A LucasFilm még tavaly jelentette be, hogy Project Luminous néven egy új korszakot nyit meg a Star Wars világában, amit egészen eddig semmilyen film, regény vagy képregény nem dolgozott fel. Akkor viszonylag keveset tudhattunk meg a dologról, és az információk alapján azt lehetett sejteni, hogy ebben a korszakban játszódnak majd a Disney-korszak teljesen új filmjei és sorozatai, amik már elszakadnak a Skywalkwer-korszaktól.

Na, most kiderült, hogy nem egészen ez a helyzet. A bejelentés alapján ugyanis a High Republic nevű korszak teljesen független lesz minden készülő filmtől és sorozattól, és kizárólag a regények, novellák és képregények játszótere lesz.

A LucasFilm logikusan azt szeretné elkerülni, hogy alkotóknak ragaszkodnia kelljen a filmekhez, amik ugyebár a "fő" kánont képviselik, és amiknek nem lehet ellentmondani a regényekben, képregényekben. Azzal, hogy megnyitották a High Republic-korszakot, és odaadták a legtehetségesebb íróknak, lehetőséget adtak arra, hogy az alkotók képzelete szinte teljesen szabadon szárnyaljon, és ne kelljen alkalmazkodniuk a filmekhez és sorozatokhoz.

Galéria megnyitása

De mi is az a High Republic-korszak? Valójában 200 évvel járunk Anakin Skywalker születése előtt, amikor a Köztársaság igazi virágkorát élte, és a Jedik ténylegesen a béke és az igazság mindennapos őrzői voltak, jelentős létszámban. De persze gonosztevők, fenyegetések itt is voltak, és a LucasFilm kiadásért felelős kreatív igazgatója szerint meg fogjuk tudni, hogy "mi az, amitől még a Jedik is félnek".

A High Republic-korszak tényleg rengeteg lehetőséget ad alkotóknak, nem csak azért, mert ez volt a Jedik aranykora, hanem mert a Köztársaság ekkor kezdett el egyre inkább terjeszkedni a Peremvidéken, így rengeteg ismeretlen kihívással kellett szembenézniük.

Egyelőre öt neves írót szerződtettek le: Justina Ireland, Daniel José Older, Claudia Gray, Cavan Scott, és Charles Soule mind a saját történetüket fogják papírra vetni, azonban szorosan együttműködnek a LucasFilm történeti csoportjával, hogy a sztorik kapcsolódjanak egymáshoz, és végső soron évek alatt kiépülhessen egy nagy, ténylegesen összefüggő és részletes korszak.

Az előzetesben elhangoznak Obi-Wan Kenobi emlékezetes mondatai Az új reményből, amikor arról beszél, hogy a Régi Köztársaságban a Jedik voltak a béke őrzői, úgyhogy a LucasFilm még egy kis nosztalgiát is bevetett.

Az egész korszak augusztusban indul majd el a Star Wars: The High Republic: Light of the Jedi nevű történettel, amiről azt ígérik, hogy egy hatalmas, összekapcsolt sztori lesz, amit többféle médiumon keresztül mesélnek majd el. 

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a Lucasfilm alelnöke, James Waugh arról beszél a videóban, hogy könnyen lehet, hogy a könyvek / képregények egyfajta inkubátorként szolgálhatnak a jövőben, tehát végső soron nem zárhatjuk ki, hogy később majd ezekre építkezve, vagy ezekből kiindulva filmek is készülhetnek a korszakban - minden bizonnyal kár lenne kihagyni.

Galéria megnyitása

Az mindenesetre erősen valószínűtlen, hogy a jelenleg fejlesztés alatt álló filmekre és sorozatokra hatással lenne a High Republic korszak, így valószínűleg Kevin Feige és Rian Johnson is kitalálta már, hogy merre szeretne elindulni (már, ha Johnson tényleg megcsinálhatja a saját trilógiáját).

Szintén érdekes, hogy egyébként a videójátékokról nem esett szó a bejelentésben, pedig nyilvánvalóan nagyon adná magát. Kifejezetten el tudnánk képzelni egy szerepjátékot, ahol alaposabban meg lehet ismerni a világot.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
fox
fox
2020. márc. 5. 4:19
#5

Régen olyan egyszerű és szép volt minden: a gonosznak vörös, a jóknak zöld jedi-kardjuk volt. De most... Például a pink lézerkard mit jelent???

Fadamaka
Fadamaka
2020. febr. 26. 16:03
#4

csak felületesen olvastam át a cikket, ezt kerestem, de nem találtam sehol:

https://www.starwars.com/news/star-wars-the-high-republic

Mitch23
Mitch23
2020. febr. 27. 9:11

@Fadamaka  Picit ugyan az csak :D Szóval ha találok egy jó cikket egy külföldi oldalon, de lusta vagyok lefordítani, akkor átbújom az ipont :D:D

hEngi
hEngi
2020. febr. 26. 15:17
#3

Ha jol ertem itt konyvekrol/ kepregenyekrol van szo, amikbol majd lehetnek filmek talan.
Raferne erre az univerzumra par jo konyv :)

AnálisMajális
AnálisMajális
2020. febr. 26. 20:20

@hEngi   Amikbe en belekezdtem az mind ponyva, ebbe a Thrawn sztori is benne van.

humaniod
humaniod
2020. febr. 26. 14:22
#2

SuperHero filmek Star Wars univerzumban. Buta Marvel buta másolata. Már most tudom, hogy egyáltalán nem fog érdekelni az egész.

ZoliS
ZoliS
2020. febr. 27. 0:17

@humaniod  A legszomorúbba a hozzászólásodban, hogy közel van az igazsághoz :DD

hEngi
hEngi
2020. febr. 26. 13:22
#1

Erdekes, de miert van Cameron Diaz a konyv boritojan?

Vissza az oldal tetejére