Shop menü

KODIAK KÓDNÉVEN JÖN AZ EGYIK ÚJ PIXEL, A TENSOR G6 PEDIG VALÓBAN HÉTMAGOS LESZ

Egyre többet tudunk meg a Pixel okostelefonokról, és az újdonságokat meghajtó rendszerchipről.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kodiak kódnéven jön az egyik új Pixel, a Tensor G6 pedig valóban hétmagos lesz

Egyre nagyobb hangsúlyt helyez a Google arra, hogy hardvereket adjon el, és folyamatosan nagyobb figyelmet szentel a Pixel okostelefonokra. Az más kérdés, hogy ezek nem feltétlenül mutatnak nagy fejlődést, de már az idei évben is jött újdonság, hiszen már túl vagyunk a Pixel 10a bemutatóján

Augusztusban mutathatja be a Google a következő Pixel generációt, ami a Pixel 11, a 11 Pro, a 11 Pro XL és a Pixel 11 Pro Fold alkothat, ezek pedig már a Tensor G6 rendszerchippel fognak színre lépni.

A napokban megjelent egy képernyőmentés, ami felfedi az új csúcskategóriás lapka legfontosabb paramétereit, és szerepelnek a képen a bemutatásra váró mobilok kódnevei is. A forrás által megosztott kép alapján az is egyértelmű, hogy azon látható lenne az okostelefonok specifikációja, csak egyelőre ez ki lett takarva. Számíthatunk arra, hogy a közeljövőben találkozunk még ezzel a képpel, csak takarások nélkül.

A Google szeret a kódneveken gondolkodni, kreatív lenni ilyen téren is. A Pixel 9 szériát például négylábú hüllőkről nevezte el, majd a Pixel 10-nél lovak fajtái adták az ihletet, az új Pixel 11 generációnál pedig a medvék kerültek képbe. A Pixel 11 a “Cubs” (medvebocs) megnevezésre hallgat, a Pixel 11 Pro a Grizzly medve lett, a Pixel 11 Pro XL a hatalmas Kodiak medvéről lett elkeresztelve, a Pixel 11 Pro Fold pedig korábban kiszivárgott információk szerint viccesen a “Yogi” medve lesz, alias Maci Laci, ahogy azt magyarra fordították annak idején.

Galéria megnyitása

A Google hosszú ideje igyekszik saját rendszerchipekkel dolgozni, hasonló utat akar járni, mint az Apple. Eleinte a Samsung által készített dizájnokat szabta át a saját szájíze szerint a Google csapata, érdekes módon ebből a szempontból is úgy alakul a pályája, mint az Apple-nek. Az új Tensor G6 lesz a vállalat leginkább önállóan tervezett lapkája, és különlegessége, hogy nem 8 vagy 10 mag van benne, hanem mindössze 7 feldolgozónak ad otthont. Korábban is voltak már arról pletykák, és a friss szivárgás is ezt erősíti meg. 

Új Arm magok dolgoznak majd a lapkában, élen az Arm C1-Ultrával, ami állítólag 4,11 GHz-es frekvencián fog üzemelni, mikor a maximális teljesítményre van szükség összességében vagy akár csak egy szálon. Ez alatt lesz négy darab Arm C1-Pro mag egy 3,38 GHz-re hangolt klaszterbe foglalva, a sor végén pedig egy 2,65 GHz-es Arm C1-Pro páros munkálkodik majd. Klasszikus értelemben vett hatékonyságra kihegyezett egységek nem kaptak helyet a chipdizájnban.

Galéria megnyitása

Az integrált GPU szerepét az Imagination PowerXR CXTP-48-1536-ra osztotta a Google, ebből a szempontból is külön utat jár a Tensor lapka, nem egyszerű Mali IGP-t vonultat fel. Sajnos a CXT szériás megoldás nem mai darab, az alapja még 2021-ben született meg, de legalább a ray-tracing hardveres gyorsítását már lehetővé teszi. Halkan tesszük hozzá, hogy az is lehet, hogy nem pontos a kiszivárgott infó, mert a Tensor G5-ben már a DXT-48-1536 lapult, az egyetlen betű eltérés pedig fontos, mert újabb generációt jelöl.

A Pixel 11 Pro és Pixel 11 Pro XL modellekben biztosan 12 GB-nyi rendszermemória lesz, ezt a napokban egy másik forrás erősítette meg. A következő hetekben, hónapokban még biztosan sokat fogunk hallani a megjelenés előtt álló új Pixelekről.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére