inkább lapítanak mint szar a fűben, de véletlenül sem ismernék be, hogy tévedtek.
Ezer meg ezer példa van rá. Ha a hots-bna elbasznak egy változtatást, inkább kussolnak fél-1évig, amíg a hős használhatatlan vagy broken, majd inkább adnak egy totális reworkot rá, minthogy rewertelnék a retardált változtatásukat, amivel explicite beismernék, hogy tévedtek.
SC2 dettó. Autista változtatásainak következtében hiába haldoklik a játék, a végsőkig kitartanak mellette. A zerget konkrétan minden kiegben egyre csak buffolták és buffolták, és már ott tartunk, hogy az összes tournamenten a playerke 50+%-a zerg, mer annyira broken, de beismerni, hogy elbaszták.. na azt nem, inkább húzzuk évekig, de nem vállalják be nyíltan, hogy tévedtek.

Játékmenet az első, rofl, a tag le van maradva egy évtizeddel. Bár mit is várunk... köztudott tény, hogy a blizzard alkalmazottak túlnyomó többsége nem játszik a saját játékukkal (sem)...
Jah amúgy emlékszem mennyire fontos volt a játékmenet a hots2.0-nál is, mikor az egyetlen jelentős változtatás a pénz csináló részén volt. Bár gondolom nekik a játékmenet a lootboxok nyitogatását takarja LMAO

R.Soma
R.Soma
2018. okt. 4. 15:29

Én 19 éve starcraftozom és 17 éve diablozom kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de rendszeresen, töretlenül lelkesedve ezekért a játékokért. Az a stúdió, ami ilyen kuriózumokat tesz le az asztalra, kellő respekttel kezelendő. Kicsit szúrja már a szemem ez a "nincs más dolgom, ezért rinyálok lényegtelen faszságokon" mentalitás. Nyilván követnek el ők is hibákat, de habzó szájjal nekimenni egy nyilvánvalóan kötelező jelleggel benyögött, leköszönő marketing beszédnek szerintem tök fölösleges. Inkább élvezd azt ezekben a játékokban, ami jó - láthatóan eléggé képben vagy az ügyben. Ha nem maradt ilyen, játssz mással.

Vissza az oldal tetejére