KOMPAKT FOLYADÉKHŰTŐ SZETTEKET HÍV VISSZA AZ ENERMAX

A Liqmax III-as szettek a vállalat tájékoztatása szerint eldugulhatnak, így csökken a hűtőteljesítményük, ami problémát okozhat a rájuk bízott konfigurációkban.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. ápr. 30. 8:13
Kompakt folyadékhűtő szetteket hív vissza az Enermax

Az Enermax háza táján nemrégiben már sor került bizonyos kompakt folyadékhűtő szettek visszahívására, ugyanis egy bizonyos széria esetében előfordult dugulási hajlam a gyártás során bekerülő szennyeződések miatt, így a kompakt folyadékhűtő szett idővel egyre kevesebb hűtőközeget tudott megmozgatni, aminek a hűtőteljesítmény látta kárát. Korábban a Liqmax I és Liqmax II sorozatot érintette a visszahívás, ám most úgy tűnik, a Liqmax III családból is készült egy olyan széria, amelynek tagjai hajlamosak az eldugulásra.

Az aktuális visszahívás a jelek szerint csak és kizárólag a Dél-Koreában piacra dobott szetteket érinti, ám az előzmények alapján érdemes más térségekben is odafigyelni a hűtőteljesítmény alakulására. Ezúttal a Liqmax III-as sorozat összes 360 milliméteres hőleadó radiátorral ellátott tagját érinti a probléma: a feket kivitelű termékeknél 2012-vel kezdődik a sorozatszám, a fehéreknél pedig 2119-cel. A 240 milliméteres hőleadó radiátorral rendelkező verziók közül csak a fehér Liqmax III ARGB 240-es modellek érintettek, ezeknél szintén 2012-vel kezdődik a sorozatszám, csak úgy, mint a fekete 360-as példányoknál.

Galéria megnyitása

A visszahívással kapcsolatos teendőket a dél-koreai Cynex intézi. A disztribútor szerint ezúttal a gyártás során a hőleadó radiátorban maradt szennyeződések okoznak problémát, amelyek a normál működés során dugulást okozhatnak a szivattyúban, amelynek következtében csökken a megmozgatott hűtőközeg mennyisége, ez pedig a processzor üzemi hőmérsékletének emelkedését eredményezi.

A disztribútor az összes potenciálisan érintett kompakt folyadékhűtő szettet cseréli, függetlenül attól, hogy produkálják-e már a dugulásra utaló jeleket, vagy sem. A vásárlóknak bőven van idejük cserére jelentkezni, ugyanis a visszahívási kampány 2022. április 25-től egészen 2023. április 30-ig tart. A jelek szerint az egyéb régiókba leszállított modellekkel nincs probléma, de azért érdemes sűrűbben ellenőrizni a kompakt folyadékhűtő szett működését, ha ez említett termékcsaládból származó modellel rendelkezünk – az elővigyázatosságból baj nem lehet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére