Az Intel kínálata rövidesen egy új NUC Extreme modellel bővülhet, amely immár a 12. generációs Intel Core sorozatú processzorok köré épülhet. Ezzel kapcsolatban szivárgott ki némi információ nemrégiben, így most már szinte minden tudható az érkező újdonságokról. Mivel NUC Extreme verzióról van szó, a formátum jóval nagyobb, mint amit a klasszikus NUC-ok esetében megszokhattunk, cserébe viszont sokkal több hardver fér el odabenn, valamint akár nagyobb teljesítményű videokártyát is fogad a ház.

A NUC 12 Extreme várhatóan kétféle barebone verzióban kerül az üzletek polcaira: az egyik a NUC12EDBi9 lesz, amely Core i9-12900-as processzort kap, míg a NUC12EDBi7 esetében egy Core i7-12700-as processzor teljesít szolgálatot az alaplapban. Érdekesség viszont, hogy ezek mellé nem DDR5-os So-DIMM modulok, hanem DDR4-es példányok kerülnek, amire alighanem azért volt szükség, mert DDR5 fronton még mindig nem rendeződött a helyzet, a komponenshiány miatt magasak az árak és a modulok elérhetősége sem túl jó. A piac a NUC 12 Extreme tervezésekor még rosszabbul állhatott, így a DDR4-es memóriamodulok mellett döntöttek. Ezekből maximum DDR4-3200 MHz-es példányokat lehet alkalmazni, amelyekből maximum 64 GB-nyi kaphat helyet a rendszerben.

Galéria megnyitása

A videokártyát egy PCI Express 5.0 x16-os slot fogadja, ebben akár kétslotos kivitelű, maximum 304 milliméter hosszú példány is elférhet, igaz, kifejezetten extrém videokártyát nem tudunk majd beszerelni. Az adattárolókat összesen három darab M.2-2280-as bővítőhely várja, ezek közül kettőben akár M.2-2242-es SSD kártya is helyet foglalhat, akár SATA 6 Gbps-os csatolófelülettel is.

Jó hír, hogy mindkét verzió kapott 10 GbE vezérlőt, a Core i9-es példányra pedig még egy 2,5 GbE vezérlő is került. A videó kimenetek közé sajnos csak HDMI 2.0b csatlakozó került, de ezen kívül két darab Thunderbolt 4-es USB-C port is rendelkezésre áll, amelyek DisplayPort videó kimenetként is használhatóak. A hátlapon összesen hat darab USB 3.2 Gen2 Type-A port sorakozik, míg az előlapon egy USB-A és egy USB-C csatlakozó található, de utóbbiak már nem 10 Gbps-os, hanem csak 5 Gbps-os adatátviteli sávszélességgel dolgozhatnak. Került melléjük egy 3,5 milliméteres audió csatlakozó és egy SD memóriakártya-olvasó is. A Sort egy Wi-Fi 6E AX211 modul zárja, ami Bluetooth 5.2-es támogatást is kínál.

A NUC 12 Extreme sorozat tagjai várhatóan dGPU-val szerelt kivitelben is elérhetőek lesznek majd. A NUC 11 Extreme már felbukkant az Intel legutóbbi rendezvényén egy ARC sorozatú videokártyával a fedélzetén, igaz, az csak egy demó kedvéért kapta meg az Intel legújabb videokártyáinak egyikét. A NUC 12 Extreme már árlistákon is feltűnt: a Core i9-es modell 1401 eurós, a Core i7-es pedig 1181 eurós áron szerepel a listán, viszont ezek barebone kivitelben érkeznek, memória, videokártya és adattároló nélkül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
kvcsbay
kvcsbay
2022. febr. 22. 10:38
#2

Szóval adnak kb 400ezer Ft irányárért egy házat, tápot, alaplapot és procit összeszerelve. Ebből kb 150 ezer a proci. 250 ezer az Alaplap+Ház+Táp????? Még ha legalább jól nézne ki és akkor monduk azt lehetne mondani, hogy a dizájnt kell megfizetni, de ez?? Ki a célközönsége ennek?

Sok sikert az értékesítéséhez!

Busterftw
Busterftw
2022. febr. 24. 11:25

@kvcsbay Ja ez olyan mint amikor mondjak, hogy a Samsung telo miert 1000 euro, amikor a kijelzo+akku+haz+stb csak 500 euroba kerul ha megveszem?

thestock
thestock
2022. febr. 22. 9:10
#1

Elég gagyin néz ki ez a koponya, kitalálhatnának helyette vmi mást.

Vissza az oldal tetejére