KUTATÓK ÉS FEJLESZTŐK KAPJÁK AZ INTEL ÚJ 48 MAGOSÁT

Az Intel limitált példányszámban az idei év közepétől kezdve elérhetővé teszi 48 maggal ellátott processzorát, amelyet kifejezetten kutatási célokra, többek között egyetemek és akadémiák számára biztosít majd.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2010. ápr. 10. 14:01
Kutatók és fejlesztők kapják az Intel új 48 magosát

Az Intel limitált példányszámban az idei év közepétől kezdve elérhetővé teszi 48 maggal ellátott processzorát, amelyet kifejezetten kutatási célokra, többek között egyetemek és akadémiák számára biztosít majd.

Galéria megnyitása
A program keretein belül a 48 magos processzor korai, tökéletesen működőképes verziói válnak elérhetővé, amelyek a vállalat TeraScale projektjének keretein belül készülnek. Az újdonság specifikációival kapcsolatban meglehetősen titokzatos a gyártó, de szerencsére nagy vonalakban azért lehet sejteni, hogy mi lapul a tokozásban. A 48 darab fizikai mag az illetékesek elmondása szerint akkora órajelen üzemel, mint egy átlagos Atom processzor, vagyis a pontos érték valahol 1,2 GHz és 1,8 GHz között lehet, ha napjaink Atom processzorainak kínálatát vesszük alapul. A jövőben akár kettő, vagy négy ilyen egység is helyet kaphat egyetlen rendszerben.

Jogosan merülhet fel a kérdés: Vajon mennyit fogyaszt egy ilyen monstrum? Nos, a sajtótájékoztatón elhangzó adatok szerint terheléstől függően 25W és 125W között helyezkedik el a fogyasztás. Azért ennyire tágak a határok, mert a processzor képes az inaktív mag-csoportok teljes kikapcsolására, ezáltal pedig jelentős energia megtakarításra nyílik mód. A 48 processzormagot tartalmazó prototípus gyakorlatilag ugyanolyan felépítéssel rendelkezik, mint a Tera-Scale csapat által 2007 folyamán elkészített 80 magos egység, de vele ellentétben a 48 magos változat működőképes, így rengeteg területen használható, ahol az alkalmazások képesek profitálni a hatalmas mennyiségű processzormagból.

Az Intel azzal kapcsolatban, hogy ehhez hasonló processzorok mikor lesznek elérhetőek az átlagember számára, egyelőre nem szolgált információkkal. Egy biztos: ezzel a lépéssel a fejlesztőknek lesz idejük megfelelő eszközöket és módszereket kifejleszteni ahhoz, hogy tökéletesen ki lehessen majd használni az új elképzelés lehetőségeit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2010. ápr. 13. 13:10
#28

SEALER24

200% iagazad van csak elfelejted hogy az erdekek ugyis azt diktaljak hogy akinek van esze azt lehuzzak a raffkossabbak es cseszheti az egeszet. A fosulin mikor villanymernoknek akartak tanitani azt mondta az egyik oktato: M.O-n kutato-fejleszto mernokre nincs szukseg. Akkor hova tovabb es lehet nem volt teljesen igaza de nezd meg hol vittek veghez a nagy dolgokat: Ott ahol nem loptak el, es nem nyilvanitottak ilyen olyan erdek miatt bolondnak a tudosokat(USA) mert sokszor hallotam hogy igy tortent.

Udv Laci

SEALER24
SEALER24
2010. ápr. 12. 11:24
#27

Sziasztok!

Ezek a fejlesztések hatalmas előnyt biztosítanak majd nekünk is átlagembereknek a jövőben. Gondoljatok csak a beszédfelismerésre, vagy a mesterséges inteligenciára. Egészen új távlatokat nyithat akár az orvosi eszközök fejlesztésében is, ahogy a fogyatékkal élők életét is segíthetik majd az ilyen irányú fejlesztések. Nem beszélve a nyelvek közti zökkenőmentesebb kommunikációról. A hardver nemsokára adott lesz csak a szoftverfejlesztőknek kellene gőzerővel dolgozni. Ebben Magyarország is élenjárhatna ha akarna csak a tehetséges okos embereket kellene felkarolni, a tehetségondozásra nagyobb hangsúlyt fektetni. A szoftvereknél is generációs váltás kell a jövőben, alkalmazkodva az új feladatokhoz és nyilván belátható a kezdeti fejlesztők meghatározó szerepe.

HUNrobar
HUNrobar
2010. ápr. 11. 18:35
#26

Azért van haszna a kutatásnál, mert ott rengeteg szálon futó, de alapjában véve egyszerű számításokat végeznek többnyire. A pármagos asztali cpu-k kifeküdnének a "sok lúd disznót győz elve alapján". Fordítva viszont nem működik a dolog, egy asztali gépen nem fog jól működni egy ilyen 48 magos, mert kb egy kétmagos atom processzor szintjét hozná, mivel 2-3, erős terhelésű szálat nem lehet szétosztani 2-3 magnál több között. Viszont szimulációknál, brute force kereséseknél, szervereknél tökéletes.

Majd ha core i7-es magokból lesz 48, akkor már többeket érdekelne a dolog. :D

gebana
gebana
2010. ápr. 11. 13:28
#25

Terror - 2010-04-10 19:01:46

a több autónak van értelme, változatosság élménye, és ha több is tetszik, mindet vezetheted. :D

jozsefm
jozsefm
2010. ápr. 11. 12:56
#24

A leendő felhasználók:P tapasztalatai ,ötletei ,tudása

a fejlesztés során beépül a végtermékbe,széles körben lessz

tesztelve.Marketing:$ szempontból és a kutatási ,fejlesztési költségek

csökkentésének lehetősége okán is jó ötlet!

YuGabe
YuGabe
2010. ápr. 11. 12:31
#23

Nem vagytok normálisak. Nem véletlenül nincsen piaci forgalomban egy ilyen, legfőképpen azért, mert meg kell védeni az ilyenektől, hogy "jajj a gémem csak 2 magot támogat".

Baromságokat beszéltek, vannak folyamatok, amik csak egy szálon futhatnak, és vannak amik párhuzamosítható feladatok. Nem annyira nehéz felfogni. Például egy rendezés lehet kétszálú, mert az egyik szál egy sorozatot alulról, a másik fölülről rendez, viszont faktorszámítás nem lehet többszálú, mert mindig az előző eredménytől függ a következő lépés.

Annyira nem bonyolult, de legalább néznétek utána. Azt vettem észre, hogy az érdeklődő társadalom 99%-a nem érti, mert lusta utánajárni (és persze nem tanul ilyet). Szóval akit érdekel, és ennyiből nem érti meg, az legyen szíves vagy járjon utána, vagy többé ne kérdezzen ilyen baromságokat.

gabest
gabest
2010. ápr. 11. 11:54
#22

Én inkább beetetésnek hívnám :D

arkman
arkman
2010. ápr. 11. 11:41
#21

pmarci1: Lazán dobálják? Te így nevezed azt, amikor kísérleti processzorokat kapnak a kutatók? :D Szép...

tudor30
tudor30
2010. ápr. 11. 8:51
#20

Vajon a játékok mikor fognak 2 processzormagnál többel rendelkező cpu-k teljesítményéből profitálni?

gabest
gabest
2010. ápr. 11. 5:31
#19

Állítlag ez lett az, amit a larrabee bukása után nagy nehezen össze tudtak hozni a projectből.

Ez még egy régebbi cikk, de érdekes: http://www.brightsideofnews.com/news/2009/10/12/an-inconvenient-truth-intel-larrabee-story-revealed.aspx

Joachim21
Joachim21
2010. ápr. 11. 9:21

Ez a link, vagyis a cikk amire mutat nagyon tetszett!

pmarci1
pmarci1
2010. ápr. 11. 3:07
#18

Ahhoz képest hogy még a NYÁRON!!! majdnem elájultam a 6 magos proci hallatnán... most meg már lazán dobálják a 12, 48, 80, 100 magos procikat:D mi lesz 5 év mulva?:D 6X10(huszon-harmadikon) mag?:D 12000 W fogyasztással???

szabage
szabage
2010. ápr. 10. 22:47
#17

polu >>ace16k meg 128×128 processing unit .. nem ez számít :)

akit esetleg érdekel, hogy mire is jó ez: google>> cellular neural network :) (a wikis oldal alján jópár magyar nevet láthattok)

axe
axe
2010. ápr. 10. 22:12
#16

igazábol a játékos pc társadalom alapjaiban át van ba**va. Sokkal kisebb konfigon is elfutnának a játékok, csak úgy vannak megcsinálva hogy 2-3 max 4évente fejlessz. Ez így van akárki akármit mond.

downhill
downhill
2010. ápr. 10. 20:40
#15

adatbázis szerverbe jó lenne

Mikeee
Mikeee
2010. ápr. 10. 21:30

Meg ha kapásból a kezünkbe nyomnák a 100 magos, meg több terraherz-es procikat akkor abban nem volna elég profit. Szép lassan minden éven egy kis újítás a proci meg egyéb fronton, hogy mindig legyen mit eladni. Ugyanígy vannak pl a DVD lemezek is. Jóval nagyobb kapacitásra is képesek lennének, de a gyárak szép lassan adagolják, így több a bevétel. Egyik éven 10 gb, eladnak belőle sokat. Két évre rá 20 gb eladnak belőle sokat és így tovább. Meg mint előttem tanult kollégák mondták, ezek nem otthoni használatra vannak, főként nem játékra, hanem az Intel kísérletezik az új technológiákkal. Majd kb 10 év múlva lehet lesz otthonra is ilyen.

polu
polu
2010. ápr. 10. 20:27
#14

van már 100magos proci is :)

[LINK]

prohlep
prohlep
2010. ápr. 10. 20:12
#13

"Az nem világos számomra, hogy ha már most tudnak minden gond nélkül 48 magos processzort csinálni, akkor miért bajlódnak annyit a négy magról hat-nyolc-tíz-stb magra való átállással?"

Buta 48 magrol van szo. Atommal is nem az 1.6 GHz az igazi baj, hanem hogy azert fogyaszt annyira keveset, mert nagyon kihereltek egy manapsag normalisnak szamito maghoz kepest. Ezert nem muzsikal eleg jol, amikor egy oprendszer rendes kiszolgalasa a tet, es mindossze egy vagy ket ilyen magod van.

48 mag egy szimpla probalkozas a meglevo technologia felhasznalasaval.

Ugyanis gondoljunk 48 darab 2 watton jaratott buta Atom-ra, plussz a 48 magot koordinalo rendszerre szanjunk gondolatban 29 wattot, es maris kijon a szokasos 48*2+29=125 watt TDP.

Sok ertelme van mindezek ellenere a dolognak, hisz valoban van sok olyan kutatasi helyzet, ahol elegendo a celorientaltan butitott mag kepessege, viszont jol jon belole sok.

Legtobb tudomanyos celu algoritmusnal folosleges a mai nagy magok olyan kepessegei, amelyek nem egy operacios rendszer menedzselesehez szukseges rafinalt hozzaferesi es egyeb diszpecser mechanizmusok kiszolgalasara vannak kihegyezve, hanem a sima if then else es for/while jellegu banalitasokra.

olizsoli
olizsoli
2010. ápr. 10. 19:23
#12

paraskonrad;terror:

ha vki meglát egy 48magos procit és egyből játékra gondol az nem megalománia hanem hülyeség, mert egy cod4 megfektetné mivel ha jól tom cod4 1 cpu magot használ ki rendesen 1,2-1,8ghz meg édes kevés arra területre...

Másrészt ennek a processzornak igen is lehet értelme csak nem egy otthoni felhasználónak hanem mint ahogy a cikkben is írták (ha elolvastátok egyáltalán...) egyetemek és kutatócsoportok számára ahol azért ki használhatják azt a sok magot ha lesznek rá alkalmas progik... NEM NEM JÁTÉKOK!!!!-.-

Terror
Terror
2010. ápr. 10. 19:01
#11

Nem egészen jó párhuzam, maradjunk annyiban, hogy a legtöbb embernek elég lenne mondjuk két autó is (egy utcai, meg egy terep, vagy családi mondjuk), de van, akinek 40 férőhelyes parkolója van, lásd Bill Gates-t. Ugyanez van a processzorokkal is. Értelme? Semmi, pusztán megalománia.

paraskonrad
paraskonrad
2010. ápr. 10. 18:56
#10

sziasztok!

szerintem mindenki megvenné a 6, 8, 48 magos procit és alaplapot hozzá ha megtehetné. kár azokat fikázni akik rögtön játékra gondolnak. ez olyan mint amikor meg látsz egy jó csajt, nem azon gondolkozol hogy milyen jó lehet vele beszélgetni hanem hogy, hogy megb@sznád!

xCube
xCube
2010. ápr. 10. 18:31
#9

Mikrobi: Ezen processzor egy magját ne kezeld úgy, mint egy asztali processzor egy magját, nem ugyanolyanok. Ez nem asztali processzor. Ráadásul a hírben is benne van, hogy kutatási célokra fejlesztették, azért van, mert az intel kísérletezik, hogy hogyan lehet egyre több magot összeesketni. Az intézetekben pedig azzal kísérleteznek majd, hogy hogyan lehet jól kihasználni egy ilyen egységet.

szabage
szabage
2010. ápr. 10. 17:21
#8

ppke-itk tessék ;)

szabage
szabage
2010. ápr. 10. 17:07
#7

Ha minden igaz nálunk az egyetemen is lesz pár héten belül egy :)

ájPon
ájPon
2010. ápr. 10. 16:47
#6

"Nem csak játék létezik...."

Még jó, hogy előtted a játékokat még csak meg sem említette senki.

Mi sem vagyunk hülyék. Mármint mi NEM vagyunk. :P

"...mikor lesznek elérhetőek az átlagember számára,..."

átlagember = kőgazdag

XtreemX
XtreemX
2010. ápr. 10. 16:10
#5

Szép cucc,de erre optimalizálni egy programot,hogy az összes magot optimálisan kihasználja.. na az a kemény dolog :)

axe
axe
2010. ápr. 10. 15:21
#4

Nem csak játék létezik....

/ 2
Vissza az oldal tetejére