Bátran mondhatjuk, hogy elképesztő franchise-t épített ki Vin Diesel a Halálos iramban-filmekkel, rengeteg ikonikussá vált karakterrel és az őket alakító karizmatikus színészekkel, meg persze megfelelően elmeroggyant és látványos sztorikkal. A Halálos iramban mindig is sikeres volt, de az ötödik része óta gyakorlatilag nyomtatja a pénzt, nem csoda, hogy a Universal Pictures gyakorlatilag szabad kezet adott Dieselnek és brigádjának.

A kilencedik résznek idén kellett volna mozikba kerülnie, azonban a koronavírus-járvány megváltoztatta a dolgokat, és áttolták 2021-re. Pedig a rajongók nem véletlenül várják már nagyon: a történet ezúttal (végre!) eljut az űrbe is, visszatér Han, valamint John Cena fogja alakítani Dom testvérét.

Viszont úgy néz ki, hogy egyszer mindennek vége lesz, még a Halálos irambannak is. A jelenlegi információk szerint Vin Diesel és a stúdió 10. és 11. résszel fejezné be a sorozatot, ami gyakorlatilag egy nagy film lenne, két részbe szedve. Ezt szintén a visszatérő rendező, Justin Lin fogja dirigálni, a forgatókönyvet pedig a sorozat veterán írója, Chris Morgan jegyezi majd.

Azt egyelőre nem erősítették meg, hogy a dupla záró epizódban kik jelennek majd meg, de nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megtippeljük, Vin Diesel, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson és Ludacris jó eséllyel ott lesznek a fináléban, mint ahogy az sem lenne meglepetés, ha Dwayne Johnson, Jason Statham és Gal Gadot is visszatérne (feltámadna) valamilyen formában.

Habár ezzel a Halálos iramban fővonalának vége szakad majd, azért az univerzum egy darabig biztosan menni fog tovább: Dwayne Johnson már bejelentette, hogy készülü a Hobbs & Shaw 2, illetve még mindig terítéken van a női főszereplőkre koncentráló mellékág is, habár erről már egy jó ideje nem láttunk új információt.

Jelenleg úgy tudni, hogy a kilencedik rész, vagyis az F9 jövő áprilisban kerülhet mozikba, de persze ez nincs kőbe vésve, valószínűleg minden a járványhelyzettől függ majd. Ennek megfelelően nem tudni azt sem, hogy a 10. és 11. epizód mikor jöhet, de az biztos, hogy több mint 20 év után fog lezárulni a 2001-ben indult sorozat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
peti19870621
peti19870621
2020. okt. 24. 11:46
#4
arn
arn
2020. okt. 23. 9:25
#3

En az elsot sem birtam vegignezni, ennyivel jobb lett a tobbi?

TSubii
TSubii
2020. okt. 24. 20:08

@TSubii Szerintem a legjobb halálos iramban rész (és kihagyott lehetőség): https://www.youtube.com/watch?v=7jyIghfdGYY

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2020. okt. 23. 9:21
#2

Közel a sorozat vége? Lehúznak még ezer bőrt erről az atóbuziknak szánt trátgyáról.

peti19870621
peti19870621
2020. okt. 24. 11:59

@craftsman Jött a Luke-ra, Nem látod?! Adjá neki vagdalt húst rizs-szószos rúzsbimbós cubákba áztatva, attól majd elmegy a hangja!! Addig is ettesd meg vele ezt: .https://www.youtube.com/watch?v=Fx-BoVdbyi4. A homofóbb apukája, biztos kitüntette mindig a tünemény bizalmával.. -Az élet más, s ő már azért se fog felnőni hozzá.. Elföldelni, s betonból klotyót reá.

KikiGames
KikiGames
2020. okt. 23. 8:59
#1

"...Pedig a rajongók nem véletlenül várják már nagyon: a történet ezúttal (végre!) eljut az űrbe is, visszatér Han..."

?

scherier
scherier
2020. okt. 28. 7:49

@KikiGames még nem tudjuk, hogy soloban jön, vagy hoz magával valakit:)

Vissza az oldal tetejére