KÜLÖNLEGES GEFORCE GTX 1070-ESEKKEL ÜNNEPEL AZ MSI

A GeForce GTX 1070 Quick Silver modellek fekete-ezüst dizájnnal érkeznek, méghozzá kétféle kivitelben, RGB LED alapú világítással fűszerezve.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2016. nov. 2. 13:30
Különleges GeForce GTX 1070-esekkel ünnepel az MSI

Az MSI idén ünnepeli a márka alapításának 30. évfordulóját, amelyet számos különleges termék piacra dobásával tesz emlékezetessé a vállalat. Ilyen érdekeség a néhány hete bemutatott GeForce® GTX 1080 30th Anniversary Edition, de aktuális hírünk főszereplői, a GeForce GTX 1070 Quick Silver modellek is ebbe a kategóriába tartoznak.

A GeForce GTX 1070 Quick Silver családban rögtön kétféle modellt is találunk, amelyek csak órajelek terén különböznek egymástól, így puszta szemrevételezéssel nem tudjuk őket megkülönböztetni egymástól. Mindkét új videokártya egyedi tervezésű, két ventilátorral dolgozó hűtést kapott, amelynek alapját az MSI már jól ismert Twin Frozr VI megoldása adja. Dizájn terén persze történt némi változás, ugyanis a szokásos piros színt ezúttal mellőzték, helyét pedig fémes ezüst vette át, ami a hűtőtömb alatt található hűtőlapra, valamint a hátlapi hűtőlemezre is átterjed.

A hátlapon persze találunk némi piros árnyalatot is, mivel a Quick Silver jelzés jobbjára egy Gaming G Series logó is került. Az ezüstös dizájnt RGB LED alapú fedélzeti világítás teszi még különlegesebbé, így az új videokártyák remekül passzolhatnak a vállalat Titanium sorozatú alaplapjaihoz is.

Noha a külcsín alapján nem lehet megkülönböztetni egymástól a két különböző kiadást, a specifikációs táblázat egyértelműen megmutatja a különbséget. A GeForce GTX 1070 Gaming 8G mintájára készített alap Quick Silver modell esetében Silent Mode esetén 1506/1683 MHz-es, Gaming Mode alkalmával 1518/1708 MHz-es, OC Mode-ban pedig 1531/1728 MHz-es GPU alap- és boost órajel van érvényben. Ehhez képest a tuningolt Quick Silver modell már a GeForce GTX 1070 Gaming X 8G nyomdokain halad, így Silent Mode esetén 1506/1683 MHz-es, Gamind Mode alkalmával 1582/1771 MHz-es, OC Mode esetén pedig 1607/1797 MHz-es GPU alap- és boost órajel áll rendelkezésre. A 256-bites memória adatsínre kapcsolódó 8 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memória 8 GHz-es effektív órajelen ketyeg, ám a Quick Silver OC modellnél már 8100 MHz-es effektív órajel is rendelkezésre állhat, amennyiben aktív az OC Mode profil.

Az új videokártyák egy HDMI, egy Dual-Link DVI, illetve három darab DisplayPort videó kimenettel érkeznek, működésükhöz pedig egy hattűs és egy nyolctűs PCI Express tápkábelre van szükség. Az új videokártyák 279 milliméter hosszúak, 140 milliméter szélesek és 42 milliméter magasak, tömegük pedig 1096 gramm.

A különleges videokártyák várhatóan hamarosan megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban, az azonban egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyibe kerülnek majd. Mivel ünnepi modellekről van szó, némileg drágábbak lehetnek majd normál társaiknál.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kikikirly1991
Kikikirly1991
2016. nov. 3. 11:04
#7

Jaja,szóval nem említik hogy válogatott,alacsony szívárgású-tuning barát Chipek kerülnének bele,ugyanúgy random mint a sima Gaming X és Gaming Z. VRM-feszültségszabályozó is ugyanaz(Sima Gming X-ek is nagyon jó VRM-et kaptak szóval nincs is szükség jobbra)Órajelek is megegyeznek,Sima Gaming X:

1797 MHz / 1607 MHz (OC Mode)

1771 MHz / 1582 MHz (Gaming Mode)

1683 MHz / 1506 MHz (Silent Mode)

Memória:

8108 MHz (OC Mode)

8010 MHz (Gaming Mode)

8010 MHz (Silent Mode)

,,Ehhez képest a tuningolt Quick Silver modell már a GeForce GTX 1070 Gaming X 8G nyomdokain halad, így Silent Mode esetén 1506/1683 MHz-es, Gamind Mode alkalmával 1582/1771 MHz-es, OC Mode esetén pedig 1607/1797 MHz-es GPU alap- és boost órajel áll rendelkezésre"

Minden ugyanaz,csak a fehér szín és a jóval magasabb árcédula a különbség.

thestock
thestock
2016. nov. 2. 18:56
#6

Boost Clock / Base Clock / Memory Frequency

1860 MHz / 1657 MHz / 8108 MHz (OC Mode)

1835 MHz / 1632 MHz / 8108 MHz (Gaming Mode)

1683 MHz / 1506 MHz / 8010 MHz (Silent Mode)

Ez az MSI gtx 107 gémingzényócgé. Ahogy látom órajelben nincs nagy eltérés.

"Mindkét új videokártya egyedi tervezésű, két ventilátorral dolgozó hűtést kapott" --> hát persze...

Szerintem kapott egy csini új burkolatot a már meglévő széria, és máris kész a kivikkszilver. Az MSI (is) úgy ünnepli a születésnapját hogy hülyének nézi a vásárlókat...nemes gesztus :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2016. nov. 2. 18:55
#5

Ha legyártanak egy patináns szép és jó kis hűtőegységet , akkor azt miért nem teszik rá az összes kártyájukra ? Inkább terveznek legyártanak többfélét és az jobban megéri ? Van egy fasza és azt teszem rá a kártyákra , és mehet a gyártás nagyobb mennyiségben , ami végül is olcsóbbnak illene lenni tömeggyártás miatt .

Sok idióta gyártó . Milyen hűvös lenne egy 1060 és 1050 ilyen hűtőegységgel ! Max a nem Gaming VGA -ra nem kerül rá a http://www.kephost.com/images/2016/11/02/msilogo.png piros logo ! és XY felirat .

ennyi

atenza
atenza
2016. nov. 2. 15:00
#4

Egyetértek, ha lenne alsóbb kategóriákban is ilyen színeben, pl 1060,hoz, biztos ezt választanám. De csak ha nem feláras...

Kikikirly1991
Kikikirly1991
2016. nov. 2. 14:37
#3

Alapból nem értem miért kell felárat kérni fehér fekete színhez.Mindenből Piros fekete van,ami viszonylag jól néz ki,de legtöbben ilyen konfigot építenek.Nyilván ezért a leggyakoribb a piros fekete párosítás.De nekem sokkal jobban tetszik a fehér fekete párosítása(fehér alap náhány fekete mintával mint amilyen a most bemutatott Quick Silver kártya és nem fordítva fekete alapon fehér minta).H egyszer van Fehér fekete Krait alaplapjuk nem érzem igazságosnak a magasabb felárat,teszem azt 1000 forint azt mondom belefér de 6-15 ezres felárat ,mikor a Gaming X hűtésük a legdrágábbak közé tartozik,nem nagy elvárás a fehér fekete verzió megléte.Gyártásnál mindegy hogy 5000 darabot ilyenre másik 5000 darabot meg olyanra festenek, bőven lenne rá igény.

Edari
Edari
2016. nov. 2. 14:36
#2

Ugyan Gaming X-es kártyám van, és tényleg nincs vele semmi bajom, nagyon szeretem stb., de ebben a színben sokkal jobban néz ki (mármint hogy nem piros-fekete).

Asagrim
Asagrim
2016. nov. 2. 14:22
#1

Végre, színben passzoló kari házon belül a krait szériás lapokhoz!

Vissza az oldal tetejére