A TLO gameket nem is érdemes nézni, ugyanis TLO zerggel sem mondható revelánsnak a profik között, protossal meg bűnszarul játszott.
Aztán tud-e egy AI jobban játszani egy SC2-es profinál? Igen, egyértelműen. Mivel ez egy valós idejű stratégiai játék, az embernek limitált reakcióideje van, limitálva van az utasítás amit a játékban ki tud adni, valamint az ember nem tud 100% pontosan klikkelni az egérrel, valamint a billentyűzetnek is mellényom néha.
Ugye itt eleve próbálták limitálni az AI-t, hogy emberi mértékű legyen a játéka és a győzelem leginkább a döntéshozatali képességén múljon. Hát ez nem sikerült.
1; APM - játékban kiadható utasítások száma / perc. Ezt a készítők eleve nem értették meg rendesen, mert egy olyan hülyével dolgoztak együtt mint TLO, aki nyilvánvalóan nem adott nekik megfelelő visszajelzést. Egy progamer eleve úgy játszik, hogy spammel. Ezt azért csinálja, hogy szinten tartsa a tempóját, bemelegítsen, vagy csak az idegességét vezeti le ily módon, főleg a játék elején. Tehát egy utasítást többször is feleslegesen ad ki. Pl. amikor a dolgozóját elküldi felderíteni, lehet hogy az adott területre nem 1 kattint oda hanem 5. Vagy kijelöli a seregét, aztán a gyártóépületét, megint a seregét és így tovább. Effektíve semmi nem történik, de apm-nek számol. Illetve vannak olyan esetek a játékban amikor igen magas számok elérhetőek, mert nyomva kell tartani egy billentyűt. Persze van a játékban EPM számláló, az effektív utasítás / perc ami mentesebb a spamtől, eleve ezt kellett volna nézni és limitálni. Így sajnos az történt, hogy amíg nem volt akció, addig az AI leparkolt alacsony APM-el, majd amikor dolog volt, akkor 4-5ször gyorsabb volt mint az ember.
2; Ugye az ember hibázik, az AI sohasem. Az embernek mozgatni kell az egeret, a kezét a billentyűzeten, néznie a monitort, az AI meg gyakorlatilag benne van a játékban. Az ember a játékban az egységeket az egérrel egy téglalap húzásával tudja kijelölni, vagy egy/dupla egérklikkel, az AI meg pontosan ki tudja választani azt amit akar.
3; A reakcióideje csökkentve volt az igaz, de tegyük hozzá, hogy ő az egész pályát egyszerre látta.
Ezért lényegében mindegy milyen stratégiát választott az AI, mert olyan szinten végre tudta hajtani azt a stratégiát, hogy működött. Eleve az AI csak más AI-kkal játszott, ezért a stratégiái olyan egyszerűek, kezdetlegesek voltak. Az AI gyakorlatilag azt nézte, hogy milyen értékű egységei vannak és azokkal az egységekkel hogy tud úgy "tradelni", hogy neki megérje. PL. nem scoutol, mert akkor valószínű, hogy elveszít 100energyt vagy 100/25 erőforrást és papíron nem nyer semmit. Viszont tudta volna, hogy az ellenfele milyen stratégiát választ, erre feltudott volna készülni és ezzel a játékban olyan információt nyer, aminek nincs papíron értéke, de a győzelméhez hozzájárul.
Ennek ellenére amit mutatott az egy AI-tól nagyon impresszív volt, de egy sc2 progamertől még mindig nagyon messze volt.
A live matchen be is égett az AI rendesen. Egy warp prismes immortal drop gyakorlatilag megfogta, holott egy emberi ellenfél 4-5 féle módon ki tudta volna védeni ezt a támadást, az AI gyakorlatilag elbukta vele a játékot. A végső támadásnál meg kiszámolta hogy nem nyeri meg a csatát ezért nem is csinált semmit, egyre nagyobb és nagyobb hátrányba kerülve. Egy emberi ellenfél megpróbált volna basetradelni, dt-t kihozni és observert snipolni, probeot lehúzni és együtt támadni és akkor ugyan még mindig vesztett volna a traden de játékban maradt volna.
Szóval jól játszott az AI szó se róla, de igen nagy lyukak vannak a fejében.