Nem sűrűn szokott az OpenAI a pénzügyeiről beszélni, mivel nem tőzsdei vállalat, így nem is kötelessége ezt megtenni. Azt viszont nagyjából lehet tudni, hogy milyen éves bevételei voltak korábban, és azt is elárulta, hogy milyen célja van az idei évre. Nagy növekedést akar elérni az OpenAI, és ennek eszközéül egy új előfizetési formát vezet be.
2023-ban az OpenAI meglepően nagy bevételre tett szert ahhoz képest, hogy korábban lényegében nem volt érdemi forgalma. A ChatGPT előfizetés nagyobb sikert ért el, mint, amire előzetesen számítani lehetett. Ezen felbátorodva a 2024-es évnek már nagyszerű kilátásokkal vágott neki a vállalat, és komoly bevételi célt tűzött ki maga elé. Arról volt szó, hogy a forgalma akár az 5 milliárd dollárt is elérheti, ez viszont közel sem sikerült.
Az OpenAI 2024-ben nagyjából 3,7 milliárd dolláros bevételt kalapozott össze, persze panaszra így sem lehet ok, hiszen ez 130%-os növekedést jelent a korábbi 1,6 milliárd dolláros eredményhez képest. Azt lehetne gondolni, hogy miután a vállalat alaposan elmérte az éves előrejelzését 2024-ben, 2025-re vonatkozóan már egy elérhetőbb célt fog kitűzni maga elé, de nem így lett. Arra számít az OpenAI, hogy valamilyen módon képes lesz összehozni 11,6 milliárd dolláros forgalmat az idei évben.
A komoly növekedés egyik eszköze, hogy új bevételszerzési lehetőségeket épít ki. Ennek köszönhetően számolhatunk most be arról, hogy indul a ChatGPT Gov előfizetési opció, amit direkt a kormányzati szereplőknek fog biztosítani. Speciálisan arra lett felkészítve, hogy amerikai hivatali körökben lehessen alkalmazni biztonságosan. A ChatGPT Gov a legjobb, legmegbízhatóbb modellekhez nyújt majd hozzáférést, így például a GPT-4o is elérhető majd ezen keresztül.
A ChatGPT Gov esetében a kormányügynökségek lehetőséget kapnak arra, hogy a saját részükre fenntartott Microsoft Azure felhős infrastruktúrában futassák a szolgáltatást. Ennek köszönhetően a biztonságról még könnyebben és számukra megfelelően tudnak gondoskodni az érintettek. Az OpenAI szerint a ChatGPT segíteni fogja a kormányt a „nem publikus, érzékeny adatok kezelésében”.
Állítólag a ChatGPT vállalati előfizetési konstrukciójával szerzett tapasztalatokra építve hozta létre az OpenAI a ChatGPT Gov opciót. Ezt pedig lehet is érzékelni abból, hogy számos funkció azonos vagy nagyon hasonló módon kivitelezett lesz a kettő előfizetési lehetőség között. Például lehetőséget nyújt a beszélgetések mentésére és megosztására egy munkacsoporton belül, magas szinten alkalmazható egyedi GPT-k létrehozására saját adatokkal feltanítva, és az admin csoportoknak is hozzáférést nyújt a magasabb szintű felügyeletért.
„Azzal, hogy termékeinket elérhetővé tesszük az amerikai kormány számára, biztosítani kívánjuk, hogy az MI a demokratikus értékekkel összhangban a nemzeti érdekeket és a közjót szolgálja, miközben a politikai döntéshozók számára lehetővé tesszük, hogy ezeket a képességeket felelősségteljesen integrálják, hogy jobb szolgáltatásokat nyújtsanak az amerikai népnek” – áll az OpenAI közleményében.
Ezen felül szép bevételt érhet el az OpenAI azáltal is, hogy az Egyesült Államok Nemzeti Laboratóriumaival is sikerült leszerződnie. Ennek köszönhetően a továbbiakban a ChatGPT-t használva folyhatnak majd tudományos kutatások. Érdekes módon a tervek között szerepel a nukleáris fegyverek biztonságának javítása is. A leírás szerint „a nukleáris háború kockázatának csökkentésében, valamint a nukleáris anyagok és fegyverek világszerte történő biztosításában” segíthet az OpenAI technológiája.
Arról nem osztott meg publikus információkat az OpenAI, hogy ezek az előfizetések és szerződések mennyi pénzt hozhatnak a konyhára. Remélhetőleg ezúttal a vállalat jobban átgondolta a konstrukciók kidolgozását, és nem úgy jár, mint a 200 dolláros, szinte korlátlanul használható ChatGPT Pro esetében, ami Sam Altman elmondása alapján esetenként veszteséges.